by artisbusiness.hu / kritikusceh.hu 2023. Sep 18.

Színikritikusok díja 2022/2023 – a díjazottak listája

A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal, a Katona József Színházban adta át a Színikritikusok díját, amellyel a 2022/2023-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerte el.

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gála rendezője Guelmino Sándor és Crespo Rodrigo volt, közreműködői pedig a tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagjai.

Három díjazott nevét már korábban nyilvánosságra hozta a céh. Az életműdíjat Ecsedi Erzsébet színművész, a Jövő díjat a celldömölki Soltis Lajos Színház kapta, a gyerek- és ifjúsági színházi előadások között a Gólem Színház Kócos macskaember-kölyök című produkciója bizonyult a legjobbnak.

Idén 21 színikritikus adta le a voksát, a díjátadót pedig tizennégy kategóriában hagyományosan három-három nominált várhatta. A díjakat idén a Színházi Kritikusok Céhének tagjai adták át, a 2022-ben megrendezett adománygyűjtésből létrehozott gála előtt pedig úgynebezett Red carpet eseményen az este vendégeit, a már ismert díjazottakat és a várományosokat faggatták a céh társelnökei.

A várományosok listáján az Örkény Színház volt az abszolút rekorder: három produkció alkotói hét kategóriában összesen nyolc jelölést kaptak; ebből négyet díjra váltottak. A szombathelyi Weöres Sándor Színház négy kategóriában volt várományos, ebből három a Forte Társulattal létrehozott Kivilágos kivirradtig című produkciót érintette. Az alkotók ezekben a kategóriákban a legjobbnak bizonyultak. A Budapest Bábszínház művészei, akik három kategóriában négy jelöléssel várhatták a díjátadót, szintén három díjjal távoztak.

Az este egyéni legjobbja Cseri Hanna volt, aki három díjat vihetett haza. Bíró Bence íróként és a legjobb független előadás dramaturgjaként kétszer léphetett színpadra, csakúgy, mint Horváth Csaba, aki a legjobb előadás és a legjobb rendezés kategóriákat nyerte meg. Egy-egy díj került Kolozsvárra és a Vígszínházba.

Színikritikusok díja 2022/2023 – a díjazottak

Életműdíj:

Ecsedi Erzsébet

Ecsedi Erzsébet (forrás: kritikusceh.hu)Ecsedi Erzsébet (forrás: kritikusceh.hu)

Jövő díj:

Soltis Lajos Színház, Celldömölk

Szentivánéji álom (forrás: Soltis Lajos Színház, Celldömölk)Szentivánéji álom (forrás: Soltis Lajos Színház, Celldömölk)

A legjobb független színházi előadás:

Ki ölte meg az apámat? (ESZME – FÜGE, rendező: Szenteczki Zita, Kovács Domokos)

Ki ölte meg az apámat? (ESZME – FÜGE) (fotó: Gulyás Dóra)Ki ölte meg az apámat? (ESZME – FÜGE) (fotó: Gulyás Dóra)

A legjobb kőszínházi előadás:

Kivilágos kivirradtig (Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba)

A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadása (fotó: Mészáros Zsolt)A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadása (fotó: Mészáros Zsolt)

A legjobb szórakoztató színházi előadás:

The Black Rider (Örkény István Színház, rendező: Polgár Csaba)

The Black Rider (Örkény Színház) (fotó: Horváth Judit)The Black Rider (Örkény Színház) (fotó: Horváth Judit)

A legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadás:

Kócos macskaember-kölyök (Gólem Színház, rendező: Cseri Hanna)

Jelent a Kócos macskaember-kölyök című előadásból (forrás: Gólem Színház)Jelent a Kócos macskaember-kölyök című előadásból (forrás: Gólem Színház)

A legjobb rendezés:

Kivilágos kivirradtig (Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba)

A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadása (fotó: Mészáros Zsolt)A Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadása (fotó: Mészáros Zsolt)

A legjobb női főszereplő:

Imre Éva (Ifjú barbárok, Kolozsvári Állami Magyar Színház – Gyulai Várszínház)

Ifjú barbárok (Kolozsvári Állami Magyar Színház) (fotó: Biró István)Ifjú barbárok (Kolozsvári Állami Magyar Színház) (fotó: Biró István)

A legjobb férfi főszereplő:

Mácsai Pál (Solness, Örkény István Színház)

Mácsai Pál az Örkény István Színház Solness című előadásában (fotó: Horváth Judit)Mácsai Pál az Örkény István Színház Solness című előadásában (fotó: Horváth Judit)

A legjobb női epizódszereplő:

Szaplonczay Mária (Solness, Örkény István Színház)

Szaplonczay Mária az Örkény István Színház Solness című előadásában (fotó: Horváth Judit)Szaplonczay Mária az Örkény István Színház Solness című előadásában (fotó: Horváth Judit)

A legjobb férfi epizódszereplő:

Gyulai-Zékány István (Kivilágos kivirradtig, Weöres Sándor Színház, Szombathely – Forte Társulat)

Gyulai-Zékány István a Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadásában (fotó: Mészáros Zsolt)Gyulai-Zékány István a Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtig előadásában (fotó: Mészáros Zsolt)

A legígéretesebb pályakezdő:

Cseri Hanna

Cseri Hanna (forrás: Színház.online)Cseri Hanna (forrás: Színház.online)

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:

Bíró Bence: magyartenger

Bíró Bence (forrás: Színház.online)Bíró Bence (forrás: Színház.online)

A legjobb díszlet:

A kastély (Vígszínház, tervező: Schnábel Zita)

A kastély (fotó: Dömölky Dániel)A kastély (fotó: Dömölky Dániel)

A legjobb jelmez:

The Black Rider (Örkény István Színház, tervező: Izsák Lili)

he Black Rider (fotó: Horváth Judit)he Black Rider (fotó: Horváth Judit)

A legjobb színházi zene:

Az utolsó bárány (Budapest Bábszínház, zeneszerző: Cseri Hanna)

Az utolsó bárány (fotó: Piti Marcell)Az utolsó bárány (fotó: Piti Marcell)

Különdíj:

Hoffer Károly, a Dekameron 2023 című előadás bábjaiért

Dekameron 2023 (fotó: Piti Marcell)Dekameron 2023 (fotó: Piti Marcell)

Lásd még:

Mácsai: „Ha én lennék a kultuszminiszter, bevezetném a színjátszást mint iskolai tárgyat”

Színikritikusok Díja: az Örkény Színház alkotói kapták idén a legtöbb jelölést

Nyitókép: The Black Rider (fotó: Horváth Judit)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!