„Felvállaltam: igen, ez vagyok én”

Csapatjátékos és szólista egy személyben. Közösségteremtő ember, akinek az életében többféle zenei világ is elfér. Három évtizedes pályafutását jubileumi koncerttel és prominens művészvendégekkel – Presser Gáborral az élen –  ünnepli 2025. január 30-án, az Eötvös10-ben. Áprilisban megjelenő, új gyerekkönyvét a Magyar Zene Házában mutatja be. Az Időmanó kalandjai című tévésorozattal, a közel tízezer példányban elkelt Állati Zenés ABC képeskönyvvel és lemezzel a gyerekek körében teljesít hiánypótló küldetést. Tavaly óta a Mazsihisz művészeti vezetője. 

Jó ideje három fő területet fed le énekesi, előadóművészi pályája: a gyerekműsorokat, a világzenét és a zsidó kultúra élő ápolását. Mindez tudatos építkezés eredménye, vagy egyszerűen így alakult? 

Nem gondolok minderre marketingtervként. A felsoroltak mellett Budapesti Gazdasági Egyetem végzős hallgatója is vagyok; az első félév egyik kurzusán négy nap alatt kellett összerakni egy marketingtervet. Jellemzően a végén akartam kezdeni – pont ellenkezőleg működöm, mint ahogyan manapság szokás. Először kitalálok valamit, ami lélekből, szívből jön – rákattanok mondjuk Radnóti Miklósra, Szenes Hannára, a halál témájára – és ahhoz gyűjtök anyagokat. Legutoljára gondolok arra, hogy mindezt hogyan juttatom el a közönséghez. Abból indulok ki, hogy az adott helyzetben miről tudok hitelesen beszélni, mi az, ami kikívánkozik belőlem.

Bíró Eszter (fotó: Sióréti Gábor)

Az eddigieket nézve a zsidóság megkerülhetetlen a témaválasztásaiban.

Amikor a pályára kerültem, fel sem vetődött bennem, hogy valaha nyilvánosan foglalkozom majd a zsidóságommal. Mint ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy művészeti vezető leszek a Mazsihisznél, vagy hogy jiddis dalokat éneklek a Budapest Klezmer Banddel. Magánügyemnek tekintettem, hogy elmegyek-e az ünnepekkor imádkozni vagy megtanulok-e héberül. Amikor Jávori Ferenc „Fegya” felhívott és megkérdezte, lennék-e a Budapest Klezmer Band énekesnője, szóhoz sem jutottam, nem mondtam neki azonnal igent. Ez fontos kiállás volt a pályámon, és csak ezek után, a húszas éveim végén kezdtem el a zsidóság felé orientálódni. Egyre mélyebben beleástam magam, és felvállaltam: igen, ez vagyok én.

Otthonról hozott magával vallási nevelést? Megülték a zsidó ünnepeket?

Anyai nagyapám vallásos volt, a győri hitközség előimádkozója. A hetvenes évek végén, amikor születtem, tabutéma volt a származás. A szüleimmel karácsonyfát állítottunk, az ajándékokat a Mikulás hozta, amerikai módra.

A Bethlen téri gyermekkórusban hamar kiderült, hogy az éneklés nagyon is az én a műfajom. Ott tanultam először a mi ünnepeinkről. Kérdeztem otthon: miért nem ünnepeljük a hanukát? A szüleim egymásra nézték és azt felelték: jó. Azóta ünnepeljük.

Budapest Klezmer Band koncerten Gazda Bencével (fotó: Kanyó Béla)

Hogyan vetődött fel, hogy a Mazsihisz művészeti vezetője legyen?

A Mazsihisz új elnöke, prof. dr. Grósz Andor érkezésével jött a felkérés. Ő a zászlajára tűzte: a zsidó kultúrával csalogassuk be a közönséget a különböző szakrális tereinkbe. A beszélgetéseink során kiderült, hogy nagyon hasonlóak az elképzeléseink. Mostanra pedig már kezd kialakulni egy ütőképes csapat. Eddig számos dolgot megvalósítottam a terveimből, de azt is meg kellett tanulnom, hogy egy régóta működő, nagy szervezetnél nem megy minden gyorsan. 

Milyen elképzelések mentén alakítja a Mazsihisz kulturális-művészeti profilját?

Számomra magától értetődő, hogy a különböző korosztályokat különböző kulturális eseményekkel lehet becsalogatni. A gyerekeket mással lehet bevonzani, mint a felnőtteket és – a legnehezebb korosztályt – a fiatalokat. Az előadásokon, koncerteken, programokon túl az emberek ismerkedni akarnak. Fantasztikus tereink vannak – például a Goldmark-terem –, amelyeket eddig kevéssé használtak ki, ezen idén változtatni szeretnénk.

Fontosnak tartom, hogy megismertessük a zsidó hagyományokat, ennek jegyében találtam ki a tematikus fesztiválokat, úgymint: HanukaFeszt, PurimFeszt és PészahFeszt. A Holokauszt 80 emlékévben több különböző eseményt megvalósítottunk, az ezeket záró programra 2025. január 27-én kerül sor. Szakmailag is meghatározó esemény lesz: a Balázs Zoltán rendezte A Bábjátékos budapesti bemutatóját tartjuk a Rumbach zsinagógában.

Párjával, Födő Sándor zeneszerzővel

Saját projektjeit, a koncertek szervezését, a könyv- és albumkiadást egyedül viszi?

A gyerekeim születésekor rádöbbentem, hogy a saját életemet nekem kell a kezembe vennem, foglalkoznom kell a menedzsmenttel is. Két gyerek nevelése mellett nem tudtuk volna kigazdálkodni a menedzser fizetését. Zenész, zeneszerző párommal [Födő Sándor – Sz. R.] mindketten szabadúszók vagyunk. Szomorú jelenség, hogy az intézmények nagyjából ma is annyi pénzt szánnak a fellépésekre, amennyit tíz évvel ezelőtt. Előfordul, hogy év végére úgy elfogy a pénzük, hogy a teljes zenekar helyett hárman lépünk fel.

Könnyen megy az önmenedzselés?

Eleinte nagyon nehéz volt. Pályafutásom kezdetén sokan felismertek, rám köszöntek az utcán, előfordult, hogy bementem egy boltba, és kedvezményt adtak azért, mert tetszett az alakításom a Miss Saigonban. Az újságok címlapján szerepeltem. Soha nem kellett felemelni a telefont, mindig csörgött magától. Eleinte rosszul éreztem magam ettől – azzal együtt, hogy Amerikában, ahol tanultam, nem szégyellik a művészek, hogy telefonálgatniuk kell munkáért.

Az Időmanó kalandjai című multimédiás előadáson

Kaszás Attilával a Miss Saigonban

Mai szemmel hihetetlen a pályakezdése: a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium diákjaként megkapta a Miss Saigon című Schönberg-musical címszerepét.

A Radnótiba angol–ének szakra jártam, mielőtt magántanuló lettem volna. Már hatévesen zongorakoncerteket tartottam otthon, meg dalokat írtam. Tizenöt évesen versenyt nyertem saját dalommal a Goldmark-teremben, így kiutazhattam Jeruzsálembe, ahol a magyarokat képviseltem. Egy évvel később jött a Ki Mit Tud?, megnyertem mind az elődöntőt, mind a középdöntőt. Toldy Marika nénihez jártam énekelni, ő ajánlott be – Tunyogi Orsival és Bacsó Ritával együtt –, hogy vokálozzak a Táncdalfesztiválon. 1994-ben megkaptam a Miss Saigon címszerepét az Operettszínház produkciójában. Ezt londoni turné követte a Dorian Gray női főszerepével, még az érettségi előtt. Több főszerep után felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakára, ahová fel is vettek. Egy évet jártam oda, aztán jelentkeztem egy New York-i színiakadémiára, ahol két évet töltöttem. Megkaptam a munkavízumot, öt-hat szerepet végigjátszottam az Off-Off-Broadway előadásaiban. A Jézus Krisztus Szupersztárnál rájöttem, hogy nem ez az én utam. 

Önismeretből fakadt a megérzés, hogy itthon várják a komoly feladatok?

A gyerekeimnek is azt tanítom, hogy a legeslegfontosabb megtalálni azt, amiben boldogok lehetünk. Miután hazatértem az Egyesült Államokból, fél évig nem mentem sehová. És amikor végre kiléptem az utcára, találkoztam Verebes Istvánnal, kaptam tőle egy női főszerepet, aztán Jávori Fegya hívott a Budapest Klezmer Bandbe. Fontos dolgok történtek a karrieremben: hat év Fegyáékkal; Az Operaház fantomja női főszerepe; az Elfújta a szél vendégszerepe az Operettszínházban. Nem szakítottam a musical műfajával, csak az elmúlt években a zenekari koncertek, saját produkciók, gyerekkönyvek, filmes feladatok és tévésorozat irányába kanyarodott a pályám.

Szólistaként főleg a világzenében, különböző zenei fúziókban kalandozik.

Életem első, 2006-ban megjelent lemeze főleg a saját dalaimból állt, populáris zenével, Jamie Winchester volt a producere. A Budapest Klezmer Bandnek köszönhetően találtam rá a saját hangomra. Az viszont nem illett a zenekar vonulatába, ahogyan megpróbáltam magamra alakítani a dalokat. Akkor találtam ki, hogy projektlemezt készítek a világ különböző tájain gyűjtött zsidó dallamokból, nyolc különböző nyelven, a ladinótól a judeo-tatton át a malajalamig. Máig büszke vagyok erre a zenei anyagra, ami több népzenegyűjtő intézmény válogatásában megtalálható, így például New Yorkban is. Kijutottam vele a Zaragozai Világkiállításra, a Womexet a gyerekszülés miatt „lekéstem”. Azóta is nagy álmom egy zsidó zenei gyűjtemény létrehozása Budapesten. Fontos volna, hogy a releváns gyűjteményeket egy helyen tegyük elérhetővé. Így megőrizhetnénk a feledésbe merült dallamokat.

Szenes Hanna Izraelben nemzeti hős, nálunk kevéssé ismerik, nem vált a hazai kultúra részévé. A rehabilitálás szándékával nyúlt az életéhez, a verseihez?

Tizenhárom évesen olvastam a naplóját. Számomra ő egy ikon. Mind a bátorsága, mind a magáért és másokért való kiállása okán. Lenyűgözött az is, hogy képes volt meghalni egy ideáért. Ha nem végzik ki huszonhárom éves korában, hatalmas költő lehetett volna. Annak alapján, ami fennmaradt az irodalmi munkájából, túlmutat Anna Frankon, akit a holland kultúra emelt fel, emlékét az apja gondozta. Szenes Hannát évtizedeken keresztül eltitkolták, hazaárulónak tartották. Nem követték meg a rendszerváltás után sem. A Kaddis albumhoz kerestem verseket, amikor Hanna költészetére bukkantam. A harmadik versnél éreztem, hogy ebből előadást kell készítenem. Közel egy évet dolgoztam rajta, addig mentem, amíg rá nem találtam a Jurányi Házra, ahol Rozgonyi-Kulcsár Viktória bizalmat szavazott nekem, majd Lőrinczy György révén a Szentendrei Teátrum is beszállt a produkcióba. Hanna karaktere az ars poeticámat jeleníti meg: az a dolgunk, hogy visszaadjunk valamit a közösségnek, amihez tartozunk. 

Nyitókép: Bíró Eszter a Csoda Krakkóban című filmben. (A nyitókép és a cikkben szereplő fotók forrása Bíró Eszter)

Lásd még:

Multichrome: mozgás és zene a színek ölében – Tárlatvezetés tánccal: Julien Klopfenstein és Szives Márton performansza a Műcsarnokban

Ki mondta, hogy mesélni csak gyerekeknek lehet? – Egyedi, művészileg innovatív és különleges produkció a Ssss... Alvószínház