by artisbusiness.hu/MTI 2023. Nov 28.

Élje át újra az Örkény legendás Macskajáték-előadását!

Decemberben új előadásokkal jelentkezik az Örkény Stream

Az Örkény István Színház kínálatában a Macskajáték 2012-es felvétele, a George Orwell 1984 című regénye alapján készült '84 című előadás és az Anyám tyúkja 2. című produkció látható.

November 30-ától december 3-áig közkívánatra a Macskajáték 2012-es felvétele lesz elérhető Pogány Judit, Molnár Piroska és a nemrég elhunyt Csomós Mari főszereplésével Mácsai Pál rendezésében. December 26. és december 29. között a '84 című előadás tekinthető meg. George Orwell 1948-ban írta meg disztópiáját, amely a harminchat évvel későbbi jövőben játszódik. A világ sokat változott 1948-hoz és 1984-hez képest is. A darab ebből a távolságból, a jelenkor nézőpontjából közelít ehhez a máig érvényes műhöz. December 30. és január 2. között az Anyám tyúkja 2. látható majd: a magyar irodalom kötelező versei hangzanak el az Örkény Színház társulatának rendhagyó tolmácsolásában. 

Az Örkény Színház 2020-ban elsőként építette ki saját streamstúdióját, és kezdte meg előadásai rendszeres online közvetítését. A színház produkcióit több kamerával közvetíti: arra törekszik, hogy streamelt előadásaival túllépjen a színházi közvetítések megszokott keretein. A kameráknak köszönhetően a néző közelebb van a színpadhoz, mintha a nézőtéren ülne épp ezért érdemes egy már látott előadást is újranézni streamelt alakban.
 A közvetítések Magyarországon és a határokon kívül is bárhonnan elérhetők.

Lásd még:

Mácsai: „Ha én lennék a kultuszminiszter, bevezetném a színjátszást mint iskolai tárgyat” 

Koncertekkel, előadásokkal és jógával készülnek a színészek az Örkény-Kerten

Színikritikusok Díja: az Örkény Színház alkotói kapták idén a legtöbb jelölést

A nyitókép forrása az Örkény Színház.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!