„Nem sorban, hanem körben érdemes állni”

Petrovics Sándor táncművész élete egy kicsit olyan, mint egy népmese, tele váratlan fordulatokkal, viszontagságokkal és jogosan elnyert jutalmakkal. A táncművész és Magyarország egyetlen ILM-terapeutája többek között arról mesélt, hogy hogyan került Izraelbe a Vertigo Dance Companyhoz, mitől olyan különleges az izraeli művészet, és miért jelent számára a tánc missziót.

Éppen egy takarmányozástan-órán ült Petrovics Sándor, amikor eldöntötte, belevág valami újba. Pontosabban az óra végén, félálomból felocsúdva megismerkedett mellette ülő csoporttársával, aki az agráregyetemmel párhuzamosan egy alapfokú táncművészeti iskolába járt, és mesélt neki arról, hogy mi is az a kortárstánc. Petrovics az előző évben látott egy fellépőt a Megatánc című műsorban, az előadás pedig olyan erős hatással volt rá, hogy úgy érezte, ilyesmivel szeretne ő is foglalkozni. De nem tudta, merre induljon. A csoporttárssal való találkozás megadta a kezdőlökést: „Emlékszem, az egyik óra után, amikor a hullámot tanultuk, annyira beleéreztem abba a fajta mozgásba, hogy aznap éjjel egész álmomban hullámoztam fel s alá” – meséli.

Fotó: Varga Zorán

Ezek után először csak kettő, aztán öt, majd tíz táncórát vett egy héten. Egy idő után az agráregyetemre sem járt be, egyedi tanrendet kért, csak a tánc töltötte ki a mindennapjait. Úgy alakult, hogy egy este alatt kellett eldöntenie, a biztosat választja – azaz az agrármérnöki pályát – vagy a bizonytalant, mert a családja szemében a művészeti pálya egyenlő volt a léha életmóddal. Ahogy ő mondja, a bizonytalant választotta, a szülei pedig annyiban támogatták, hogy nem álltak az útjába. Végül több próbálkozás után 2009-ben felvették a Budapest Kortárstánc Főiskolára, ahol rá három évre diplomázott.

Fotó: Simon Iringó

Úgy tűnik, Petrovics Sándort ez a bizonyos hullámmozgás végigkíséri sorsszerű fordulatokkal teli pályáján: ILM-terapeutaként ugyanis a ringatást – mint a hullám emberi mozgásnyelvre való lefordítását – rendszeresen alkalmazza. [Az ILM az Ilan Lev Method rövidítése, egy izraeli, holisztikus mozgásnyelv, amely a testben sejtszinten ébreszt bizalmat, a flow állapotába juttat, ezáltal beindítja a test öngyógyító folyamatát – a szerk.] Ezt a traumák feloldására és stresszoldásra alkalmazott módszert hazánkban egyedül Petrovics használja a kezelésein. Akkoriban tett szert az ILM-terapeuta-diplomára, amikor négy éven át Izraelben élt, ahová szintén sorsszerűen került.

Petrovics Sándor ILM-terápiás kezelés közben (forrás: Petrovics Sándor)

Miután 2014-ben a francia Kubilai Khan Investigations együttesnél befejeződött egy projekt, nem akart egyből hazaköltözni, mert táncosként kilátástalannak látta a helyzetét itthon. Az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja a táncot, és elmegy akár egy étterembe dolgozni. Az egyik főiskolai tanára azonban addig biztatta, hogy ne adja fel, míg egy weboldalon rátalált az izraeli Vertigo Dance Company hirdetésére, amelyben mesterkurzusra várták a jelentkezőket: „Nem sokkal korábban láttam a Vertigo huszadik születésnapjára készült táncelőadását a Nemzeti Táncszínházban, és olyan hatással volt rám, hogy a taps előtt ki kellett rohannom az előadótérből. Érezni lehetett, hogy nagyon erős a kapcsolat a táncosok között a színpadon, valamint a közönséggel is. Olyan volt, mintha minden táncos maga is kapcsolatban állna egy feljebbvaló energiával. Éreztem, hogy az előadás alatt felépített sűrű szövet életteli, valódi. Megülte a szívemet ez az érzés, mert tudtam, hogy valami ritka kincsre találtam. Így amikor megláttam, hogy ez a táncegyüttes hirdet mesterkurzust, azonnal eldöntöttem, hogy megpróbálok bejutni hozzájuk. Az együttes vezetője, Noa Wertheim végül felvett, de mint mondta, nem a tánctudásomért, hanem azért, mert egy spirituális lényt látott bennem, erre a fajta energiára pedig szüksége volt a színpadon és a társulatban” – emlékezik a művész.

Elad Debi / Vertigo Dance Company Rash Lavan című darabja (forrás: Vertigo Dance Company)

Azt hihetnénk, ezek után már ment minden, mint a karikacsapás, és amikor Petrovics kiköltözött Izraelbe, révbe ért, akár egy népmesében. Ez azonban nem egészen így történt. Három hónapnak kellett eltelnie, hogy ha éjszaka felébred álmából, már ne rezzenjen össze attól, hogy külföldön van. A társulatba sem tudott eleinte beilleszkedni. Míg a többiek hazamentek a próbák után Tel-Avivba, ő szorgalmasan gyakorolt bent a stúdióban, gyakran ott is aludt vagy Jaffában a tengerparton.

Fotó: Simon Iringó

„Minden igyekezetem ellenére azonban a félévi értékelőn Noa Wertheim azt mondta, ha most találna mást a helyemre, azonnal lecserélne. Szörnyű érzés volt. Egyedül voltam, a családom és a barátaim nélkül külföldön. Ráadásul az érzelmi hullámvasút miatt a következő nap le is sérültem. Egy emelést rosszul csináltam. Azt éreztem, mintha két csigolyám összeroppanna. Korábban már történt hasonló balesetem, akkor hosszú időt ki kellett hagynom. Ezúttal szerencsésen megúsztam, mindössze öt napon keresztül kúsztam-másztam a földön a fájdalomtól. A hatodik napra jobban lettem, visszatértem a próbákra és napról napra kezdtem beilleszkedni, Noa pedig elégedett volt a fejlődésemmel. Izraelbe a társulat miatt mentem, de sokkal többet találtam annál. Azt hiszem, ezeknek a sokkoknak meg kellett történniük ahhoz, hogy megérkezzek” – mondja.

A társulatban egyszerre lelt rá mindarra, amit addig keresett: a földihez és a láthatatlanhoz való ragaszkodásra. A próbák egy Jeruzsálem és Tel-Aviv közötti kibucban zajlottak. A völgy, ahol a Vertigo Village található, Dávid és Góliát ütközetének helyszíne is. [A Vertigo Village egy ökológiai művészeti falu – a szerk.] „Olyan, mintha Izraelbe beletömörítették volna az időt és a teret, magát az életet és az emberiség történelmét. Talán azért is olyan termékeny az izraeli művészet, mert minden annyira intenzív. A mindennapjaim nemcsak arról szóltak, hogy megtanuljam, hogyan válik az ember üzenethordozóvá a színpadon, hanem egyúttal a gyerekkoromban hallott számos bibliai történet helyszínére is ellátogathattam. Ez sokat érlelt rajtam művészileg. Hitvallásommá vált, hogy a test egy ajándék, a mozgás és a tánc pedig egy kommunikációs csatorna az isteni és a földi között: ennek a kapcsolatnak a megosztása, vagyis a művészetem lehet egy valóságos küldetés” – fogalmaz Petrovics.

Végül azonban négy év után mégis úgy döntött, hogy továbbáll. Kapóra jött számára az ajánlat a német Tanzmainz Companytól, ahol azután két évig táncolt. Ezalatt az időszak alatt az izraeli Sharon Eyal munkája volt rá a legnagyobb hatással, aki az együttes vendégkoreográfusaként dolgozott.

A Tanzmainz Company/Sharon Eyal: Soul Chain című darabja (forrás: DEDA productions)

„Amikor 2021-ben visszajöttem Magyarországra, már nem a táncos lét, hanem a tapasztalataim megosztása vált elsődlegessé. Sokszor vigasztaltam magam azzal, hogy habár végigszorongtam az elmúlt hat évet, de amit tanultam, azt másokért tanultam. A tánc számomra már nem egy munka. Nem rólam szól, hanem arról, hogy minél többen képesek legyünk kapcsolódni azokhoz az ősi és eredeti mintázatokhoz, amelyekből a valóság felépül, és amelyekre rengeteg kosz és seb került. A test egy portál és egy lehetőség, hogy ezeket a rétegeket lehántsuk, és visszamehessünk a paradicsom közeli állapotba, azaz egészségesen kapcsolódjunk önmagunkkal és ezáltal másokkal is. Ezen az úton pedig a Vertigo és az Izraelben töltött évek indítottak el.”

Kézér Sándor nyári kurzusán (fotó: Varga Zorán)

Arról, hogy miért költözött haza, azt mondja: úgy érezte, valamit vissza kell adnia abból a sok mindenből, amit külföldön kapott. Egy idő után nem volt számára elég, ha csak a színpadon keresztül találkozik a közönséggel. Azt akarta, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhessen az emberekkel. Ezért itthon amellett, hogy szabadúszó táncosként dolgozik, ILM-kezeléseket ad.

Ehhez kapcsolódnak a 3i órák is: a módszert ő maga dolgozta ki a három általa tanult metódusból. A három „i” Izraelre, az inspirációra és az improvizációra utal. A 3i táncórákon – amihez előképzettség nem szükséges – a résztvevők a saját ártatlanságukhoz, vadságukhoz, de a bennük lévő játékosságukhoz, az erejükhöz és a sérülékenységükhöz is tudnak kapcsolódni. Ebben DJ ULOMNI segíti zenéjével a résztvevőket. Az órákat a Jurányi Ház, valamint a MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ fogadta be. Utóbbit Petrovics kereste fel, hogy tudnának-e helyet biztosítani az órákhoz, a MERKAZ pedig rögtön igent mondott. „Szeretném, ha ez a módszer elterjedne, és falakat döntene le. Hogy a megosztottság képzetét és a közönyt felváltsa az egymáshoz való felszabadult kapcsolódás. Elkezdtünk megkövesedni és beállni egy sorba, mert nem vesszük észre, hogy nem sorban, hanem körben érdemes állni. A kör közepe pedig mindig »üres«, ember nem állhat benne. Szerintem ez az Isten, az anyagtalan és a potenciál helye. El kell kezdeni beszélgetni egymással, ehhez a kommunikációhoz pedig a test kimeríthetetlen szótár.”

Lásd még:

Emlékfonalakból szövődő közösség
– A cfáti magyar múzeum

Kultúra és mecenatúra Izraelben
– Interjú a budapesti MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ vezetőjével, Ledniczky Líviával

Izrael, a kulturális kaleidoszkóp

Közös identitásunk lenyomata: Dokuforte

Megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

Nyitókép: Petrovics Sándor (fotó: Orbán Gellért)