Egy tájképtől Európa egyik legnagyobb magángyűjteményéig

A német vállalatok élen járnak a kollekcióépítésben, például a Siemens és a Telekom is rendelkezik figyelemre méltó művészeti gyűjteménnyel, hogy a Deutsche Bankéról mint az egyik legjelentősebbről már ne is beszéljünk. Az egyik legnagyobb európai magángyűjtemény a Würth cégcsoporté. Névadója, a nyolcvannyolc éves Reinhold Würth mintegy hatvan éve építi szenvedélyesen kollekcióját, amely húszezer – a középkortól napjainkig tartó időszakból származó – műalkotást foglal magában. A szereléstechnikai eszközöket gyártó vállalatóriás művészeti divíziójának alelnöke, Sylvia Weber mesélt a gyűjteményről. 

A legszebb az, hogy nem kell gazdag embernek lenni, még csak művésznek vagy műértőnek sem, hogy az ember egyszer csak azon kapja magát: egy szívéhez nőtt alkotás elindított valamit, amit akár gyűjtőszenvedélynek is nevezhetnénk. És minden gyűjteménynek, legyen az könyv-, képzőművészeti vagy bármilyen gyűjtemény, létezik egy legelső darabja. A német milliárdos Reinhold Würth először egy kortárs német festő tájképébe szeretett bele, majd másodszor is, mára pedig, hatvan éve tartó szisztematikus bővítési tevékenység után, a késő középkortól a XXI. század elejéig alkotott legnagyobbak, többek között Picasso, Chagall, Monet, Vasarely műveit foglalja magában gyűjteménye, és persze a legjelentősebb mai kortárs művészekéit. 

Paula Modersohn-Becker: Gyerekek a Birch Grove-ban, 1905, olaj, karton, karton, 59,5 x 49,4 cm, Würth-gyűjtemény (forrás: Würth-gyűjtemény)

Az egész egy akvarell tájképpel kezdődött 1964-ben, amit az ifjú Reinhold vásárolt magának, csak úgy, mert megtetszett neki. A kép festője a kemény vonalas rasszista és antiszemita, náci Emil Nolde volt, aki azóta is megosztja mind a politikusi, mind a művészettörténészi szcénát. Festményei megkapóak és egyedülállóak, olyannyira, hogy a német közvélemény sokáig úgy tartotta: aki ilyen szépeket fest, nem lehet rossz ember. Szóval, ha nincs ez a botrányos művész, akkor Würth-gyűjtemény sincs – mely mára többek között impresszionista, expresszionista, absztrakt képekben és szobrokban, valamint kortárs alkotásokban egyaránt bővelkedik.

Sylvia Weber, a Würth művészeti és kulturális divíziójának alelnöke az Art is Businessnek elmondta, a teljes kollekció mintegy húszezer képzőművészeti alkotást foglal magában, s ezzel Európa egyik legnagyobb magángyűjteménye. Tizenöt múzeumon és kiállítóhelyen keresztül jut el a nagyközönséghez. „Ez Németországban öt múzeumot jelent, ezenkívül a cég osztrák, dán, francia, olasz, holland, norvég, spanyol és svájci leányvállalatainál is működnek kiállítóhelyek, a művészet és az üzleti élet inspiráló együttélését biztosítva, egyfajta integráló szerepet betöltve. Annál is inkább, mert a kollekció nemcsak a cégcsoport alkalmazottai számára érhető el, de bárki előtt nyitva áll.” A gyűjtemény a budapesti Ludwig Múzeumban is bemutatkozott már 1995-ben, tehát a hazai múzeumlátogató közönségnek sem ismeretlen. 

Jean-Michel Basquiat, Francesco Clemente és Andy Warhol: Ex-Ringeye 1984, olaj, vászon, 122 x 168 cm, Würth-gyűjtemény (forrás: Würth-gyűjtemény)

A cégcsoport 1991-ben a vállalat székhelyén, a dél-németországi, baden-württenbergi Künzelsauban intézményt is létrehozott a képeknek (van itt Reinhold Würth utca is, bizonyítva, hogy a halhatatlanság már az életben elérhető), megnyitotta a XX. és XXI. századi modern művészet múzeumát. Egy kisebb gyűjtemény a vállalat magyarországi telephelyén, Budaörsön is található hazai kortárs művészek alkotásaival.

A műkincsek összértékéről az alelnök nem nyilatkozott, ahogy arról sem, melyek a gyűjtemény legértékesebb darabjai, ezek nyilván üzleti titkok, de azt elmondta, hogy történelmileg, művészettörténetileg is igen fontos alkotásokról van szó. A kollekció nagyon széles spektrumú, s – ahogy Weber fogalmaz – kezdetben szubjektív szempontok alapján bővítették, de mára az is cél, hogy a társadalmi felelősségvállalás legitim igényére is értő módon reflektáljon. Leginkább azokra az értékekre fókuszál, amelyeket a vállalat is magáénak vall: az up to date, nyitott, nemzetközi gondolkodásmód, magas minőséggel karöltve. A Würth-gyűjtemény mind egyetemes, mind egyéni igényeket kielégít, mintegy hat évtizede fejlődik a névadó által személyesen sugallt bővítési stratégia mentén. 

Christo és Jeanne-Claude, Burkolt fák, Fondation Beyeler és Berower Park, Riehen, Svájc 1997/98, 51,5 x 71 cm, Würth-gyűjtemény (fotó: Wolfgang Volz)

Ne felejtsük el, hogy a rendkívül szerény, fejlődés- és fejlesztéscentrikus Reinhold Würth nem a nagypolgári szalonok világából vagy a sznobériát sem nélkülöző műgyűjtők köreiből, hanem a fémszagú kétkezi munka világából érkezett. Már tizennégy évesen inaskodott apja csavar-nagykereskedésében, ráadásul a papa korai halála után, mindössze tizenkilenc évesen arra kényszerült, hogy átvegye az üzlet vezetését. A következő évtizedekben a regionálisan működő üzemet több mint nyolcvan országot felölelő, világszerte tevékenykedő konszernné fejlesztette. „Édesapám 1954-ben meghalt, akkoriban kis üzemének mindössze két alkalmazottja volt, ebből én voltam az egyik. S mivel én voltam a kenyérkereső az anyámból, az öcsémből és jómagamból álló családunkban, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a cégnek 77 ezer alkalmazottja lesz és 13 milliárd eurót forgalmaz évente” – mondta Würth egy 2019-es interjúban. A fejlődés dinamikáját mi sem tükrözi jobban, mint hogy 2022-re ez a szám 19,9 milliárd euró lett, s a Forbes legfrissebb adatai szerint a vállalat mára 400 céget és 83 ezer alkalmazottat mondhat magáénak. A művészet, a kultúra, a tudomány és a sport támogatásán túl a szociális elkötelezettség is fontos eleme a konszern életének, s bár Würth 1993-ban, ötvennyolc évesen nyugdíjba vonult, máig elnöke a Würth alapítvány felügyelő bizottságának.

Tony Cragg: Justine, 2015, rozsdamentes acél, 260 x 98 x 110 cm, Würth-gyűjtemény (forrás: Würth-gyűjtemény)

De nézzük csak, kik azok az alkotók, akiknek portfóliói sarkalatos elemei a Würth gyűjteményének! 

Georg Baselitz német festő és szobrász, a német neoexpresszionista iskola nagy képviselője, a nemrég elhunyt kolumbiai Fernando Botero, az angol festő, David Hockney és Alex Katz amerikai figurális művész, ami pedig a szobrászatot illeti, sok más mellett Horst Antes, Hans Arp, Max Bill, Anthony Caro, Eduardo Chillida, Tony Cragg, Richard Deacon, Antony Gormley, Alfred Hrdlicka, Marc Quinn alkotásai – sorolja a neveket Sylvia Weber, s hozzáteszi, Reinhold Würth az ifjú tehetségeket is támogatja, nemcsak a fenti befutott nagyokat pártolta (akik közül többen már nem élnek). Korábban rendszeresen járt a fiatal művészek stúdiójába, hogy megismerkedjen alkotásaikkal, s e látogatások során számos művészbarátság született. Arra a kérdésre, mi az, ami kevésbé fér bele a gyűjtemény koncepciójába, az alelnök asszony elmondta: „Elsősorban a festészetre és szobrászatra fókuszálunk a középkortól napjainkig, a videóművészet és az installációk szerényebb mértékben vannak jelen.” Ez tükrözhet egyéni ízlést, de jelentheti azt is, hogy Würth inkább a kézzel fogható, tapintható, maradandóbbnak vélt alkotásokat preferálja.

Kiállítás a Johanniterkirchében (fotó: Andi Schmid)

Egy ilyen volumenű gyűjtemény darabjait gyakran adják kölcsön múzeumoknak, kiállításoknak, hogy még inkább eljussanak a nagyközönséghez, s ne csak az alkotások, de a megmutatkozási lehetőségek tekintetében is nemzetközi színtérre lépjenek. Így van ez évtizedek óta a Würth-gyűjteménnyel is, mely akár egy nagyzenekar, folyamatosan turnézik. „Épp szeptemberben ért véget a bécsi Leopold Múzeumban Amazing. The Würth collection (Bámulatos. A Würth-gyűjtemény) címmel egy tárlat Picassókkal, Magritte-okkal és Sisley-kkel, illetve novemberben nyílik a frankfurti Städel Múzeumban Holbein és az északi reneszánsz címmel az a kiállítás, ahol a mi Madonnánk is jelen lesz Hans Holbeintől. Ez a Madonna egyébként Schwäbisch Hallban (Baden-Württembergben) található, a múzeumként működő Johanniterkirchében (Szent János kápolnában), a Régi mesterek gyűjtemény része. Összességében ezer-ezerötszáz művet kölcsönzünk évente” – mondja Sylvia Weber. Itt jegyezzük meg, hogy Holbein alkotása a német reneszánsz egyik legértékesebb darabja, amelyet Würth 2011-ben szerzett be magánúton, s bár hivatalos adat nem ismert, a szakértők 60 millió dollár környékére teszik az adásvételt, mindenkori rekordokat döntögetve ezzel. Reinhold Würth korábbi, Bloombergnek adott interjújából tudjuk, hogy ami egyszer bekerül a gyűjteményébe, az ott is marad. Azt már mi tesszük hozzá, hogy ha majd esetleg helyproblémákkal küzd, akkor legfeljebb újabb múzeumot épít a felbecsülhetetlen kincseknek. 

Ifjabb Hans Holbein, Jacob Meyer zum Hasen főpolgármester Madonnája (fotó: Andi Schmid)


Lehet-e valaha olyan jelentőségük a mai kortárs műveknek, jelenthetnek-e akkora forradalmat, mint amekkorát annak idején például az impresszionizmus és a kubizmus jelentett? „Jó lenne ilyenfajta jövőbelátó képességgel bírni, de hogy mely irányzat gyakorol az adott korra s így a művészet történetére ekkora hatást, azt csak visszamenőleg lehet megmondani” – válaszolta a Würth művészeti divíziójának alelnöke, a Haller Tagblatt Médiadíjjal és a francia Kulturális Minisztérium Chevalier de l’ordre des Arts et des Lettres díjával is kitüntetett művészettörténész, Sylvia Weber. 

Lásd még:

„A művészet a társadalom tükre”

„Büszke vagyok arra, hogy a Külügyminisztérium számára a művészet jelentősége változatlan”

„Újra kellett definiálnunk magunkat”
– Villáminterjú Remco Mollal, az Amsterdam Museum gazdasági igazgatójával

„Arra törekszünk, hogy a munkánkat a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük”
– Interjú Antje Hundhausennel, a Deutsche Telekom művészeti gyűjteményének vezetőjével

Variációk gyűjtésre

Jegybanki gyűjtemények a világban


Hol tartunk 2023-ban a vállalati gyűjtemények építése terén?

A corporate art a profit társadalmi-kulturális célú visszaforgatásának egyik formája

Vállalati gyűjtés Magyarországon

Állandó kiállítás a Kempinskiben– a Kempinski Hotel Corvinus gyűjteménye

A világ legjelentősebb vállalati gyűjteményei a bankszektorban

Corporate Art – a kultúrába fektetnek

Nyitókép: Rose Red – Grass Green – Quince Yellow, Kunsthalle Würth (fotó: Ufuk Arslan)