„Művészeket képezni, ez a fő célunk”

A jeruzsálemi Rubin Zene- és Táncakadémiát (Rubin Academy of Music & Dance) 1933-ban alapították, és 1958-tól a Héber Egyetem Givat Ram-i Kampuszán Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia (The Jerusalem Academy of Music and Dance, JAMD) néven működik. Izrael sokszínű vezető felsőoktatási intézménye a világ minden tájáról fogad diákokat, és számos nemzetközi együttműködése van. A magyarországi zeneakadémistákkal közös, Reconnections nevű programjuk idén ünnepli tizedik évfordulóját. Móray Máté balettművésszel, a tánc tanszak dékánjával és Michael Klinghoffer nagybőgőművész egyetemi tanárral, a JAMD elnökével beszélgettünk.

Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett alapítója 1991-től 1992-ig a Rubin Akadémián dolgozott balettmesterként és vendégkoreográfusként.* Dékán úr, milyen volt együtt dolgozni vele?

Móray Máté: Én csak a távozását követően kerültem az akadémiára, de megkérdeztem azokat a kollégáimat, akik annak idején Iván tanítványai voltak, az ő elmondásuk alapján tudok válaszolni. Markó Iván rendkívül szigorú volt: professzionális munkamódszere abban állt, hogy sokat követelt, és pontosan tudta, hogy mit szeretne látni a táncosaitól. Csak akkor volt elégedett, ha a kérései száz százalékban teljesültek. Ma már ritkaságnak számít, ha valaki ennyire egzakt, de abban az időben kétségtelenül az volt a norma, hogy a koreográfus a saját képére formálja a táncosok mozdulatait. Az a hír járja, hogy a kutyája mindig vele volt, még munka közben is; a stúdióban tartott próbák alkalmával sem mozdult el mellőle, és a jelenléte gyakran csalt mosolyt a táncosok arcára. A négylábúakhoz való ragaszkodást illetően Markó Iván Marco Goecke német koreográfusra emlékeztet, akinek a kutyája jelenti az egyik legfontosabb inspirációt. A táncvilág most attól tart, hogy ha az állat elpusztul, a mester nem fog tudni ugyanúgy dolgozni, mint eddig.

Móray Máté (forrás: Facebook)

Professzor úr, miben látja a mai művészeti oktatás legnagyobb kihívásait?

Michael Klinghoffer: Egy olyan világválság közepén vagyunk, ahol a művészetek és a művészeti oktatás a tápláléklánc alján találhatók: a bölcsészettudományokhoz hasonlóan világszerte egyre kevesebb támogatást élveznek. A Covid-járvány alatt azonban megtanultuk, hogy a nézőket távol lehet ugyan tartani a színházaktól, de a művészetet magát és a művészt az alkotófolyamatban megállítani nem lehet. Sokan gondoljuk úgy az JAMD-nél, hogy a huszonegyedik század a független művészek évszázada, nekünk pedig az a dolgunk, hogy segítsük őket azzá válni, amik lenni szeretnének. Minden intézménynek, a színházaknak és a zenekaroknak is nehéz időszak ez, sokuk lehetetlenül el, sokan kénytelenek felfüggeszteni a működésüket. A független művészek válnak egyre meghatározóbbá; ők azok, akik eredeti, érdekes és különleges produkciókkal képesek előrukkolni. Mi is művészeket képzünk: bátorítjuk a nálunk tanulókat, és megpróbálunk eszközöket adni nekik ahhoz, hogy azt csinálhassák, amit szenvedélyesen szeretnek. A legjobb tanácsom, amit a művészeti pálya előtt álló hallgatóknak adhatok, harmincöt éve nem változik: légy hű önmagadhoz, és akkor minden sikerül!

Miből, milyen támogatások segítségével tartják fent az intézményt?

M.K.: Jelentős állami támogatást kapunk, de a kormányzati finanszírozás önmagában nem teszi lehetővé, hogy valóban növekedjünk és új, a hallgatókat szolgáló programokat fejlesszünk ki, hiszen azokhoz nem csupán pénzre van szükség; időbe telik, amíg az új programok fenntarthatóvá válnak. Hétszázötven-nyolcszáz hallgatónk van, akik a zenei és táncstílusukat tekintve is nagyon sokfélék. Öt százalékban vannak köztük nemzetközi, tíz százalékban pedig kisebbségi, azaz arab diákok Izrael és Palesztina minden részéből. A tandíjunk is államilag szabályozott, vagyis nem mehet egy bizonyos összeg fölé, noha a nemzetközi diákok huszonöt százalékkal magasabb költség-hozzájárulást fizetnek. Az elmúlt három évben sokat dolgoztunk azért, hogy pénzt szerezzünk: a kar oktatói és döntéshozó testülete támogatásának és a magánadományoknak köszönhetően tettünk szert arra az extra bevételre, amit a diákok ösztöndíjára fordíthattunk. Nagyon hálás vagyok, hogy ebből az összegből létre tudtunk hozni egy százezer amerikai dolláros vészhelyzeti ösztöndíjalapot, amiből aztán olyan, távoli közösségekben élő hallgatóinkat segítettük, akiknél instabil volt az internetkapcsolat. Laptopokat, tableteket és billentyűzeteket vettünk, majd kiküldtük őket postán azoknak, akiknek nem volt számítógépük. Az az egyik legnagyobb kihívásunk, hogy a pénzügyi igényeinkkel összeegyeztetve tegyük a JAMD-t olyan korszerű és releváns intézménnyé, ahol helye van az önmenedzselési készségek fejlesztésének is.

Michael Klinghoffer (forrás: Michael Klinghoffer honlapja)

Idén lesz tíz éve, hogy Ilan Mor, Izrael korábbi budapesti nagykövete a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közösen koncertet szervezett Jeruzsálemben. Ebből nőtte ki magát a Reconnections nevű nemzetközi kamarazenekari program. Hogyan választják ki a résztvevőit és mit tudhatunk róla?

M.K.: A Reconnections-ösztöndíjas hallgatók a Nazarian Kamarazenei Program (The Younes and Soraya Nazarian Program of Excellence in Chamber Music) résztvevői közül kerülnek ki. Az Y & S Nazarian Family Alapítványon és az Ima Alapítványon keresztül az JAMD előadó-művészeti kara évente teljes tandíjmentességet biztosító ösztöndíjakat ítél oda kiváló izraeli és külföldi kamarazenei hallgatóknak, akik csoportokba osztva hetente gyakorolhatnak a JAMD tanáraival, majd részt vehetnek egy nemzetközi workshopon is. A Reconnections program esetében a kiválasztás egyik fő szempontja az előre meghatározott repertoár: a professzorokból álló bizottság annak alapján választja ki a programban részt vevő hallgatókat. Ha például jön egy magyar együttes, és tudjuk, hogy egy kürtöst és egy hegedűst hoz, tudjuk, mit akar eljátszani, akkor azt is tudjuk, hogy bizonyos darabokhoz ki kell majd egészítenünk a csapatot egy csellóssal és egy nagybőgőssel. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy élénk és nyüzsgő kulturális csereprogramjaink vannak: gyakran küldünk hallgatókat Izlandra, Mexikóba és Magyarországra is, és hozzánk is jönnek nemzetközi diákok. A Reconnections mellett meg kell említenünk az Erasmus+ programot: a mi hallgatóink egy félévre a Zeneakadémiára mehetnek, a magyarok pedig Jeruzsálembe jöhetnek. Két nagybőgő szakos hallgatóm is volt, akik egy-egy szemesztert Budapesten töltöttek, és volt két másik magyar hallgatóm, akik nálunk, a JAMD-n végeztek nagybőgőművész szakon.

Fotó: Rubin Akadémia

Mit tanultak még a járvány alatti kényszermegoldásokból?

M.K.: Azt hiszem, ezzel kapcsolatban nem nagyon tudok újat mondani, csak annyit, hogy egészen más energiák keletkeznek olyankor, amikor személyesen vagyunk jelen, és mások akkor, amikor egy képernyőt nézünk. Úgy látom, a technológia fejlődésével egyre romlanak a készségeink, sokkal inkább a gépekre támaszkodunk, egyre kevésbé önmagunkra. Ma már annyira nehezen tájékozódunk, hogy van olyan szülő, aki GPS nélkül nem tudja iskolába vinni a gyerekét. Elkezdtünk a gépektől, a mesterséges intelligenciától függni. Pedig a művészetkedvelő – és különösen a zenét-táncot értőn befogadni képes – emberek pontosan tudják, hogy egy koncerten vagy egy táncelőadáson élőben játszó művészek sosem lesznek robotokkal helyettesíthetők.

A jeruzsálemi Rubin Zene- és Táncakadémia (forrás: izraelinfo.hu)

Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy nap bekövetkezik a technológiai ellenforradalom, ami a robotok és a gépek helyett kizárólag az emberi erőforrásra kíván majd támaszkodni. Ugyanakkor a JAMD is él a modern technika adta lehetőségekkel: mi is sok pénzt fektettünk egy olyan megoldásba, amivel a nem egyazon fizikai térben tartózkodó zenészeket egyszerre lehet hallani és látni a képernyőn. A két izraeli és két magyar zenész közös koncertjéről készült felvételt nézve szinte lehetetlen megmondani, hogy csak úgy tűnik, mintha egy légtérben játszanának, a valóságban több ezer kilométerre vannak egymástól. Majdnem hibátlan a végeredmény, egy kis szerkesztéssel egyenesen tökéletes – de tényleg erre van szükségünk? Ez a kérdés.

* Markó Iván koreográfiát készített a Rubin Akadémia táncosainak a Goran Bregovic zenéjével kísért Siratófalak című kompozícióban. Szabó Gábor táncfilmet rendezett belőle. Az alkotás az 1993-as belgiumi Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon elnyerte a fődíjat.]

Lásd még:

Emlékfonalakból szövődő közösség

Kultúra és mecenatúra Izraelben
– Interjú a budapesti MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ vezetőjével, Ledniczky Líviával

Izrael, a kulturális kaleidoszkóp

Közös identitásunk lenyomata: Dokuforte

Megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

Nyitókép: Móray Máté és a tanítványok (forrás: Rubin Akadémia)