„A jó és a rossz örök párharcát jelenítjük meg”
– Beszélgetés Egerházi Attilával, a Székesfehérvári Balett Színház igazgató-koreográfusával
Egerházi Attila hat éve alapította a Székesfehérvári Balett Színházat. Mi ösztönöz egy külföldön is elismert művészt arra, hogy vidéken hozzon létre társulatot? Milyen feltételek szükségesek egy ilyen elhatározás megvalósításához? Minderről legújabb, Tűzmadár című előadásuk november 22-i premierje apropóján beszélgettünk a Harangozó-díjas igazgató-koreográfussal.
Mi inspirálta, hogy egy vidéki magyar városban alapítson balett-társulatot? Mi vezet egy ilyen elhatározáshoz, és milyen feltételek szükségesek a megvalósításhoz?
Több mint negyven év táncszakmai és vezetői tapasztalattal a hátam mögött már tudom, milyen erővel bír egy művészeti közösség megteremtése. Pályám során több társulatot vezettem Magyarországon és külföldön is, és mindig megvolt bennem az igény, hogy szerepet vállaljak egy önálló intézményként működő társulat létrehozásában – ez talán életem főműve. Azonban egy ilyen lépéshez mit sem ér az egyéni elhatározás: szükséges hozzá egy olyan város, amely értékeli és befogadja a művészetet, és valódi szándékot mutat rá, hogy egy balett-társulattal bővítse a kulturális palettáját. Az előremutató gondolkodás azonban önmagában még nem elegendő a városvezetés részéről: komoly anyagi háttér is szükséges egy ilyen intézmény hosszú távú fenntartásához. Magyarországon csak néhány ilyen város létezik, és ahol megvan ez a potenciál, ott már működik balett-társulat. Régi kereskedői aranyszabály, hogy nem nyitunk cipőboltot olyan utcában, ahol már van. Székesfehérvárnak ez idáig nem volt balett-társulata, ezért is ideális partner – le a kalappal a városvezetés előtt! Ez közös siker, közös történelmi lépés mindannyiunk számára.
Maradva a cipőboltos hasonlatnál: ha egy cipőboltot szeretnék nyitni, akkor keresek egy beszállítót, készítek egy webshopot vagy bérlek egy üzletet, felveszek pár alkalmazottat, és némi adminisztráció után indulhat is a biznisz. Egy balett-társulat alapításánál mi szükségeltetik a kezdéshez?
Egy cipőbolt nyitásához is kell vízió, de míg ott elég a dizájn részleteit vagy a fal színét megálmodni, itt határozott művészi koncepcióra van szükség. Nem néhány alkalmazott felvételéről van szó, hanem egy teljes társulat építéséről. Bár üzleti terv mindkét esetben fontos, nekünk nem egy webshopot kell üzemeltetni, hanem olyan intézményt létrehozni, amely hosszú távú értéket teremt. A legnagyobb különbség azonban az, hogy míg egy cipőbolt színtiszta biznisz, egy balett-társulatot más cél hajt: a kultúra nem válhat pusztán üzletté. Lehetnek üzleti vonatkozásai, de a célja nemesebb – a művészet a közösséghez és az emberi lélekhez szól, inspirációt ad, és olyan értékeket teremt, amelyek túlmutatnak az anyagi világon.
A Székesfehérvári Balett Színház Prometheus című előadása (fotó: Molnár Péter)
Milyen művészi koncepció mentén építették fel a társulat repertoárját, és miért éppen balett-színházként határozták meg az irányvonalat?
A repertoárunk két fő pillérre épül, amelyek karakteresen eltérő stílusjegyeket képviselnek. Az egyik pillér a cselekményes balettek világa – a tánc-novellák és tánc-regények –, amelyek librettó alapján történetet mesélnek el. A másik pillért pedig a cselekmény nélküli, egyfelvonásos balettek, az úgynevezett tánc-versek alkotják, amelyek inkább érzelmeket és hangulatokat közvetítenek, konkrét történet nélkül. A legfontosabb számomra, hogy a darabok között megőrizzük a sokszínűséget, de a különböző stílusok, tematikák és formanyelvek mégis egy irányba mutatva jelenjenek meg. Balettszínházként határoztuk meg magunkat, mert nemcsak a tánc nyelvén akarunk megszólalni, hanem a színház eszközeivel is szeretnénk elmélyíteni az élményt. Sőt, azt gondolom, a nevünkben a színház szó a hangsúlyosabb.
Hogyan illeszkedik az új bemutatójuk ebbe a koncepcióba? A három egyfelvonásos darabnak – a Tűzmadár, a Pillangók és a Prometheus – mi a közös vonása, amely összekapcsolja őket?
Ez az este egy úgynevezett „tripple bild”, ami egy klasszikus szerkesztési forma a kortárs táncszínház világában: három egyfelvonásos balett kerül színre, mindegyik önálló műként, egymástól eltérő világot képviselve. Olyan ez, mint egy háromfogásos vacsora, ahol mindegyik fogás különbözik a másiktól, mégis egységes élményt nyújtanak. Az egyes darabokat egyedi, önálló értékkel bíró, úgynevezett „piccolo mondo”-ként, azaz kis világokként foghatjuk fel. Mindegyik saját, egyedi zenei és érzelmi világot teremt: a Sztravinszkij zenéjére alkotott Tűzmadár, a Beethoven balettzenéjére koreografált Prometheus és a Pillangók mind különböző hangulatokat és látásmódokat tükröznek, mégis egymást kiegészítve szólnak a közönséghez. Ezeket a darabokat nem egy vezérmotívum köti össze, hanem egyfajta színházi alkímia.
A Székesfehérvári Balett Színház Pillangók című előadása (fotó: Molnár Péter)
Amikor három különböző darabot mutatnak be egy estén, mi alapján döntik el, melyik darab lesz az előadás címadója? Miért a Tűzmadár került az élre?
Amikor három egyfelvonásos balettből álló estet szerkesztünk, a címadás is egyfajta alkímia. Olyan címet választunk, amely az egész est hangulatát sűríti, és ez gyakran inkább érzelmi döntés, ahogyan Ady sem tudná pontosan megmagyarázni, miért írta le a „sírni, sírni, sírni” szavakat egymás után Sírni, sírni, sírni című versében. Azért döntöttünk a Tűzmadár cím mellett, mert ez egy történelmi jelentőségű balett, amely erős üzenetet hordoz. Ez volt Sztravinszkij legelső balettzenéje, amelyet Mihail Fokin koreográfiájával mutatott be a világhírű Orosz Balett Társulat, Szergej Gyagilev vezetésével, 1910-ben. Azóta sokakat megihletett, és számos feldolgozás született belőle, köztük Maurice Béjart híres előadása, amely Magyarországra is eljutott. A Tűzmadár jelenleg egyetlen magyar társulat repertoárjában sem található meg. Bízom benne, hogy akik otthon vannak a balett világában, azoknak ez a cím üzen!
Milyen értelmezésben jelenik meg a Tűzmadár a saját rendezésében? Hogyan épült fel a darab cselekménye és a karakterei? Mi az előadás üzenete?
A rendezésemben és koreográfiámban a jó és a rossz örök párharcát jeleníti meg, ahol a Tűzmadár karaktere az intuíciót és a halhatatlan lelket szimbolizálja. Számomra a Tűzmadár egy különleges metafora, amelyben a lélek tisztasága és a belső sugallatok vezetik a főszereplőket. Mindemellett, nagy hangsúlyt fektettem a muzikalitás táncbeli kifejezésére, tulajdonképpen a zene láthatóvá tételére. A mi verziónk teljesen eltér az eredeti librettótól; egyfajta szürrealisztikus, orwelli világot jelenít meg. Az előadás erőteljes zenei és képi világa inspiráló és közben komoly kihívást is jelent a művészeknek.
Jelle-Johannes Hendrixet, a Székesfehárvári Balett Színház táncművészét is kérdeztük a Tűzmadár című előadásról: Milyen szerepet játszik a darabban? Van-e a karakterének olyan konkrét üzenete, ami különösen fontos az ön számára is? Ha visszatekintünk Mihail Fokine Tűzmadár című koreográfiájára, akkor az általam alakított szerep Iván hercegé lenne. Társulatunk előadásában azonban a szereplők sokkal absztraktabb figuraként jelennek meg. Az én karakterem lényegében a „jó” és a „rossz” határán helyezkedik el. A „jót” a tűzmadár és a lány testesíti meg, a „gonoszt” pedig a rossz szándékú férfi. A karakterem kedvessége, együttérzése és szeretete legyőzi a „gonoszt” és a sötétséget. Számomra a legfontosabb üzenete az, hogy mindig mutassunk kedvességet. Mit tart a leglényegesebbnek egy ilyen egyedi produkció színpadra állításában? A Tűzmadár történelmi értéke rendkívül jelentős. Számomra nagyon értékes, hogy minél több emberrel megoszthatom ennek a darabnak a szépségét. Ezért nagy megtiszteltetés, hogy táncolhatok ebben a gyönyörű produkcióban. A korábbi, nemzetközi munkáiból származó tapasztalatait milyen módon hasznosította ebben a produkcióban? A tapasztalat, amit táncosként gyűjtünk, mindannak összessége, amit életünk során tettünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy csecsemőként megtesszük az első lépéseinket, már táncolunk. Tehát nem csak nemzetközi tapasztalatot hozok magammal, hanem az egész eddigi életemet, amit felhasználok ebben a produkcióban és a művészetemben. Ön szerint mi teszi egyedivé az Egerházi Attila vezette társulatot? Hogyan alakul a mindennapi munka és a művészi fejlődés? A konzervatóriumban, ahol tanultam, az oktatás fele-fele arányban foglalkozott klasszikus balett-tel és kortárs tánccal. A diploma megszerzése után lehetőségem volt arra, hogy akár klasszikus, akár kortárs táncosként építsem a karrieremet. A világon csak néhány olyan táncegyüttes van, amely mindkét területen jeleskedik. A Székesfehérvári Balett Színház ilyen társulat. Egerházi Attila stílusa pont azért különleges, mert a koreográfiái a klasszikus balett és a kortárs műfaj határvonalán helyezkednek el. De kiemelkedő a társulat abban is, hogy Attilától lehetőséget kapnak a fiatal táncosok a fejlődésre. Három éve táncolok az együttesben, és azóta exponenciálisan fejlődött a művészetem. Minden balettóra és minden koreográfia egy lépést jelent előre. Miben bízik, mit visznek majd magukkal a nézők a Tűzmadár előadásból? Attila koreográfiáinak visszatérő elemei a látomások és az álmok. A Tűzmadárban a karakterem a mitikus tűzmadarat látomásként érzékeli. Mikor az előadás után legördül a függöny, az nekem is olyan élmény, mintha álomból ébrednék fel. Egy előadás számomra akkor sikeres, ha utána meg kell kérdezem magamtól: ez tényleg megtörtént, vagy csak álmodtam? Szeretném, ha a közönség hasonlóképpen érezne a Tűzmadár bemutatása után: mintha egy megható és varázslatos, művészettel és tánccal teli álomból ébrednének fel. |
Jelle-Johannes Hendrix (fotó: Schäffer Móric)
Amikor egy gondolat vagy vízió megszületik a koreográfus fejében, mi az, ami először formát ölt? A zene inspirálja a mozdulatokat, vagy a mozdulatok hívják elő a zenét? Esetleg az egész képi világ – a jelmezek, a tér és a hangulat – egyszerre jelenik meg?
Az alkotói folyamat valójában sokkal összetettebb, mint a koreográfia kreálása. Egy személyben vagyok író, aki megalkotja a librettót; dramaturg, aki kidolgozza az előadás ívét; rendező és emellett mozgástervező, azaz koreográfus. Ami az inspirációt illeti, az teljesen kiszámíthatatlan forrásból fakad. Van, hogy egy zenemű nyit meg bennem kapukat, és rögtön mozdulatokat, jeleneteket látok. De előfordul olyan is, hogy egy hétköznapi pillanat inspirál, akár egy apró gesztus, mozdulat: egy járókelő az utcán vagy egy nő, aki tavaszi napfényben az arcát a Nap felé fordítja. Néha egy regény vagy történet indít el bennem valamit, és ahhoz keresek zenét – máskor éppen fordítva, a zene inspirál egy új történetre.
Jelentős nemzetközi tapasztalattal a háta mögött mit lát a legnagyobb különbségnek a hazai és a külföldi kulturális élet között?
Amerikában, ahol volt szerencsém egy kiváló társulattal dolgozni, teljesen más támogatási rendszer működik – a kultúra motorja a mecenatúra. Ott nincs kulturális minisztérium, viszont elvárás, hogy a tehetős emberek a vagyonuk egy részét kulturális célokra fordítsák. Emlékszem, egy alkalommal egy helyi milliárdos mecénással utaztam, aki büszkén mutatta: nézd, ez a balettszínházam, ez a könyvtáram, az meg ott a hangversenytermem. Megkérdeztem tőle, miért ennyire fontos számára a kultúra támogatása. Azt válaszolta, hogy egyrészt valóban szereti a művészetet, de bizonyos körökben és páholyokban persona non grata lenne, ha kiderülne, hogy nem támogatja azt. Ez a gondolkodásmód mélyen beépült a az ottani társadalomba, és a támogatói kultúra rengeteg lehetőséget biztosít a művészeti intézmények számára. Inspiráló lenne, ha nálunk is egyre többen éreznék magukénak ezt az értékrendet.
Az előadásról még több információt ITT találnak, jegyet vásárolni pedig ITT tudnak.
Nyitókép: Egerházi Attila (fotó: Schäffer Móric)
Lásd még:
„A tánc sajátos nyelv, túlmutat a szavakon” – Beszélgetés Egerházi Attila táncművésszel, a Székesfehérvári Balett Színház alapító igazgatójával
„Ahhoz, hogy minden maradjon a régiben, változni kell” – Beszélgetés Velekei Lászlóval, a Győri Balett igazgatójával
Echéry-Pataki András: „Próbáljuk az ujjbegyünket a kor elvárásain tartani” – Interjú az idén harmincöt éves Szegedi Kortárs Balett menedzser igazgatójával
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
