Kőhegyi Gábor: Túl sok könyv

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – szól a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat szlogenje. Az idén a Librivel közösen megvalósított pályázatra több mint háromezer-kétszáz alkotás érkezett. A kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény.

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel huszonkétezer-ötszáz alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már száznegyven jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja tartalmas olvasnivalót kínálni a tömegközlekedésre várakozóknak, a kortárs irodalom köztereken való népszerűsítse. Olyan szerzőknek is kiemelt felületet biztosít a megjelenésre, akik korábban még nem publikálták az írásaikat.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H. Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a húsz nyertes alkotást.

Ezeket az írásokat közöljük hétről hétre.

Baromira fáj a derekam, de eszemben sincs leülni, örülök, hogy a falnak támaszkodva nem érzem a szúró fájdalmat a jobboldalon, aminek persze a kocsiban ülés sem segít, meg a folytonos rakodás sem, az előző címen (özv. Olvasóné Könyves Rozália, Damjanich utca 20.) is vagy 30 dobozt mozgattunk meg, és úgy tűnik, itt sem lesz sokkal kevesebb, el kellett volna hoznom a derékpántot, az asszony mondta is, hogy ne hagyjam otthon, de akkor egész nap hallgathatnám Robi hülyeségeit a koromról, meg a férfifűzőkről – na ez végképp nem hiányzik, így aztán inkább tartom a szüneteket és tartom a szám is arról, mennyire fáj, a szünetek alatt meg úgy teszek, mintha olvasnék, most egy gyönyörű Koldus és királyfi van a kezemben, a fedlapja mint egy akvarell, más könyveknek a belsejében sincs ilyen finom illusztráció, nem is csoda, hogy 11 forintot kértek érte anno, ami egy vagyon volt 1952-ben, ép példány, picit mozog a gerince, de simán elmegy majd, szinte látom, hogy egy nagyszülő fogja megvenni, aki még nem akarja elhinni, hogy a kölykök ma már nem olvasnak, vagy legalábbis nem ezt, ezért boldogan és félve fogja átadni egy tépett farmeres kamasznak, aki majd megköszöni illedelmesen, és utána ott porosodik majd a polcán – minek olvasná el, amikor nem is kötelező olvasmány, inkább megnézi a Gazdag ház, szegény ház, vagy a Feleségcsere egy epizódját, abból is megérti, mennyire másként éli a világot a melós, aki, mint én, mások könyveit értékeli és kezeli, meg az értelmiségi, akinek már nyűg a könyv a költözéskor, mint ennek a mostani családnak is, olvasott gyerekek, harminc és ötven között, hármasban ürítik a mama lakását, sajátos búcsúszimfónia ez a nagypolgári lakástól, a József körút legelején, a szimfónia egyes tételei a más- más korokból és háztartásokból felbukkanó könyvek: vannak germán betűs szépirodalmak még az ükapáktól, Athenaeum-nyomdás kiadványok a századelőről, szakasztott, mint Olvasónénál, a százkötetes Jókait ugyan nem rakták a dobozokba, de láttam izzani a többméternyi vörös gerincet a füles fotel mögött, a Magyarország felfedezése sorozat és a töméntelen Szilvási-kötet már a szülők szocializmusa, két külön dobozban megperzselődött kalendáriumok és vallásos művek vannak, gondolom valamelyik vidéki dédszülőtől, egyetlen lakásban zsúfolódik össze többgenerációnyi könyv, és látom, hogy a legszívesebben megtartanák mindet, de nincs elég hely egyiküknél sem, megvették a saját példányaikat már, Moldova helyett Závadákat és Cserna-Szabót, és elgondolkoztak már azon is, vajon mennyi könyvre van igazából szükségük, legalábbis az a közgazdász-kinézetű már biztosan kiszámolta, hogy a jelenlegi olvasási tempójával hány könyv még neki az élet, megmondhatnám neki, hogy akármennyit gyúr, meg kocog, ezeknek itt a töredékét sem fogja olvasni, de ne keseredjen el, mert ha bejönne a raktárunkba és látná a hétezernél is több banánosdobozt, azonnal megértené, hogy ezzel mások is így vannak, előbb-utóbb mindenki rájön, hogy 512 könyv az élet, se több, se kevesebb, persze van aki trükközik és vastag könyveket olvas, József és testvéreit a Candide helyett, de az aranykönyv mindenkire ott vár a végén, rám is, ráadásul túl sokat olvastam az elmúlt években, morgott is az asszony, „mindig csak a könyvek”, ezért már nem is viszek haza új könyveket, inkább újraolvasok és reménykedem, hogy azok nem számítanak, visszateszem a Koldus és királyfit, megfeszítem a derekam és megyek segiteni Robinak, szeretem ezeket a gangos házakat, a széles lépcsőházakkal és a nem túl magasak lépcsőkkel, a banánosdobozok szinte csúsznak lefele a lépcsők kopott élein, ma este talán nem fog annyira sajogni a derekam, szilárdan el is határozom, hogy ma csak a Twain-kötetet fogom megvenni, az nem is új, de főleg nem nehéz.

Nyitókép: Kőhegyi Gábor (forrás: JCDecaux)

Lásd még:

Csák-Nagy Kriszta: Aki épp arra járt – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat nyertes írása

Lengyel Hajnalka: Hazatérés – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat második helyezettje

Kiss Zsuzsanna: Tűzijáték – A 2024-es Álljon meg egy novellára! pályázat harmadik helyezettje

Összekötnek minket a történetek – Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit