Tardos-Taussig Ármin emlékezete
Beszélgetés Taussig Veronika képzőművésszel
Lapunk foglalkozott már azzal a kultúrkinccsel, ami Jurkowitsch-Taussig Veronika (Veronica Taussig) jóvoltából nyilvánosságra – és ami ennél is több, avatott, szakértő kezekbe – került. Tardos-Taussig Ármin emlékkönyveiről van szó, amelyek teljes terjedelme körülbelül ezerhétszáz oldal, és átfogó képét mutatják a második világháború előtti Szeged társadalmának.
Tardos-Taussig Ármin (forrás: szeged.hu)
Ki volt Tardos-Taussig Ármin?
1874-ben született Temesváron kereskedőcsaládban, budapesti tanulmányai után Szegeden kezdte pályafutását vasúti mérnökként. Pollák Lilivel kötött házassága után lakása hamarosan a város társadalmi, szellemi és politikai életének központjává vált, és a házigazda szenvedélyes gyűjtőmunkájának köszönhetően kis múzeumnak is beillett. Műtermében és szalonjában zenészek, újságírók és Magyarország legjelentősebb költői jártak-keltek, amit az 1918-tól 1936-ig, Tardos-Taussig haláláig keletkezett terjedelmes vendégkönyvek is tükröznek.
József Attila például, akinek eddig ismeretlen sorait fedezték fel a kötetekben, szerdánként nála vacsorázott, és festők örökítették meg magukat kis vázlatokkal. A házigazda rögzítette a művészekkel folytatott beszélgetéseket, autogramokat, prospektusokat, fényképeket, sőt étlapokat is gyűjtött, és külön albumokban dokumentálta a város kulturális eseményeit. Ma már felbecsülhetetlen értéket képviselnek a város számára, mivel történelmileg jelentős képi és írásos anyagot tartalmaznak.
De önálló alkotó is volt. Ő tervezte a szószéket a Régi Zsinagógában, amely hamarosan túl kicsi lett Szeged gyorsan növekvő zsidó közösségének. 1903-ban épült fel a hatalmas, pompás Új Zsinagóga, amelynek héber feliratait és egyes építészeti díszeit Taussig Ármin tervezte. 1920-ban a hétezer zsidó lakos a város lakosságának közel hat százalékát tette ki. Taussig, aki 1919-es szocialista tevékenysége miatt korán nyugdíjba vonult, később kulturálishálózat-építőként (a kiállítás egyik tárgya vizuálisan is bemutatja ezt a hálózatot), mecénásként és művészeti menedzserként érte el fénykorát. Mint önálló művész, nemcsak a szobrászat, hanem a grafika és a rézmetszés iránt is rajongott, amelyet Bécsben Alfred Wesemanntól tanult. Néhány művét a Budapesti Zsidó Hitközség archívumában őrzik. Ránk hagyott kulturális öröksége felbecsülhetetlenül értékes – erről kérdeztük annak hűséges őrzőjét, Jurkowitsch-Taussig Veronikát, aki saját jogán is elismert képzőművész.
Taussig Veronika (fotó: Urszula Tarasiewicz, USA)
Olyan hatalmas jelentőségű dokumentumokkal gazdagította a magyar irodalom- és művészettörténetet, mint kevesen. Tardos-Taussig Ármin jelenleg Szegeden kiállított emlékkönyveinek tartalmára gondolok. Később mi a szándéka az anyaggal?
Ezen még nem törtem a fejem, valószínűleg azok kapják, akik létrehozták a kiállítást. Nem akarom előre elajándékozni, előre szavamat adni: végső soron eddig is a sublótban vagy egy szekrényben volt, legfeljebb oda kerül vissza – hacsak nem akar valaki valamit kezdeni vele. Minden régi dolgot eltettem, a szüleimtől, nagyszüleimtől rám maradt családi emlékeket is megőriztem, és akkor derült ki, mennyire fontos a Tardos-Taussig-anyag, amikor Szegedről kérdezték, hogy véletlenül nem vagyok-e rokona Árminnak. Addig nem is tudtam, milyen sokat jelentenek ezek az emlékek. Akkor tudtam meg, hogy milyen értékek vannak a birtokomban, amikor dr. Frauhammer Krisztina, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának munkatársa elkezdte feldolgozni az anyagot, és mesélt róla nekem.
Temesvárról származom, mint ahogy a Tardos-Taussig család is, csak néhányan valahogy Szegedre kerültünk. A kommunizmusban éltem tizenhárom évig, amíg a családomnak sikerült emigrálnia. Bécsben nőttem föl, osztrák iskolákba jártam, és noha magyar az anyanyelvem, nem nagyon tudok magyarul se írni, se olvasni, úgyhogy azt sem tudtam, mi történt-történik Szegeden, miért érdekli őket ez a hagyaték. Inkább beszélek németül, angolul, illetve rosszul, de elfogadhatóan franciául, és románul is tudok egész jól. A kiállítás története úgy kezdődött, hogy egy projekt keretében nyomára akarnak bukkanni azoknak a zsidóknak, akiket megöltek a második világháborúban, illetve azoknak, akiknek sikerült elmenekülniük. Hányan maradtak, hányan jöttek vissza? Rájöttek, hogy néhány család, pár ember nagyon híres volt közülük. És úgy látszik, ezek közé tartozik Ármin is, akinek az Amerikában élő unokája a másod-unokatestvérem. Amikor nagybátyám, László, Ármin fia már igen öreg volt, de még tudott utazni, ezt az egész anyagot elhozta Bécsbe, és a kezembe adta. Így maradt nálam.
Fotó: Szentgyörgyi Anna
Tardos-Taussig Árminról nem sokat tudok. Azt, hogy grafikus, linómetszetekkel, rézkarcokkal is foglalkozó művész, amellett zseniális kapcsolatteremtő volt, részben Frauhammer Krisztináéktól tudtam meg. Én legfeljebb csodálkoztam azon, hogy magam is művész lettem öreg napjaimra, és én is szobrokat, képeket csinálok, néhány kiállításom is volt már. Örülök, hogy belőlem is kitört a kreativitás.
A szegedi Új zsinagóga kiállításán látható Tardos-Taussig-emlékek keresztmetszetét adják a teljes korabeli magyar társadalomnak. Az államigazgatástól a művészeti elitig, sőt az elit elitjéig gyakorlatilag mindenki benne van, aki valamit is számított akkor.
Így van, bár a kiállítás kicsi, mert a teljes anyagnak csak egy részét tudták kiállítani, mondjuk úgy: példákat. Most másolják épp, valamikor januárban jön vissza az egész Bécsbe.
Taussig Veronika Szegeden (fotó: Karnok Csaba / Délmagyar)
Nagyszerű lenne, ha digitalizálnák, és egy nyilvános online kiállításon mindenki meg tudná nézni.
Ezt rájuk bízom, nem kérek, nem írok elő semmit nekik, tegyék, amit jónak látnak. Az eredeti példányokat egyelőre visszaveszem, a többiből, ha gondolják, csináljanak valami kiállítást, vagy ha Magyarországnak ez megéri, akár egy kis múzeumot is. Én nem állok senki útjába.
Online láttam részleteket az ön egyes kiállításaiból – csodás, letisztult formákat –, lenyűgöző, hogy így öröklődött a képzőművészeti tehetség. Hogy jutott el idáig?
Régebben hoteleket rendeztem be, négy-öt csillagos szállodákkal foglalkoztam belsőépítészként. Munka után sok kiállítást látogattam. Egész életemben kiállításokra jártam, mindenütt, ahova utaztunk. New Yorkban a Museum of Modern Artsban láttam egy Matisse-tárlatot: Matisse utolsó munkái voltak, abból az időszakából, amikor olyan öreg volt már, hogy nehezen tudott dolgozni. Furcsa módon kollázsokat készített: papírformákat vágott ki ollóval, azokból alkotott, nem festett. Amikor megnéztem a kiállítást, rájöttem, hogy ilyesmi nekem is menne. Ez 2015-ben történt. Eleinte kollázsféléket csináltam, de meguntam, és szobrokat kezdtem készíteni egy speciális anyagból, amit az építészmérnökök használnak modellek építésekor, könnyebben lehet vágni, nem olyan kemény, mint a karton, jobban lehet vele dolgozni. Akkoriban minden éjjel megálmodtam egy újabb szobrot, egy újabb formát, és el is készítettem. Az utóbbi időkben kevesebbet alkottam, mert felújítják a műhelyemet, de ha kész lesz, folytatom. Nem vagyok nyomás alatt, szerencsére nem ebből kell megélnem, kedvem szerint alkothatok.
Taussig Veronika kiállítása a szentpétervári Erarta Múzeumban (forrás: tohology.com)
Mostanság inkább absztrakt geometriai konceptművészettel foglalkozom. Remélem, Romániában, lehetőleg Temesváron is ki tudok állítani. Kulturálisan nagyon nyitott város, és mivel 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, van rá esély. De akkor sem fogok kétségbe esni ha nem sikerül.
Gyönyörű szép lett Temesvár, renoválnak számos épületet, és elég sok pénzt kapnak kulturális célra az Európai Uniótól. Van meghatározott művészi ars poeticája, aminek alapján az alkotásait készíti?
Nincs. Az én művészetem improvizáció. Tiszta szívből és szeretetből csinálom, és vagyok olyan szerencsés, hogy tényleg azt csinálhatok, amit csak akarok. Sosem jártam művészeti egyetemre, csak múzeumokba, azokba viszont sokat. De nem utánzok, ha némelyik munkám véletlenül hasonlít valami másra, akkor az tudatalatti folyamatoknak köszönhető; ha sok művet lát az ember, öntudatlanul is emlékezhet formákra.
Taussig Veronika kiállítása a szentpétervári Erarta Múzeumban (forrás: tohology.com)
Akkor ez örömszobrászat? Olyan képzőművészet, ami egyszerűen az alkotás öröméért születik?
Igen. Egy időben éjjel-nappal dolgoztam, mert „nem értem utol” a gondolataimat, terveimet. Néha több dolog jutott eszembe, több szobor egy időben, és sietnem kellett, nehogy elvesszen valamelyik ötlet. Időnként kisebb jegyzeteket készítettem, hogy tudjam, min dolgozom. Őrült nyomás alatt voltam, amit saját magam okoztam. De mindig öröm az alkotás.
Taussig Veronika Szentpéterváron (forrás: tohology.com)
Korszakok és rendszerek, álmok és rémálmok jönnek-mennek, de egyvalami örök: a kultúra, a művészet szeretete. Sőt, mint a Taussig család példáján láthatjuk, művelése is. Száz, ezer ilyen család élt valamikor mifelénk – ez sajnos már a múlt. De talán a példájukat követhetnénk ma is. Ezt hívnánk valódi polgári rétegnek, ha létrejönne.
Hátha megszületik.
Nyitókép: Taussig Veronika (forrás: Facebook)
További információk a Tardos-Taussig-kiállításról ITT, Taussig Veronikáról ITT találhatók.
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
