
Majoros Áron szobrászművész: Korlát
A Budapest Art Mentor program bemutatja
Majoros Áron
A szünetek, akárcsak a beszéd közbeni csöndek, fontosak. Jelentéssel, jelentőséggel bírnak. De ezt a nézőknek egyénenként kell megérezniük, és a maguk számára értelmezniük, megfejteniük. A vertikális vagy horizontális szeletek közé ékelődő szünetek hordozzák (rejtik, vagy még inkább tárják fel) a szobrokban rejlő üzenetet. A látszólagos ürességgel irányítják rá a figyelmet a belső értékekre. A szemlélők, befogadók a szobrokat körbejárva, előttük állva mintegy „rá vannak kényszerítve”, hogy saját gondolataikra, érzéseikre koncentráljanak. Egyfajta meditáció ez. Ez az elmélyülés szükséges ahhoz, hogy átjussunk a műalkotások által kínált átjárón, kapun, ami kiszakít a mindennapok korlátolt világából, és megnyitja előttünk azt a végtelen univerzumot, amit művészetnek nevezünk. Címével is, de még inkább megformálásával utal erre a kettősségre a Korlát (2017) című alkotás. A szobrot négy oldalról láthatatlan síkok határolják, amik csak a testet zárják korlátok közé, a lélek és a szellem szabadon áramlik. Az egyenes, nyílt tartás és a kifelé forduló fej büszkeségről és a külvilágra iránti nyitottságról árulkodik. A nyugodt, harmóniát árasztó alak zárt tömbje vízszintes szeletekkel tagolt, így maga a kompozíció is a zártság és a nyitottság dualitását hangsúlyozza.
A műalkotás adatai:
Cím: Korlát
Méret: 80 x 45 x 35 cm
A készítés éve: 2017
Technika: inox
A cikk megszületését a B. Braun támogatta.
Megjelent: 2020. augusztus
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!