
Fischer Iván Lakásszínháza – indul az új évad
Az előadások után vacsorával egybekötött beszélgetésre várják a nézőket.
Az egyik legkisebb budapesti színház Fischer Iván Lakásszínháza (FILC) az Andrássy úton, az Operaház szomszédságában. Azért hozta létre kilenc éve a nemzetközi hírű karmester, hogy teret adjon az egyre kevesebb befogadóhelyet találó független társulatoknak. Törzsközönsége nagyrészt a Fesztiválzenekar nézőiből áll, a hely hangulata pedig olyan, mintha vendégségbe érkeznének a nézők.
A következő előadásokkal várják a közönséget:
Flaubert – Kiss-Végh Emőke: Bovary Emma
A Dollár Papa Gyermekei előadása
2022. szeptember 22., 19:00
2022. október 27., 19:00
Gustave Flaubert regénye alapján, továbbá ifj. Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint Pierre és Walter Scott műveinek felhasználásával.
Előadó, koncepció, szöveg: Kiss-Végh Emőke
Dramaturg: Csikesz Erzsébet
Rendező: Ördög Tamás
A Flaubert Bovarynéjából létrejött monodráma a regény mellett Emma olvasmányélményeit és vágyait ollózza össze egységes tudatfolyammá, melyből egy férjezett nő teljes személyisége rajzolódik ki. A látszatra egyszerű, fecsegő vidéki nő itt jut el filozófiai magasságokba a férfi-nő, férj-szerető-anya viszonyok elemzése által. Kiss-Végh Emőke monodrámája közvetlen, intim hangulatú előadás.
Fotó: Ligetvári Csenge
Stefan Zweig – Légrádi Gergely: Fekete-fehér
2022. szeptember 24., 19:00
2022. október 21., 19:00
Stefan Zweig Sakknovella című kisregénye alapján
Játssza: Göttinger Pál
Rendezte: Ujj Mészáros Károly
Egy hajóút – hosszú utazás. Van idő mesélni, van idő játszani. Úgy tűnik, barátaink – a Mesélő, Dr. B., Czentovic a sakkvilágbajnok, és persze a skót bányamérnök, McConnor – pont ezt teszik. Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.
Fotó: fotograczia
Sylvia Plath: Az üvegbura
A Freeszfe Egyesület előadása
2022. szeptember 29., 19:00
2022. október 14., 19:00
Játssza: Koós Boglárka
Sylvia Plath azonos című regénye és versei alapján írta és rendezte: Bagossy Júlia
Megpróbáljuk elmesélni milyen az, amikor nem tudunk mesélni. Amikor az ember nem tud enni, aludni, olvasni. De más mesélni valónk is van, például a nőiségről, furcsa bulikról, megközelíthetetlen férfiakról és gazdag írónőkről. Az öngyilkosság és annak vágya mai napig őrületes tabu, nehezen felvállalható állapot, mely azokat is eléri, akik kiváltságos körülmények között élnek. Akik éles látóak, jól tápláltak, fiatalok és tehetségesek, mint Esther Greenwood. Sylvia Plath kultregénye ördögi pontosságú írás az elidegenedésről.
Bagossy Júlia a legfiatalabb rendezőgeneráció kiemelkedő tagja. A kutyák nem esznek füvet című rövidfilmje a Friss Hús Rövidfilm-fesztiválon elnyerte a “Budapest a fiatal tehetségekért díj a legjobb 30 év alatti rendezőnek” – Budapest Főváros díját. Az idei évadban a Katona József Színházban, a Sufni-projekt mentorprogram részeként, Zsámbéki Gábor vezetésével Euripidész Médeiáját rendezi.
Zene, mozgás: Birta Márton
Dramaturg: Gaál Anna
Látványtervező: Ocskó-Kü Kata
Az előadásokra kizárólag a www.fischerlakas.hu honlapon lehet jegyet foglalni. Az előadás után szeretettel meghívják vendégeiket egy kis vacsorával összekötött beszélgetésre.
A nyitókép forrása: fischerlakas.hu
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!