by Barta Luca 2020. Dec 07.

A „W” sikertörténete

Úgy tűnik, az ország egyik legrégebbi bevásárlóközpontja mit sem veszített népszerűségéből, nemcsak a vásárlók, hanem a kreatív szakemberek körében is kedvelt. „A kreativitás új hulláma” címmel a Westend olyan alkotói pályázatot írt ki novemberben, amelyben a határtalan fantáziáé volt a főszerep, a jelentkezők megkötések nélkül tölthették meg kreatív tartalommal a pláza W logóját. Nem meglepő, hogy több mint háromszáz pályamű érkezett a kiírásra, hiszen a budapesti Westend immáron több mint húsz éve része a metropolisz életének, rengeteg embernek kapcsolódik hozzá élménye, emléke.

A kreatív pályázatra életkori meghatározás nélkül bárki jelentkezhetett, a pályaművek a manuális alkotó eljárásoktól kezdve a digitális grafikus technikáig bármilyen egyedi megvalósításban készülhettek. Egy dolog volt adott, a W forma, amely a bevásárlóközpont tavalyi nagy sikerű arculatváltásának eredményeként „konténerlogóként” funkcionál, azaz a kötött alakzat belső tartalma szabadon választott, és bármikor módosítható. Kiderült az is, mi mozgatja a legjobban az embereket a Westenddel kapcsolatban: a legtöbb pályamű a szerelem, szabadság, barátok, lehetőségek és szórakozás témakörében érkezett. Nem meglepő, hiszen az épület a kezdetektől fogva közösségi térként is funkcionál, és egy egész generáció nőtt fel a bevásárlóközponttal együtt; nem csak vásárolni, hanem a szabadidejét eltölteni is rendszeresen oda járt.

Az új logó méltó figyelmet kapott, a szakemberekből álló zsűri hosszas bírálási folyamat következtében tudta csak megjelölni a díjazottakat. A nyertesekkel együtt negyven alkotás díszíti a bevásárlóközpont közösségi tereit december végéig.

A beérkező pályaműveket háromtagú bizottság, Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Ügynökség művészeti vezetője, Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója, valamint a szponzori zsűri, az Yves Rocher, a Lindt ésa Miniso bírálta el.

A nyerteseket a Westend két márkanagykövete, Nagy Kata és Szűcs Gergely jelentette be ebben a videóban.

A nyertesek:

  1. helyezett: Seres Kitti – Összkép
  2. helyezett: Vári Zsófia – Amit mi itt csinálunk
  3. helyezett: Kovács Péter – Randi a Westendben

Yves Rocher különdíj: Gaál Martin – Westend

Miniso különdíj: Vantulek Zsanna – Szemszögek randevúja

Lindt különdíj: Szőke Zoltán – Szórakozás minden szinten

Az üzletközpont kíváncsi volt a látogatók véleményére is, így Közönségdíjat is hirdett december 7-én.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!