„Soha nem elégedtünk meg azzal, amit elértünk”

A harmincéves Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas társalapítójával és művészeti vezetőjével,  Juronics Tamással munkamániáról, a táncművészet változó trendjeiről és a társulat együttműködéseinek fontosságáról beszélgettünk.

A Szegedi Kortárs Balett neve világszerte ismert és elismert. Amikor a mesterséges intelligenciát megkérdeztem, hogy mi az az öt szó, amivel jellemezné a társulatot, az alábbiakat mondta: nemzetközi, innovatív, dinamikus, sokoldalú, közönségközpontú. Ön mivel egészítené ki ezt a listát?

Azzal, hogy munkamániások vagyunk. Persze nagyon hízelgő, hogy a mesterséges intelligencia ilyen jelzőkkel illeti a Szegedi Kortárs Balettet, és ezek a szavak valóban tükrözik is azt, amit a társulat képvisel és amire büszkék vagyunk, de ez mind annak az eredménye, hogy soha nem elégedtünk meg azzal, amit elértünk. Ez a folyamatos elégedetlenség és az újítás iránti szenvedély tesz minket innovatívvá, ennek köszönhető, hogy a dinamikánkból sosem vesztettünk, és ez áll a harmincéves fennállásunk sikerének hátterében is. A folyamatos fáradhatatlan munka az, ami különlegessé teszi a Szegedi Kortárs Balettet.

A nemzetközi aspektus kiemelkedő jellemzője a társulatnak. Hogyan látja, ez a dimenzió tényleg ilyen fontos az önmeghatározásban?

Abszolút! A nemzetköziség rendkívül fontos tényező, és számos területen befolyásolja a Szegedi Kortárs Balett működését. Először is, létfontosságú, hogy művészi szinten megfeleljünk a nemzetközi elvárásoknak. Azonban itt nemcsak színvonalról van szó, hanem arról is, hogy milyen személyes hangnemet, képességet és tehetséget tudunk belevinni az előadásainkba. Másrészt nagyon fontos az is, hogy a produkcióink élvezhetőek és érthetőek legyenek különböző kultúrák számára. Bár nyelvi korlátaink nyilván nincsenek, egyedül a minőség az, ami megteremti azt az egyetemes nyelvet, ami képes áthidalni a kulturális különbségeket és mindenhol megérinteni a közönséget. Rendszeresen hívunk külföldi vendégkoreográfusokat, akik új szemlélettel gazdagítják a munkánkat, és új kihívások elé is állítják a táncosainkat, akik között szintén vannak külföldi tagok. Szeged az otthonunk, de a nagyvilágban bárhol megálljuk a helyünket, és erre nagyon büszke vagyok.

A budapesti otthonuk jelképesen lehetne a Nemzeti Táncszínház is, ahol a fővárosi bemutatóikat tartják.

Így van. A szegedi bemutatóink után Budapesten is tartunk egyet, ami az esetek többségében a Nemzeti Táncszínházban van. A kapcsolatunk az intézménnyel igazán mély és régóta tartó. Kezdetben a Táncfórumon keresztül kezdődött, ahol Galambos Tibor és Török Jolán segítségével szerveztük az előadásainkat. Ez az együttműködés aztán tovább erősödött, amikor a Nemzeti Táncszínház megalakult. Mondhatjuk úgy is, hogy alaptársulatuk vagyunk. A Várszínházból való átköltözés után a Millenáris gyönyörű épülete végre minden tánctársulat művészi és technikai elvárásainak tökéletesen megfelel.

Sokat utaznak külföldre, de úgy tűnik, Magyarországon szinte csak Szegeden és Budapesten lépnek fel, a vidéki városokban kevésbé. Mi ennek az oka?

Mi örömmel lépnénk fel az ország bármely pontján, de hazai viszonylatban több akadály is van, ami korlátozza a vendégszereplési lehetőségeinket. Elsősorban anyagiak. Azok a színházak, amelyekben megvannak a produkcióinkhoz alkalmas színpadi feltételek és az infrastruktúra, nagyrészt saját társulattal rendelkező, a saját munkájukra koncentráló, a költségvetésüket a saját produkcióikra költő intézmények. Ezenfelül a magyarországi táncszínházi utaztatásnak saját szervezettségi és financiális korlátai is vannak, amelyek szintén nehezítik a vidéki turnékat.

Igaza van annak, aki azt gondolja, hogy egy harminc éve bemutatott kortárs előadás ma már nem kortárs?

Valamennyire egyet kell értenem vele. Bár a nevünkben benne van, hogy kortárs, de úgy gondolom, hogy a kortárs művészet mint irány már-már lejárt. Sokat változott a trend, új mozgásformák alakulnak, újra divat sztoribalettet alkotni. Nagyon szeretem, hogy mi ennek éllovasai vagyunk, hiszen sosem adtuk fel azt a szándékunkat, hogy történeteket meséljünk el. Ez az újraértelmezés azonban nemcsak a tartalomra, hanem a formára is kiterjed: a tánctechnikánk és a megközelítésünk sok szempontból klasszikusabb alapokra épül, mint húsz évvel ezelőtt. Ez a folyamat azt mutatja, hogy mindig képesek vagyunk megújulni, ez tesz minket trendkövetőkké és trendszetterekké is egyben. Az a képességünk, hogy alkalmazkodni tudunk a trendekhez és alakítani is tudjuk azokat, biztosítja számunkra, hogy táncművészetünk mindig friss és releváns maradjon.

A Diótörő-előadásukra elkapkodták a jegyeket a Nemzeti Táncszínházban, és a Hamupipőkét is óriási sikerrel játsszák. Mi volt a motiváció, amikor gyerekelőadásokat is beemeltek a repertoárba?

Ez egyfajta szolgálat. Nagyon fontos a gyerekeket a tánc világába bevonni a maguk módján. Szeretik a történeteket és a karaktereket, felkelti az érdeklődésüket a táncművészet iránt.

A Dancing With The Stars műsorban való szereplése is biztosan hozzájárult a kortárs tánc iránti érdeklődés növekedéséhez. Miért vállalt szerepet a zsűrizésben?

Ez nem egy trash műsor, hanem egy nagyon igényes és büszkén vállalható produkció. Amikor meghívtak a zsűrijébe, fontos szempont volt számomra, hogy a műsor színvonala és a benne rejlő lehetőségek összhangban álljanak azzal, amit képviselek és amiben hiszek. A műsor kiváló platformnak bizonyult a tánc és a kortárs tánc népszerűsítésére, hiszen széles közönségréteget ért el, és pozitív üzeneteket közvetített. Az, hogy részt vettem benne, nemcsak a táncművészet iránti érdeklődést növelte, hanem vele együtt a Szegedi Kortárs Balett ismertségét is erősítette. A szereplők szenvedélye és elkötelezettsége, valamint a munkájuk minősége hihetetlenül magas színvonalat képviselt, nem véletlenül lett ez a legnézettebb műsor a teljes lakosság körében.

Bár a Szegedi Nemzeti Színházhoz tartoznak, mégis önálló együttesként működnek közhasznú alapítványi formában. Ez a függetlenség nagyobb szabadságot ad?

Valóban, a Szegedi Kortárs Balett már több mint húsz éve önállóan működik, ugyanakkor ez a függetlenség nem teljes mértékű, hiszen függünk a fenntartótól, a színháztól, kapcsolati szempontból függünk a Nemzeti Táncszínháztól is. Ezeket a függőségeket igyekszünk kölcsönösen előnyös együttműködésként kezelni.

Művészeti vezetőként ön dönti el, hogy milyen darabokat mutassanak be?

Igen, mint művészeti vezető, nagy szerepem van abban, hogy milyen darabokat választunk bemutatásra. Ez a döntési folyamat néha nemcsak a saját művészeti elképzeléseimen alapul, hanem figyelembe veszi a piacot, a közönség igényeit és a jelenlegi kulturális és gazdasági környezetet is. A sokéves tapasztalatom segít abban, hogy jól hozzam meg ezeket a döntéseket, és kiegyensúlyozott műsorpolitikát alakítsunk ki. A következő bemutatónkra vonatkozó igény egy belga menedzsmenttől érkezett, akikkel jelenleg is együtt dolgozunk. Nemrégiben jöttünk haza egy kéthetes belga túráról. Szeretnék, ha létrehoznánk egy Hattyúk tava-előadást. Nagyon megtetszett az ötlet, a Fekete Hattyú film sikeréből kiindulva, olyan előadást szeretnénk létrehozni, ami pszichoanalitikusan, másfajta oldalról mutatja be ezt a klasszikus történetet.

Ha készülne egy, a Szegedi Kortárs Balett eddigi harminc évét bemutató album, mi lenne a borítóján?

Egy ikonikus pillanatot vagy emblematikus előadást ábrázoló fotó lenne, amely a társulat kreativitását, dinamizmusát és sokoldalúságát tükrözi. Hál Istennek, rengeteg ilyen készült a harminc év alatt.

Ön nem szerepelne rajta?

Nem, de minden ilyen ikonikus pillanatban én is benne vagyok valahol.

Lásd még:

A józanság végpontja az igazgató
– Interjú Ertl Péterrel

„Mi valóban tudunk egyszerre táncolni”
– Interjú Hámor Józseffel

A Téli rege táncelőadás nemcsak a shakespeare-i történetet meséli el, hanem a Tellabor korábbi produkcióira is reflektál

A táncművészet otthona

„Mindaz, amit eddig csináltam, mostanra szépen összeáll, mint húslevesen a zsírkarikák”

Goda Gábor: Nekem a tér mindig a tudat analógiája

Kép: Juronics Tamás (fotó: Laki János)