by artisbusiness.hu 2022. May 24.

Az idei Libri irodalmi díjakat Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor kapta

Krasznahorkait a szakmai zsűri, Bödőcsöt a közönség díjazta.

A 2016-ban alapított Libri irodalmi díj célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a magyar kortárs irodalom értékes és fontos alkotásaira. A díjakkal járó jutalom két-két millió forint, a díjazott könyvek pedig harmincmillió forint médiatámogatást is kapnak, hogy még több olvasó figyelmét hívhassák fel rájuk.

A 2022-es Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes átadóját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartották. A gálaműsoron fellépett többek között Kerekes Vica, Keresztes Tamás, Koltai Róbert, Kovács Lehel, Nagypál Gábor, Orosz Ákos, Ónodi Eszter, Tenki Réka és Pataki Ferenc, az est házigazdája Bősze Ádám volt.

A szakmai ítészek Krasznahorkai László Herscht 07769 című alkotását találták a legjobbnak, a huszonegyezret meghaladó közönségszavazat közül Bödőcs Tibor Mulat a Manézs című politikai szatírája kapta a legtöbbet. 

A hazai kulturális élet csaknem kétszáz képviselője tett javaslatot arra, hogy a 2021-ben megjelent alkotások közül mely könyvekből válasszon a szakmai zsűri, illetve melyekre szavazzon a közönség. A szakmai zsűrit Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba alkotta. A tíz döntős könyv a tavalyi év kiemelkedőnek tartott művei közül került ki.

Krasznahorkai elbeszélésén és Bödőcs szatíráján kívül

Bartók Imre Lovak a folyóban című regénye,
Danyi Zoltán A rózsákról című regénye,
Gerlóczy Márton Fikció 1. – A katlan című önéletrajzi regénye,
Keresztury Tibor Hűlt helyem című regénye,
Szvoren Edina Mondatok a csodálkozásról című novelláskötete,
Tóth Krisztina Bálnadal című verseskötete,
Vonnák Diána Látlak című novelláskötete,
valamint Závada Péter Gondoskodás című verseskötete versenyzett a díjakért.

Károlyi Csaba laudációjában így fogalmazott Krasznahorkai László Herscht 07769 című alkotásáról: Egy regény, amelyben a kisemberek leghétköznapibb sorsa érintkezik a világmindenség fizikájával és zenéjével, és amelyben az emberek élete nem ér többet, mint a farkasoké. Egy regény, amelynek hőse akár én is lehetnék, de mégsem. Egy regény, amelynek hősével nem szeretnék ma a „kegyetlen éjszakában” találkozni, de mégis szeretném megérteni a lelkét. Kivételes erejű írónk új regényét ünnepelhetjük, a kevesek egyike ő, akit itthon és a világban is szeretnek. Hiába németek most a hősei, megjegyzem, kelet-németek, éppen olyanok ők, mintha itt laknának a sarkon.

Beck Zoltán szavai Bödőcs Tibor közönségdíjas alkotásáról: Ez tehát az a regény, amely megjelenésével megrengette, megrángatta, tépte-vonta a világot, amely mondatok tevepatáival tapodja, betűvágtával kopogja, szóharanggal kongatja, anekdoták lángnyelveivel lobogja az igazságot, és annak fordítottját, visszáját, fonákját, árnyékát, reciprokát, egy olyan országban, ahol az a törvény, hogy a sokaság kevésre se vigye, ahol mindőnk akarata, hogy a sólyom repüljön, a vakond túrjon, de legyen, aki megmondja, kiből lehet sólyom. A tigris kiscica ugyan, de a bajszával érdemes vigyázni!

Nyitókép: Bödőcs Tibor és Krasznahorkai László (fotó: Libri)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!