
„Ott állunk a zenészek mellett az első dalötletektől a stúdiózáson és a klipforgatáson át a közönség eléréséig”
– A Budapest Park programja, a ParkLab a zenei alkotás és a közönségépítés különböző szakaszaiban segíti a zenészeket
Nemrég újabb fontos szakaszához érkezett a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség nyílt meg a feltörekvő és a már ismert előadók előtt. A program célja, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Hogy pontosan mit jelent ez, arról Ligeti Szilviát, a ParkLab projektezetőjét és Miskei Dalmát, az Alkotóház, a Videoklip-támogatás, a Dugattyús Stúdióidő és a ParkLab School alprogramok felelősét kérdeztük.
Miért tartják fontosnak, hogy fellépési lehetőségek mellett a dalírástól a stúdiómunkán át a klipforgatásig több területen is támogassák a feltörekvő előadókat?
Ligeti Szilvia: Azt látjuk, hogy zeneiparban a tehetség ma is elengedhetetlen kiindulópont, de önmagában már nem biztos, hogy nem elég. Egy előadónak nemcsak jó dalokat kell írnia, hanem meg kell találnia saját hangját és karakterét, ki kell alakítania a vizuális világát, és azt is meg kell tanulnia, hogyan juttathatja el a zenéjét a közönséghez. Ehhez pedig időre, szakmai támogatásra és megfelelő lehetőségekre van szükség.
Mi nem „csupán” fellépési lehetőséget szeretnénk biztosítani, hanem a teljes ökoszisztémát. A ParkLab program éppen erről szól: ott állunk a zenészek mellett az első dalötletektől a stúdiózáson és a klipforgatáson át egészen a közönség eléréséig. Pályázatokkal, infrastruktúrával és erős szakmai közösséggel segítünk abban, hogy a jó ötletekből valódi, maradandó értékek születhessenek.
Minek kell szerepelnie egy igazán jó pályázatban – a technikai részleteken túl?
Miskei Dalma: Az átgondolt koncepció, a jól összerakott pályázati anyag és persze egy szuper dal mindenképpen fontos alap. De legalább ennyit számít a saját gondolat vagy az egyedi megközelítés, amitől a pályázat igazán személyessé válik. Szerintem azok az anyagok a legizgalmasabbak, amelyekből látszik, hogy az előadó pontosan tudja, mit szeretne megvalósítani, és miért fontos az neki. Nem feltétlenül a leglátványosabb ötlet a legjobb, hanem az, amelyik igazán karakteres és őszinte.
Milyen szempontok alapján kérték fel a zsűri tagjait az egyes kategóriákban?
M. D.: Fontos szempont volt a szakmaiság és a függetlenség. Minden kategóriában független zsűrit állítottunk össze a zene- és filmipar elismert szakembereiből, akik mellett mindenhol helyet kap egy, a Budapest Parkhoz köthető szereplő is (például Park FM szelektor). Ő a Park szemléletét, értékeit képviseli a döntéshozatal során, de ugyanolyan súllyal vesz részt az értékelésben, mint a zsűri többi tagja.
A Dugattyús Stúdió pályázatánál producerek és dalszerzők segítenek kiválasztani a nyerteseket. Úgy gondoltuk, ennél a pályázatnál olyan szakemberekre van szükség, akik egy kezdetleges demóban is meghallják a benne rejlő lehetőséget.
A Live Sessions pályázat sokrétű lehetőség, és kifejezetten a feltörekvő, friss előadóknak szól. Ezért a zsűri is többféle területről érkezik: menedzser, videós újságíró, marketinges szakember és zenészek egyaránt részt vesznek a döntésben. Köztük van bongor és Mehringer is, akik nemrég még maguk is feltörekvő előadóként építették a pályájukat, idén pedig már mindketten első önálló koncertjüket adták a Budapest Parkban, ráadásul telt ház előtt. Az ő példájuk is jól mutatja, milyen sokat változhat egy előadó karrierje néhány év alatt.
A Videoklip-támogatás pályázatnál pedig filmipari szakemberek segítik a döntést, hiszen itt zenészek és klipkészítők közös jelentkezését vártuk.
A Live Sessions pályázatnál kötelező elem egy hazai feldolgozás elkészítése. Miért tartották fontosnak ezt a kikötést?
L. Sz.: Külföldön is számos példa van arra, hogy különféle műsorokban az előadók mások dalait dolgozzák fel a saját stílusukban – gondoljunk csak a Triple J Like A Version-sorozatára –, és mi is több lehetőséget látunk benne. A Live Sessions pályázattal elsősorban feltörekvő előadókat szeretnénk támogatni, akiket a közönség nagyobb része még nem ismer. Egy ismerős dallam jó belépési pont lehet: könnyebbé teszi a kapcsolódást az előadóhoz, miközben izgalmas kihívás elé is állítja a zenészeket. Jól megmutatja, hogyan tudnak egy már ismert dalt a saját képükre formálni, és miként válik az ő előadásukban valami egészen mássá. Nem titkolt célunk az sem, hogy ezek a feldolgozások az eredeti szerzőkhöz és előadókhoz is eljussanak, és ők is megismerhessék, hogyan nyúlnak a „friss” zenészek a dalaikhoz.
Milyen tapasztalatokat hozott az idei Budapest Park KEMP alkotótábor? Voltak váratlan egymásra találások a résztvevők között?
M. D.: A Budapest Park KEMP-ben mindig vannak nagy egymásra találások. Az egész tábor hangulata nagyon inspiráló. Jó látni, ahogyan a különböző zenei háttérrel és tapasztalattal érkező alkotók kapcsolódnak egymáshoz, és ezekből a kapcsolatokból új ötletek, dalok születnek. Volt olyan résztvevőnk, aki arról mesélt, hogy hónapokkal azelőtt elakadt az alkotásban, most viszont egyszerűen csak úgy ömlöttek belőle az ötletek. Szerintem ez jól mutatja, mennyit adhat egy ilyen közeg.
Idén vendégek is részt vettek a közös munkában, többek között Kiss Tibi, a Quimby énekese. Különösen jó volt látni, ahogyan a fiatal alkotókhoz kapcsolódott, megosztotta velük a tapasztalatait, és közösen gondolkodtak a zenéről. Ezek a találkozások nemcsak szakmailag inspirálóak, hanem emberileg is sokat adhatnak a résztvevőknek.
A Budapest Park KEMP csapata (fotó: sinco)
Mit érdemes tudni a köveskáli Alkotóházról? Hogyan találtak rá a helyszínre, és milyen terveik vannak vele az első, zártkörű szakasz után?
M. D.: Köveskál és a Káli-medence többünk számára is kedves helyszín, ahol szívesen töltjük a szabadidőnket. A házra is így találtunk rá: egyikünk éppen a faluban sétált, amikor felfigyelt az ingatlanra. Az elhelyezkedése ideális, a falu szélén található, mégis minden elérhető sétatávolságra van. Az épületet szerkezetkész állapotban vásároltuk meg, így jó alapot adott ahhoz, hogy a saját elképzeléseink szerint alakítsuk ki az Alkotóházat. A tervezésnél arra törekszünk, hogy inspiráló, kényelmes környezetet teremtsünk, ahol minden adott az alkotáshoz, de a feltöltődéshez is.
Az első, zárt körű időszakban szeretnénk tapasztalatokat gyűjteni, és megnézni, hogyan működik a ház a gyakorlatban. Egyelőre a Budapest Parkban idén fellépő zenekarok vehetik birtokba a helyszínt. A későbbiekben az itt szerzett tapasztalatok alapján alakítjuk tovább a koncepciót, és az sem kizárt, hogy idővel szélesebb kör számára is elérhetővé tesszük az Alkotóházat.
Mekkora hangsúlyt fektetnek a programban részt vevő előadók későbbi utánkövetésére?
M. D.: Nagyot, hiszen önmagában nem elég, ha elkészül egy szuper dal, klip vagy live session videó: fontos, hogy azok el is jussanak az emberekhez. A Budapest Parknak szerencsére több olyan kommunikációs felülete is van, amelyekkel nagy elérést biztosíthatunk, ráadásul különböző, zeneileg is releváns közönséget érünk el. Ilyen például a Park FM online rádió is. Ha az elkészült produkciókat ezeken a csatornákon keresztül is be tudjuk kapcsolni a zenei vérkeringésbe, azzal valódi segítséget nyújthatunk az előadóknak abban, hogy új hallgatókhoz jussanak el, és elkezdjék építeni a saját közönségüket.
Hosszú távon az lenne igazán jó visszajelzés számunkra, ha olyan előadókat látnánk viszont a Budapest Park színpadán, akik pályájához valamilyen módon mi is hozzájárulhattunk. Ugyanakkor a ParkLab egyes alprogramjai nem kizárólag pályakezdőknek szólnak, hiszen a már aktív előadóknak is szükségük lehet új lendületre és alkotói lehetőségekre.
Van olyan történet a program eddigi szakaszából, amely különösen jól megmutatja, miért érdemes fiatal előadókat támogatni?
L. Sz.: A vendégzenekari programunk már hosszú évek óta működik, és az évek során több olyan előadó is megfordult nálunk vendégként, aki később már saját koncerttel, headlinerként tért vissza a Parkba. A Margaret Island például még a Punnany Massif előtt is fellépett nálunk, a Carson Coma pedig a 30Y előtt játszott. Jó látni, hogy milyen utat jártak be ezek az előadók, és hogyan jutnak el a vendégfellépéstől a saját, önálló koncertjükig.
A ParkLab több alprogramja még nagyon friss, némelyik most indul, így ezeknél a hosszabb távú eredményekre még várnunk kell. De éppen ez benne az izgalmas: most kezdődik az a folyamat, amelynek eredményeit remélhetőleg néhány év múlva már ugyanilyen történeteken keresztül mutathatjuk meg.
A Mentális Egészség Programban milyen típusú elakadásokkal lehet részt venni? Van közös pont a Sziget Szociety mozgalommal?
L. Sz.: Bár a célkitűzésünk hasonló, a fókuszunk más: míg a Sziget Szociety a fiatal generáció mentális jóllétével foglalkozik, mi kifejezetten a zeneiparban dolgozókat szeretnénk támogatni. Legyen szó a színpadon álló előadókról vagy a háttérben dolgozó stábról, a zeneipar sajátos, gyakran éjszakázással és nagy terheléssel járó működése sokféle kihívást jelenthet.
A program jelenleg tesztfázisban zajlik, és első körben a Budapest Parkban fellépő produkciókkal indultunk el. Most zajlik a kérdőíves igényfelmérésünk, emellett egy kreditalapú rendszert is elindítottunk, amelyben a résztvevők egyéni vagy akár a teljes stáb számára szervezett csoportos beszélgetéseken vehetnek részt szakemberekkel. A témákat és a beszélgetések formáját is az egyéni igényekhez igazítjuk.
A kiégéstől és a szorongástól kezdve az alkotói blokkokon át a túlterheltségig sokféle elakadásra szeretnénk érdemi támogatást nyújtani. Mivel a program még az elején jár, a mostani tapasztalatok és a kutatás eredményei alapján alakítjuk tovább a lehetőségeket. Hosszabb távon akár elvonulásokkal és workshopokkal is bővítenénk a programot, hogy a mentális jóllét a zeneiparban is nagyobb figyelmet kapjon.
Hogyan fog kinézni a gyakorlatban a ParkLab School projekt? Milyen iskolákat terveznek bevonni?
M. D.: A projekt kidolgozásához különösen fontosnak tartjuk a külső szakmai támogatást. Az oktatás alakítása nagy felelősség, ezért szeretnénk alaposan átgondolni, hogyan tudunk valóban hasznos és értékes programot létrehozni. Számomra ez az egyik legkedvesebb projektünk. Szerencsére a Superar csapata és több lelkes zeneipari szakember is részt vesz a közös gondolkodásban.
Első lépésként egy pilotprogramot szeretnénk elindítani, amelyhez jelenleg keressük a nyitott pedagógusokat és a résztvevő iskolákat. Velük együtt dolgozzuk majd ki a program részleteit, hogy az a gyakorlatban is jól működjön, és valóban illeszkedjen az iskolák, a tanárok és a diákok igényeihez. A pilot időszak végén összegyűjtjük a résztvevők tapasztalatait és visszajelzéseit, ezek alapján pedig továbbfejlesztjük a programot, és kijelöljük a következő lépéseket.
Mikor lehet nyereségről beszélni egy ilyen, alapvetően nem anyagi megtérülésre épülő projekt esetében?
L. Sz.: A ParkLab esetében a megtérülést nem pénzben, hanem zenei és emberi értékben mérjük. A víziónk, hogy valódi katalizátorai legyünk a hazai tehetségek szintlépésének. És ez minden alprogramunknál nagyon kézzelfogható: a stúdiózás és az alkotótáborok során új dalok és spontán együttműködések születnek, a live sessionökkel és a kliptámogatással olyan vizuális alapot adunk a zenekaroknak, amellyel szintet léphetnek a piacon. A Park FM a feltörekvő előadókat támogatja a láthatóságuk növelésében, a mentális programunk pedig abban segít, hogy egy zenei karrier hosszú távon is fenntartható maradjon. Amikor azt látjuk, hogy a támogatásunkkal elkészült anyagok kapukat nyitnak meg a rádióknál vagy a fesztiválokon, akkor tudjuk, hogy a projekt elért a céljához.
A ParkLab Live Sessions és a Dugattyús Stúdióidő by ParkLab alprogramokra október 15-ig még lehet pályázni, részletek ITT.
A nyitóképet Hódossy Attila készítette.
Lásd még:
Új látogatottsági rekorddal zárta tizenötödik évadát a Budapest Park – Közel hétszázezren keresték fel idén az ország legnagyobb szabadtéri kulturális helyszínét
A reflektorfény mögötti történetek – Különleges párosokkal tért vissza a Park Reality Check
A hirtelen jött hírnév ára – Sztárokkal tűzdelt zenés rádiószínház indult a Park FM-en
Közös érdekünk, hogy az itteni buli legyen minden produkció életében „A KONCERT” – Mi a Budapest Park népszerűségének titka?
„Belső motivációnk az, hogy minden évadban újabb szintet lépjünk” – Interjú Rimóczi Imrével, a Budapest Park üzemeltetési és művészeti vezetőjével
„Egy banki céges csapatépítő résztvevőit is elkapta a hév, és beálltak táncolni” – Hogy került a népzene és a táncház a Budapest Parkba?
„Olyan előadókra vesznek tízezren jegyet, akiknek a számait egyáltalán nem, vagy csak elvétve játsszák”– Miért indított saját online rádiót a Budapest Park?
A Sziget másik arca: bulizáson túlmutató, valós társadalmi hatást generálni – Interjú Vidó Andreával a Generali Gyerek Szigetről és a Sziget Fesztivál civil programjairól
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, legyen ön is mecénás és támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelent meg A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 című kiadványunk, egy könyv azokról, akik fontosnak tartották, illetve tartják a művészet pártolását.
A kötet megvásárlásával a munkánkat támogatja.


Fotó: sinco
bongor (fotó: sinco)
Fotó: sinco
Fotó: sinco
Fotó: sinco


