Több mint kiállítótér

A Ludwig Múzeum két fontos évfordulót is ünnepel idén: kortárs művészeti múzeumként történő „újraalapításának” harmincadik, valamint első igazgatója, Néray Katalin születésének nyolcvanötödik évfordulóját. A jubileumi évben öt új kiállítás nyílik az intézmény falain belül, gyűjteménye pedig a tervek szerint harminc kortárs műalkotással bővül a nagysikerű, 1996-os műtárgyajándékozási akció megismétlésével. A 2026-os év szakmai irányelveiről, programjairól és lehetőségeiről az intézmény igazgatóját, Fabényi Juliát kérdeztük.

A Ludwigban 2026 jelszava: InsideOUT. A nyitott, átjárható múzeum eszméje, amely az intézmény valós és szimbolikus határainak lebontását és átjárhatóságát hangsúlyozza. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy még inkább „kifelé” mozdulunk. Átfogó programot szeretnénk megvalósítani, amely nemcsak Nyugat-Európa felé irányul, hanem a régió területeire is intenzívebben eljut. Eddig is kiváló volt az együttműködésünk a Vajdasággal, de most Szlovákia felé is nyitni szeretnénk. De kis léptékben is kimozdulunk: múzeumpedagógusaink járják az iskolákat. A nyitásunk másik fontos eleme a szellemi és fizikai akadálymentesítés. Ez már régóta kiemelt szempont a múzeum számára, de most külön hangsúlyt fektetünk a szellemi akadálymentesítésre, amelyet a Covid–19-világjárvány óta egyre intenzívebben fejlesztünk. Célunk, hogy a tartalmak mindenki számára érthetők, hozzáférhetők és befogadhatók legyenek.

Az elmúlt évben mintegy százezren keresték fel a múzeumot – a jegyárak emelkedésének ellenére. A látogatók kiváló partnereink, a kollégáink pedig eddig is bevonták a közönséget a foglalkozásokba, de most ezt tudatosan kommunikáljuk a nagyvilág felé is: a múzeumi élmény itt kölcsönösen működik.

A Fekete tükör. A jövő hosszú árnyéka című kiállítás egyik különleges műve Ciprian Mureşan Bukarest térképén alapuló városmodellje. A mű megépítésében részt vettek az Óbudai Egyetem – Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet hallgatói is (fotó: Ludwig Múzeum)

A múzeumok szerepe az elmúlt két évszázadban alapvetően átalakult: míg korábban elsősorban a gyűjtés, a dokumentálás és a tudományos feldolgozás volt a fő cél, ma már egyre inkább a közönség bevonása és a közösségi élmények nyújtása is kiemelt feladat. Ön milyennek látja ezt a folyamatot?

A múzeum születése szorosan összekapcsolódott a tudomány fejlődésével. A XIX. században egy csodálatos pozitivista tudománykép élt, amely a felfedezésre és a gyűjtésre épült. A múzeum mindig is egyfajta köztérként funkcionált, amely biztosította a szükséges körülményeket: rendszerezett, biztonságos és hozzáférhető módon tette lehetővé a tudományos és kulturális értékek gyűjtését és bemutatását. A múzeum nevelő szerepe mindig megvolt, csak a formája változott.

Ahol most tartunk a folyamatban, vagyis, hogy a múzeumnak nyitnia kell a közönség felé, és kissé populárisabbá kell válnia, már az 1980-as évek végén elkezdődött. Európán belül Bécsben történt az első nagy lépés, párhuzamosan az amerikai nyitással: a koncepció a Museum für Angewandte Kunstban valósult meg 1986-ban. Ez volt az első példa arra, hogy a múzeum ne csupán bemutatóhely legyen, de a közönség számára élményt és interakciót is nyújtson.

Üzenőfal a Világszép Alapítvány Világszép kapcsolódások című kiállításán (fotó: Fotó: Glódi Balázs, Ludwig Múzeum)

A Ludwighoz hasonló intézmények esetében vajon azért is szükséges a közösségi terek létrehozása, mert a kortárs művészetről többet kell kommunikálni annak érdekében, hogy annak üzenete valóban megérkezzen a befogadóhoz?

Másképpen kell beszélni róla. Fel kell oldani a hagyományos, frontális oktatást. A kollégáink ezt zseniálisan megoldják, hiszen nem egyszerűen előadást tartanak, hanem közösségi oktatást végeznek. A résztvevőkkel együtt fedezik fel a lehetőségeket, párbeszédet kezdeményeznek, amelyben a közönség is részt vesz.

Nádler István 2007-ben festette meg Hommage à Néray Katalin című alkotását, amelyet minden bizonnyal nemcsak a szakmai kapcsolat, hanem a Ludwig Múzeum első igazgatójához fűződő személyes tisztelete is ihletett. Ön szerint mi volt Néray Katalin sikerének titka? Felidézne néhány személyes emléket vele kapcsolatban?

Néray Katalin sikerét tehetsége, intelligenciája és a művészethez való nagyon bölcs viszonya határozta meg. Életútja igen jelentős, de szinte alig foglalkoznak a személyével. Kivételes tehetség volt, mind művészettörténészként, mind intézményvezetőként komoly értékteremtő munkát végzett, hiszen a Műcsarnok felvirágzása és a Ludwig Múzeum megalapozása is neki köszönhető. Olyan progresszív kiállításokat rendezett, amelyek később a nemzetközi térfélre juttatták a művészeket. Egy korszak nagy karmestere volt. Két évig dolgozhattam vele a Műcsarnokban. Nagyon-nagyon érzékeny, de mégis határozott nő volt.

Néray Katalin (fotó: Rosta József, Ludwig Múzeum)

2026-ban a múzeum az 1996-os műtárgyajándékozási akcióhoz hasonlóan harminc kortárs alkotás megvásárlására ösztönzi a leendő mecénásokat és szponzorokat. Milyen szempontok alapján választják ki a múzeum gyűjteményébe szánt műveket?

Először házon belül állítunk össze egy listát azokról a művészekről, akik művészeti programjában az elmúlt tíz évben jól látható fordulat következett be. Fontosnak tartom, hogy az az alapelv érvényesüljön, miszerint egy mű akkor képvisel valódi értéket, ha megvan mögötte a szükséges tudományos és szakmai háttér, valamint a jól felépített marketing. Nem lehet a „semmiből kis nyulat előhúzni”, és abból bármit kreálni. A fontos gyűjteményekben olyan műveket találunk, amelyeket már bemutattak múzeumi kontextusban, kiállításokon, vásárokon, és a galériások minőségérzéke is megerősítette a jelentőségüket.

Említene néhány nevet azok közül, akik biztosan felkerülnek a listára?

Nem akarok, mivel ezt a listát demokratikusan, közösen hozzuk létre. Az akvizíciós bizottságunk döntését követően tudunk majd nevekről beszélni.

Azt látom, hogy sok művésznek óriási segítséget jelentett, hogy bekerült például a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményébe. Több olyan esetet is megfigyeltem, amikor a kiválasztást követően egy-egy művészre nemzetközi szinten is felfigyeltek. Ez nem véletlen, hanem annak a stabilan épülő gyűjteménynek az eredménye, amely megerősítette a művek értékét. Akárhogy is nézzük, a mi munkánk nem pusztán alkotómunka vagy apró kiállítások rendezése: tudatosan dolgozzuk ki, hogy mit és hogyan szeretnénk a felszínre hozni. Pontosan ezért végzünk hiánypótló tevékenységet: évekig olyan kiállításokat szerveztünk, amelyek valóban pótolták a magyar művészettörténet korábbi hiányosságait. Egy kortárs művészeti múzeum kiemelt feladata, missziója kell legyen a kortárs művészet elméleti szempontból való megerősítése. Így, mint múzeum is nélkülözhetetlen részesei vagyunk a kulturális jelennek.

Fabényi Julia a 2026-os év programját bejelentő sajtótájékoztatón (fotó: Ludwig Múzeum)

Külföldön bevett gyakorlat, hogy különböző formában bizonyos szereplők rendszeresen segítik az intézmények működését. A Ludwig Múzeumnak vannak ilyen együttműködései?

Keressük a kapcsolatot, de konkrét pénzbeli támogatást keveset kapunk, azt viszont nagyon megbecsüljük. Bízunk abban, hogy kialakul egy egészséges folyamat, egy stabil és megalapozott látásmód. Mindig hangsúlyozom, hogy nem kiállítóhely vagyunk, hanem tudományos intézmény, amelynek bizalmat kell keltenie.

Fontos számunkra a MÜPA-val való együttműködésünk: részt veszünk a tavaszi és az őszi fesztiválokon, az intézmény rendezvényeire vásárolt jegyekkel a múzeum is látogatható, emellett a támogatásuk teszi lehetővé, hogy este nyolc óráig tudunk nyitva tartani. Persze ehhez mi is sok mindent hozzáteszünk, például tárlatvezetéseket és egyéb programokat. Éves szinten összesen körülbelül harminc millió forintos bevételt jelent ez az együttműködés a két intézmény számára.

Milyen a kapcsolatuk a Ludwig Stiftunggal? Egy 2020-ban készült interjúban úgy nyilatkozott, hogy évi százezer euróval támogatja az alapítvány a múzeum vásárlásait, programjait. 2026-ban hogyan alakul ez a szám?

Kiváló a kapcsolatunk. Ez a támogatási összeg megmaradt, a rendelkezésünkre áll, kiszámítható és stabil. 2026-tól ráadásul stratégiai intézménnyé váltunk, ezért újra át kell gondolnunk a helyzetünket, ugyanis kikerültünk a pályázati rendszerből: a stratégiai intézmények már nem pályázhatnak például a Nemzeti Kulturális Alap, vagy a Petőfi Kulturális Ügynökség által meghirdetett támogatásokra.

Részlet a 2011-ben megrendezett, az Édentől keletre. Fotórealizmus: Valóságváltozatok című kiállításból (fotó: Sulyok Miklós, Ludwig Múzeum)

Milyennek látja a Ludwig Múzeum nemzetközi megítélését?

Jónak, és a nemzetközi kapcsolataink különösen erősek – még akkor is, ha nagyobb nemzetközi kiállítások megszervezésére gazdasági okok miatt hosszú évek óta nem vagyunk igazán fogadóképesek. Egy kiállítás megvalósítása – bevonva külföldi intézeteket és támogatókat – nagyjából 15–20 millió forintba kerül. Az időszaki kiállításaink nemzetközi részvétellel készülnek. Ez nagyon erősen kontextus teremtő. Ugyanakkor lényeges, hogy jelenleg több a külföldi, mint a belföldi támogatónk. Egy nemzetközi kiállítás megvalósítása – ha például Marina Abramović-tárlatban gondolkodnánk – körülbelül 300 ezer dollár lenne. Arra pedig azt mondom, hogy túl sok.

Természetesen vannak lehetőségeink is: a Ludwig-múzeumok alapvető törekvése, hogy gazdag gyűjteményüket minél szélesebb körben bemutassák. Az alapító az antik terrakottáktól kezdve kódexeken és különböző képzőművészeti alkotásokon át a kortárs művészetig rendkívül sokféle műtárgyat gyűjtött, amelyek feldolgozása mára jelentős mértékben megtörtént. Ha valamelyik Ludwig-intézmény létrehoz egy tárlatot, azt gyakran továbbadja a hálózaton belül, így hozzánk is eljuthat, ahol a saját szempontjainkkal egészítjük ki. Ilyen volt például Az Édentől Keletre – Fotórealizmus: Valóságváltozatok, a Ludwig goes pop+The East side story vagy a Mintázat és dekoráció című kiállítások. A nemzetközi kapcsolatokra visszatérve: sokat „bombáznak” minket műtárgykölcsönzésekkel, amelyeknek csekély anyagi vonzata van ugyan, viszont jó, mert így közszájon forog a nevünk. Bárhova megyek, a szakemberek ismerik a Ludwig Múzeumot, tudják a különbséget Budapest, Köln és Bécs között, és ez mindig jól esik. A Velencei Biennálé kapcsán is pontosan tudják, hogy a Magyar Pavilon a Ludwig Múzeumhoz kötődik.

Részlet a Mintázat és dekoráció című kiállításból (fotó: Szabó Zsófia, Ludwig Múzeum)

2026. április 8-tól látogatható a Black Mirror. A jövő hosszú árnyéka című kiállításuk.  Milyennek látják a kortárs művészek az emberiség jövőjét?

A Black Mirror – hasonlóan Készman József kurátor összes kiállításához – filozófiailag is értelmezhető definíció mentén jött létre, ahol a művek nem illusztrációk, hanem magát a jelenséget értelmezik. Ez a tárlat a kortárs jelent értelmezi, a jövőkép lehetséges konfliktusainak megjelenítésével.

Részlet a Fekete tükör. A jövő hosszú árnyéka című kiállításból (fotó: Rosta József, Ludwig Múzeum)

Melyik kortárs művésznek rendezne kiállítást, ha lenne rá módja?

Húsz éve szeretném Yayoi Kusamát kiállítani. De a portugál Joana Vasconcelos munkáit is szívesen látnám a múzeumban. Egyik művét a Műcsarnokban még ki tudtunk állítani sok évvel ezelőtt [2009-ben, a Mi Vida – Menny és pokol című kiállításon – a szerk.]. Azóta rendkívül felkapott lett.

Ha 2026 decemberében beszélgetnénk, mely két-három tényező alapján ítélné sikeresnek az évet?

Számomra az egyik legfontosabb eredmény a gyűjteményezési program megvalósítása lenne, hiszen ez jelentősen bővítené az állományunkat.

Nyitókép: Fabényi Julia (fotó: Szabó Zsófia – Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum)

Lásd még:

„Az intézménykritika mára több szempontból intézménygyógyításba fordult át” – Interjú Készman Józseffel, a Ludwig Múzeum gyűjteményi, kiállítási és tudományos főosztályának vezetőjével

Szélesre tárt ajtók a bezárkózás idején – „Nyitott ajtókat döngettünk”

„Mindig vannak falak, amiket át kell törnöm” – Magyarországon amíg egyforma magas vagy a többi fűszállal, minden jó, de ha elkezdesz egy kicsit kinőni, jöhetnek bajok  – mondja Nemes Márton festő.