Jilg-Kereszturi Anna: A nyár íze

Kevés olyan kulturális jelenség van, ami annyira meghatározná az ország nagyvárosainak utcaképét, mint a JCDecaux Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázata. A kezdeményezés 2018-ban indult, az elmúlt öt évben pedig több mint tizennyolcezer novella érkezett a felhívásokra. A JCDecaux 2023-ban az E.ON-nal közösen rendezte meg a népszerű irodalmi pályázatot.

A szervezők idén két különdíjat ajánlottak fel a háromszázezer forintos fődíj mellett, valamint most is készülnek podcastok a nyertes novellákból. A zsűri elnöke Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H Miklós színművésszel, Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, Samu Tímeával, a JCDecaux vezérigazgatójával és Károlyi Zsuzsannával, az E.ON márka- és marketingvezetőjével választotta ki a nyerteseket.

Az Art is Business örömmel működik együtt a JCDecaux Magyarországgal és ad teret a kezdeményezésnek: oldalunkon hetente közlünk egy-egy nyertes pályaművet.

Több mint ezerötszáz novella érkezett az irodalmi pályázatára, amely idén a környezetvédelemre fókuszált: olyan írásokkal nevezhettek az alkotók, amelyek elgondolkodtatnak a bolygónk sorsáról és a klímaváltozásról.

Aznap végre megcsináltam az utolsó vizsgámat is. Boldogan szédelegtem ki az egyetem kapuján. Eltökélten igyekeztem a villamos felé, ám ekkor rá kellett döbbennem, hogy nem csupán a boldogságtól szédelgek. Valóban, igazából elgyengültem, alig vitt a lábam, tántorogtam, akár egy részeg. Bizonytalanul megtorpantam. Az aszfalt csak úgy ontotta magából a forróságot, tűzokádó sárkányok torkában lehet ilyen meleg. A lámpa pirosra váltott, és én az oszlopnak dőltem, remegő ujjakkal kutattam a táskámban víz után. Csak az üres flakon akadt a kezembe. Lehunytam a szemem. A kétsávos úton elhaladó forgalom zaja bennem dübörgött, a gyomromban, tüdőmben dörömbölt. Képtelen voltam tovább indulni. Csak álltam ott, mintha a forróságtól enyhén olvadozó aszfaltba ragadtam volna.

– Jól vagy? – nehezedett egy kéz a vállamra.
– Nem – hunyorogtam a mellettem toporgó fiúra. – Marhára nem.
– Látom – fogott kézen Ádám.
Ismertem a srácot. Volt néhány közös előadásunk az elmúlt években. Ő is angol szakra járt, akárcsak én, viszont ezzel párhuzamosan biológiát is hallgatott.
Ádám hűvös teát varázsolt elő a hátizsákjából.
– Gondolom egész nap nem ettél, nem ittál – nyújtotta az üveget.
– Képtelen voltam – kortyoltam a frissítő nedűbe. – Vizsgák előtt általában egy falat sem megy le a torkomon.
– Utána meg beájulsz az utcán. Leeshetett a cukrod. Iszogass, szénhidrátot kell bevinned.
– Ha te mondod – hagytam rá, végül is biológus a pasi. – Hová megyünk?
– Enni és lehűlni – kacsintott, én pedig nem ellenkeztem.
Vakolatlan lépcsőházba nyitottunk. A lift egészen a hatodikig repített minket. Kétszárnyú üvegajtó előtt torpantunk meg. Hűvösen kék neon felirat villogott a falon.
– O2-Zone? – néztem Ádámra.
– Az, Ózon. Némi oxigén a város szívében.
Beléptünk az áttetsző ajtón. Talán Szemirámisz függőkertje lehetett hasonló ahhoz a tetőkerthez, amely feltárult előttünk. Napfényben fürdő virágos mező fogadott minket idefent, hat emelet magasságban. A tágas teret dús fák, zömök cserjék és szőlőlugasok szabdalták meghitt zugokra. Jobbunkon keskeny patakocska csobogott, fölötte karcsú szitakötők, meseszép pillangók táncoltak.
– Hihetetlen – suttogtam. – Hogyhogy? Itt?
– Egészen modern technológia – invitált beljebb, illetve kijjebb Ádám. – Sajnos még igen kevés helyen alkalmazzák, habár égető szükség lenne rá minden nagyvárosban.
– Tetőkert.
– Több annál. Biodiverz zöldtető.
– Biodiverz? Ez elég perverz – szaladt ki a számon.
– Perverz az, ahogyan pusztítjuk a földet, ahogyan írtjuk magunk körül a flórát, és faunát, a saját érdekünket, kényelmünket mindenek elé helyezve.
– Oké, és mi a helyzet a biodiverz kerttel? Segít a hanyatló világon?
– Egyfajta zöld forradalom ez a hely – kezdte olyan lelkesen, amilyen lelkesedés talán Petőfire lehetett jellemző, az ő forradalma idején. – Biodiverz, azt jelenti, többféle, rengetegféle, növény együttélése, egyszerűen szólva biológiai sokszínűség. Nézz körül! Itt minden él, lélegzik, oxigént termel, feltölt, pihenetet. Ez a hely segít fenntartani a természetes víz-körforgást, javítja a mikroklímát. Ráadásul itt főzik az ország legjobb paradicsomlevesét, saját paradicsomból, saját bazsalikommal fűszerezve.
Mielőtt bármit kérdezhettem volna, Ádám megint kézen fogott. A park távoli sarkában megcsillanó üvegházhoz vezetett.
Odabent embermagasságú karókhoz kötözött, harsogóan zöld levelű bokrokon megannyi, illatos paradicsomfürt csüngött.
– Nyárillat – simítottam végig egy gömbölyded gyümölcs bíbor bőrét.
– És nyáríz! – fűzte hozzá Ádám.
– Isteni paradicsomleves a paradicsomban – sütöttem el egy újabb suta szóviccet néhány perccel később, a gőzölgő ételbe kanalazva.
– S ha mindez nem lenne elég – mosolygott a srác, – délután mennyei koncertek is lesznek. Meddig tudsz maradni?
– Talán még egy órát.
Az egy órából kettő lett, azután három, hajnali három. A keleti égbolt finoman fakulni kezdett, s én addigra már biztos voltam benne, hogy egyszer nekem is kell egy fákkal, virágokkal, élettel teli biodiverz édenkert, és kell hozzá Ádám is.

Lásd még:

Hangácsi Zsuzsanna: Borsószem kisasszony

Kihirdették a JCDecaux irodalmi pályázat győzteseit

Samu Tímea, a JCDecaux Magyarország vezérigazgatója

„Budapest még nem Párizs, de a művészet itt is egyre nagyobb szerepet kap”

Nyitókép: Jilg-Kereszturi Anna (forrás: JCDecaux Magyarország)