Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában
by artisbusiness.hu 2025. Mar 08.

Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában

– Kiállítással, filmvetítéssel és DJ-fellépésekkel várják az érdeklődőket

A DJ-k nemzetközi világnapján nyílik meg a Zene Háza és a Tilos Rádió közös szervezésében megvalósuló Palotai Zsolt emlékkiállítás, amely 2025. március 9-től április végéig ingyenesen látogatható a Magyar Zene Házában. A megnyitó napján mutatják be a Hangdóm 360 moziban a Palotai zenéi által inspirált Kiégő Izzók című filmet, napközben pedig live actek és DJ-k színesítik a programot.

A modern elektronikus zenei műfajok első számú megismertetője Magyarországon, a Tilos az Á zenei felelőse, a Tilos Rádió egykori alapítója, és sok éven át zenei főszerkesztője volt Palotai Zsolt. A 2023. november 18-án elhunyt legendás DJ emlékét ápolva, a Magyar Zene Háza a Tilos Rádióval és Palotai Zsolt családjával közös szervezésben emlékkiállítást rendez az épület kiállítóterének előcsarnokában. A hosszú és egyedülálló pályafutásra való visszatekintést a Tilos Rádió felhívására számos egykori barát, alkotótárs, szervező, partilátogató, rádióhallgató gazdagította fotókkal, videókkal. A kollektív folyamat eredményeként megszületett audiovizuális installációt a megnyitó alkalmából live actek [élőben előadott elektronikus zenei produkció – a szerk.], DJ-fellépések és egyéb kísérőprogramok színesítik – Palotai Zsolt rendkívül színes zenei ízléséhez méltó eklektikában.

Grafika: Lajos Edit Grafika: Lajos Edit

Az emlékkiállítást március 9-én 11:00 órakor Horn Márton, a Magyar Zene Háza operatív igazgatója, Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítója, és Csejdy András publicista, a Tilos Rádió társalapítója nyitja meg, majd Modul aka Mango live actje hallható a Zene Háza immerzív mozitermében, a Hangdómban, a Kiégő Izzók vizuális alkotócsoport élő videomixével kísérve.

A program filmbemutatóval folytatódik: 13:00 órától egész estig a Kiégő Izzók című, kifejezetten a Hangdóm kupolavásznára készült félórás rövidfilm lesz látható. Az alkotás, amelyet Palotai Zsoltról és egyedülálló zenei gyűjteményéről, személyes tárgyairól készült felvételek inspiráltak, különleges emléket állít a trendformáló és a nagyvárosi parti-kultúra origójának tekintett DJ-nek. A mű zenei alapját DJ Palotai egyik utolsó rögzített mixe adja, amely 2023. nyarán hangzott el a Tilos Rádió adománygyűjtő fesztiválján, a Tilos Maratonon.

A vetítésekkel egy időben a földszinti előadóteremben DJ programokkal várják a közönséget, olyan ismert nevekkel a lemezjátszók mögött, mint DJ Titusz, Ludmilla, Infragandhi, Zvezda Beta, Wondawulf, Oliv:R, Mr. Cloud, és Samulkuw.

Az április végéig látogatható kiállítás amellett, hogy DJ Palotai szellemi és fizikai hagyatéka, emléke és munkássága előtt tiszteleg, a hazai underground elektronikus zenei szcéna korai időszakának is emléket állít, amelynek a Pro Cultura Urbis-díjas Palotai a kezdetektől fogva markáns alakítója volt.

A kiállításra és a DJ programokra a belépés díjtalan, a Hangdóm vetítések kedvezményes jeggyel látogathatók, amelyek megváltásával a résztvevők Palotai Zsolt családját támogatják.

Időpont: 2025. március 9-től április 27-ig
Helyszín: Magyar Zene Háza, Kiállító tér, Hangdóm, 1146, Budapest, Olof Palme stny. 3.

Részletes program a Magyar Zene Háza oldalán, illetve a Facebook-eseményben.

Nyitókép: Palotai Zsolt (forrás: Magyar Zene Háza)

Lásd még:

Ismerjük meg a Városliget titkait! – Új alkotással bővült a Magyar Zene Hangdómjának műsorpalettája

Immerzív moziélmény a Városligetben – Audiovizuális fesztivállal nyílik meg újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme

Legyen a zene mindenkié! – Jótékonysági esttel ünnepli harmadik születésnapját a Magyar Zene Háza

Kinyílik a világsztárok gardróbja – A Magyar Zene Háza új, izgalmas kiállításáról Horn Márton intézményigazgatót kérdeztük

„Nyarat csinálunk a Magyar Zene Házával” – Interjú Batta Andrással és Horn Mártonnal

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben – Számos nemzetközi díja mellett a Magyar Zene Háza a World Travel Awards „Európa vezető új turisztikai attrakciója 2022” címet is megkapta.

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!