
2. évad 1. rész
Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője.
A videó ide kattintva érhető el.
„Abban hiszünk, hogy a művészt egy életen át kell képviselni.”
Az Art is Business 2021 tavaszán indult videóinterjú-sorozata bemutatja, hogyan tud az üzleti és a művészeti közeg mindkét fél számára előnyös kapcsolatot teremteni. Borbás Gergő színész olyan meghatározó alkotókkal, cégvezetőkkel, mecénásokkal és kulturális szakemberekkel beszélget egy kávé mellett, akiknek fontos a vállalati és a kulturális szféra összekapcsolódása.
A második évad első részében Gergő beszélgetőtársa Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti igazgatója volt. Krisztina Budapesten az ELTE-n tanult művészettörténetet. Az egyetem mellett a Szépművészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályán dolgozott.
Annak ellenére, hogy Krisztinát elsősorban az elmúlt korok művészete érdekelte, egyetem után a Várfok Galériában kezdett el dolgozni, ahol elsősorban kortárs művészettel foglalkoztak és foglalkoznak a mai napig. A mára már több mint harmincéves galéria forprofit tevékenysége mellett nonprofit projektekben is gyakran részt vesz.
Gergővel megbeszélték, hogy milyen módon került Krisztina a Várfok Galériába, hogyan lépdelt végig a ranglétrán, és miként került művészeti igazgatói pozícióba. Szóba került, hogy milyen nehézségeket és izgalmakat hoz magával egy forprofit galéria vezetői pozíciója, milyen kihívásokat jelent a kortárs művészet kezelése.
A videóból kiderül, hogy Krisztina szerint milyen módon egyeztethető össze a forprofit szemlélet a művészet szabadságával. Megtudhatjuk miért ragaszkodnak az állandó művészekhez, és miért nem szoktak trendekhez csatlakozni.
Beszéltek arról, hogy milyen módon tud a művész a közönségéhez csatlakozni, mi a különbség a mecénás és a gyűjtő között, illetve hogy a kereslet mennyire határozza meg a kínálatot a kortárs festőművészet esetében. Az interjú végén pedig megtudhatjuk, hogy lehet-e befektetésként tekinteni a kortárs műalkotásokra, és mit mondanak a galériában azoknak, akik befektetési céllal kívánnak festményt vásárolni.
A videót 2021. szeptember 29-én publikáltuk a YouTube-on.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!