„Vásárlásaink a művészekkel kiépített hosszú távú kapcsolatokon alapulnak"

A harmadik Art Weekend Budapest központi kiállítása idén először egy vállalati kollekcióra, a STRABAG ART gyűjteményének válogatott darabjaira épült. Nem volt véletlen a választás: a világ számos pontján – köztük hazánkban is – aktív, bécsi központú STRABAG SE páratlan vállalati gyűjteménnyel büszkélkedhet. Az átláthatatlanság zónái című tárlat megnyitójának alkalmából Budapestre látogatott Sebastian Haselsteiner, a cég felügyelőbizottságának tagja, a STRABAG ART vezetője és a kollekció kurátora, Vanessa Bersis is. Arról beszélgettünk velük, mi motiválja az építőipari konszernt az aktív szerepvállalásra a kortárs képzőművészeti életben, aminek legismertebb, de nem kizárólagos formái a gyűjteményépítés és a fiatal képzőművészek számára létrehozott STRABAG ART Award. 

Milyen hosszú múltra tekint vissza a STRABAG kapcsolata a kortárs képzőművészettel, és mi motiválta e kapcsolat kiépítését és a gyűjtemény folyamatos bővítését?

Sebastian Haselsteiner: A történet három és fél évtizeddel ezelőtt kezdődött: cégünk 1990-ben vásárolta meg az első festményt. Akkor még álmunkban sem gondoltunk volna, hogy ebből egy, a vállalati szférában rendkívülinek számító méretű kollekció alakul ki. Harmincöt éve a cégünk nem a mai formájában létezett. Közepes méretű vállalat volt Karintiában Ilbau néven, és székházunk falait kizárólag tervrajzok és építkezéseken készült fotók díszítették. A STRABAG ART alapító igazgatója, Wilhelm Weiß győzte meg édesapámat, Hans Peter Haselsteinert, hogy érdemes lenne behozni a falak közé a kortárs képzőművészetet. Osztrák művészek 1945 után született munkáit vásároltuk, kezdetben kiemelten azokét, akik hozzánk hasonlóan Karintiában – vagy Tirolban, ahonnan édesapám származik – működtek. Később, ahogyan nőtt és terjeszkedett a cég, úgy jelentek meg a kollekcióban is újabb földrajzi súlypontok, és csakhamar elkezdtünk más formákban is foglalkozni a kortárs művészettel. 1994-ben hoztuk létre első művészeti díjunkat – akkor még szintén nemzeti keretek között –, amiből később a mai STRABAG ART Award nőtte ki magát. 

Tevékenységünk 2009-től kezdve kapott igazán nemzetközi dimenziót, bár egy magyar vonatkozású lépést már korábban megtettünk, hiszen 1997-ben éppen a magyar művészek számára alapítottunk – akkor még Magyar Aszfalt Díj néven – díjat. Ez nem is volt véletlen, hiszen cégünk számára Magyarország mindig fontos piac volt, ezért a STRABAG ART is megkülönböztetett figyelmet fordított az országra. Ez a díj olvadt bele tizenkét évvel később a STRABAG ART Awardba. 

Készül az interjú Art Corner by Clark & Leo-ban, Dukai István a Kibertér természete kiállításán (Heart & Cherry Galéria). Balról jobbra: Emőd Péter, Vanessa Bersis és Sebastian Haselsteiner (fotó: Michael Chiunda)

Bizonyos súlypontok köré építik a gyűjteményt – például egyes korszakok vagy irányzatok kiemelésével –, vagy inkább általános keresztmetszetet kívánnak adni arról, hogyan fejlődött a kortárs művészet az elmúlt évtizedekben?

Vanessa Bersis: Inkább az utóbbira törekszünk: szeretnénk, ha a gyűjtemény tükrözné a kortárs művészet sokszínűségét. Műfaji értelemben viszont viszonylag szűk a profilunk – elsősorban festményeket és rajzokat gyűjtünk – ennek nagyon gyakorlati okai is vannak. A művek többségét irodáinkban állítjuk ki, ahol a folyosók rendszerint nem túl tágasak, ezért főként azt tudjuk bemutatni, amit falra lehet akasztani. De ezzel együtt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fiatalabb művészek mind gyakrabban lépik át a műfaji határokat, és multimediális alkotásokat hoznak létre. 

S. H.: Nem preferálunk egyes irányzatokat vagy korszakokat. Gyűjtői politikánk alapja, hogy kiemelkedő minőségben dolgozó kortársakat választunk ki, és igyekszünk ezen alkotók pályáját oly módon nyomon követni, hogy akár saját anyagunkból is rendezhessünk az életművük egészét jól reprezentáló retrospektív kiállításokat.  

Részlet a STRABAG ART gyűjteményéből (fotó: Nicole Viktorik)

Ma már sok cég épít vállalati gyűjteményt. Mi az, ami a STRABAG kollekcióját különlegessé teszi?

S. H.: Több tényező. Önmagában talán már a mérete is, de ami ennél fontosabb: a rendeltetése és a gyarapításának módja. A kollekció ma mintegy 8500 tételt számlál, és közülük 7200–7300, azaz a művek 85 százaléka e pillanatban is ki van állítva valahol. Ez akár a múzeumi, akár a vállalati gyűjteményekben igen jó aránynak számít. Jelenleg összesen hetvenöt olyan képviselete van a STRABAG-nak Ausztriában és számos európai országban, ahol gyűjteményünk darabjai jelen vannak. Ahhoz, hogy megnyerjük a legjobb munkaerőket – márpedig ez kulcskérdés egy akkora nagyvállalat számára, mint a miénk –, nemcsak jó fizetést, előmeneteli lehetőséget, hanem nívós munkakörnyezetet is kell teremtenünk. Évtizedek tapasztalatai igazolják, hogy egészen más egy olyan munkahely atmoszférája, ahol a dolgozókat műtárgyak veszik körül. Ez persze nem valamiféle csodaszer, inkább egy darabkája annak a puzzle-nak, amelynek össze kell állnia ahhoz, hogy valaki igazán jól érezze magát a munkahelyén. De fontos a benyomás is, amit ezzel a környezettel a hozzánk látogató partnereinkre, ügyfeleinkre teszünk. És arra is ügyelünk, hogy a művek a nagyközönség elől se legyenek elzárva: bécsi székházunk kiállítótere például – előzetes bejelentkezéssel – munkaidőben szinte mindig látogatható. Ugyanott rendszeresen tartunk nyilvános vezetéseket is. Emellett „artbreak” címszóval munkatársainknak is szervezünk kisebb eseményeket, amelyek segítségével közelebb kerülhetnek a kortárs művészethez. Hadd osszak meg egy példát azzal kapcsolatban, mennyire értékelik dolgozóink az irodáikban kiállított munkákat: többször előfordult már, hogy nyugdíjba vonuló kollégák szerették volna megvásárolni a művet, amelyet évekig vagy akár évtizedekig naponta láttak a munkahelyükön. Sajnos ezt nem tudjuk lehetővé tenni, mert gyűjteményünkből sohasem, még ilyen esetekben sem adunk el.

Ami pedig a kollekció gyarapításának módját illeti: a legritkább esetben vásárolunk a műkereskedelemben. A vételeket többnyire már kialakult kapcsolat előzi meg az érintett művészekkel. Például úgy, hogy szerepeltek a kiállításainkon, részt vettek a rezidenciaprogramunkban, vagy pályáztak, esetleg el is nyerték a STRABAG ART Awardot. Néha persze „magunk ellen dolgozunk”, hiszen az Awardon való sikeres szereplés, a díj elnyerése úgy megdobhatja a művész árait, hogy már nem tudjuk megfizetni. Ilyenkor mondjuk, hogy egyik szemünk sír, a másik nevet…

Benjamin Burkard: Oxidált romantika, 2024, vegyestechnika, vászon, 140 x 180 cm (fotó: Hendrik Krug Fotografie)

Találkozhatnak az érdeklődők gyűjteményük darabjaival a STRABAG irodáin kívül is?

V. B.: Igen, több – és remélhetőleg egyre több – formában. A legfrissebb példa éppen mostani látogatásunk apropója, a Brody House-ban rendezett kiállítás. Örömmel fogadtuk el az Art Weekend Budapestre szóló meghívást, hogy itt mutassuk be gyűjteményünk egy izgalmas koncepció mentén válogatott darabjait. Idén már másodszor vettünk részt a jelentős bécsi kortárs művészeti vásáron, a Parallel Vienna-n az ART Award nyerteseit reprezentáló válogatással. Ez irányban további lépéseket tervezünk. És természetesen szívesen kölcsönzünk munkákat múzeumok és más kiállítóhelyek tárlataira: minden évben jelentős számú megkeresést kapunk. 

Török Krisztián Gábor, Az átláthatatlanság zónái című kiállítás kurátora, Vanessa Bersis és Sebastian Haselsteiner. A falon Markus Proschek, Haus der Kunst: A teutoburgi csata, 2006, olaj, vászon, 150 x 220 cm és Birke Gorm, Hátsó szándékok (tyúkanyó), 2021, zsákvászon, alumínium, polipropilén fonal 110 x 160 cm című művek (fotó: Sárközy Mariann)

Kollekciójuk korábban is folyamatosan gyarapodott, de 2022-ben a gyűjteményben őrzött munkák számában ugrásszerű növekedés következett be. Mi állt ennek a hátterében?

S. H.: Karlheinz Essl, a Baumax tulajdonosa a cég pénzügyi nehézségei miatt kénytelen volt megválni nemzetközileg is ismert, kiemelkedő értékű műgyűjteményétől. Essl a kollekciót az államnak is felajánlotta, de az elutasító válasz után fennállt a veszélye, hogy a piacon kell értékesítenie, ahol ilyen mennyiségű műtárgy megjelenése nagyon levitte volna az árakat. Ez sem a gyűjtőnek, sem az érintett művészeknek nem lett volna jó – és negatívan befolyásolta volna a mi gyűjteményünk értékét is. Édesapám ekkor, a művészek és saját érdekeinket is szem előtt tartva megvásárolta és tartós letétként az Albertinának adta a gyűjtemény jelentős részét. De ez a mennyiség még az Albertinának is sok volt, így végül a műveknek csak egy része került oda, míg más részét 2022-ben a STRABAG ART vette át. Ez a lépés mintegy négyezer művet érintett. Nemcsak a mennyiség jelentett számunkra nagy kihívást, hanem például számos műtárgy rendkívüli mérete is, ráadásul az Essl-gyűjteményben olyan műfajok is helyet kaptak, amivel mi nem foglalkoztunk – például a fotók. E művek további sorsára még meg kell találnunk a jó megoldást. Ezért van most a korábban megszokott néhány száznál több mű a raktárainkban. 

Czene Márta: Világítótestek, 2014, akril, falemez, 60 x 147 cm (fotó: Rudi Froese)

A különböző telephelyeken bemutatott gyűjteményen, illetve a bécsi székházban található állandó kiállítótéren, a STRABAG ART Site-on kívül milyen építőkockái, elemei vannak ma a STRABAG ART-nak? 

S. H.: Röviden szó esett már a díjunkról, a 2009-ben nemzetközivé vált STRABAG ART Awardról. Erre olyan negyven év alatti művészek pályázhatnak festményekkel és rajzokkal, akik Ausztriában vagy – rotációs rendszerben – olyan országokban működnek, ahol a cégünk jelen van. Egy-egy országból három éven keresztül lehet pályázni, 2024 és 2026 között Ausztria mellett Németországból és Szlovéniából. Évente átlagosan hétszáz-kilencszáz pályázatot dolgozunk fel. A magyar művészek legutóbb 2021 és 2023 között pályázhattak. Sokan éltek a lehetőséggel, Ezer Ákos és Bernáth Dániel a díjazottak közé is bejutott. A shortlistre került művészek pályázati anyagát székházunkban minden évben kiállításon mutatjuk be. A győzteseknek egyéni tárlatot is rendezünk. Ezekkel a művészekkel később is tartjuk a kapcsolatot, vásárolunk tőlük, és szükség esetén segítjük továbblépésüket is. 

Részlet a STRABAG ART gyűjteményéből (fotó: Nicole Viktorik)

V. B.: Hogy mennyire komolyan vesszük a díjat, jelzi, hogy az előválogatón túljutott művészek anyagát a nemzetközi összetételű zsűri nemcsak fotók vagy online bemutató alapján ítéli meg, mint ahogyan az sokszor történik, hanem élőben is bekéri a pályázati anyagban szereplő munkákat.

Azt még nem tudom megmondani, mikor pályázhatnak a díjra ismét magyar vagy Magyarországon dolgozó művészek. Jelenleg a következő, 2027–2029 közötti ciklus tervezésénél tartunk, ekkor néhány balkáni ország művészei számára nyitjuk majd meg a lehetőséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar szcénát ne kísérnénk figyelemmel – ez mostani látogatásunk egyik célja is. Adott esetben egyébként magyar galériák is profitálhatnak a következő évek délkelet-európai fókuszából, hiszen jó néhány, ezekben az országokban dolgozó művészt budapesti galériák képviselnek; a díjazottak közülük is kikerülhetnek. 

A következő építőkocka a rezidenciaprogramunk, amiből 2009 óta már több mint ötven művész profitált. Az ő esetükben is rendszerint egy hosszabb távú kapcsolat egyik állomásáról van szó. 

Gunter Damisch: Attersee, 1999, akvarell, papír, 42 x 58 cm (fotó: Rudi Froese)

S. H.: A STRABAG ART innovatív eleme az Art konténer, aminek a célja, hogy ne csak az irodai munkatársaink találkozzanak a kortárs művészettel, hanem azok is, akik az építkezéseken dolgoznak. Ez azért nagyon fontos, mert ők alkotják nyolcvanezer fős teljes munkatársi gárdánk többségét, mintegy hatvanöt százalékát. Az építkezések konténervárosaiba jól integrálhatók azok a konténerek, ahol minikiállításokat mutathatunk be. Ilyen konténereket egyébként nemcsak építkezéseken, hanem néhány forgalmas téren is elhelyezünk, hogy az „utca emberéhez” is közelebb hozhassuk a művészetet. A konténerek agilitásunk, dinamizmusunk egyfajta szimbólumaiként erős jelzések arra vonatkozóan, hogy a kortárs művészet jelenléte fontos abban a világban, amiben konszernünk mozog. 

Ugyanezt a célt szolgálja egy másik projektünk, a STRABAG Street Art. Ez eredetileg az idén elhunyt testvérem, Klemens elképzelése volt, aki hosszabb ideig élt az USA-ban, ahol a street art szerepe minden bizonnyal nagyobb, mint másutt. Amikor aztán Stuttgartban dolgozott, a nagy belvárosi építkezések kerítésére a bejáratoknál táblákat rögzített, amelyeket szabadon használhattak a street art művészek. Ezzel csak az volt a gond, hogy az építkezések befejezésekor ezek az alkotások eltűntek, többnyire megsemmisültek. Ezért acélkereteket gyártottunk, amelyekre egy konténer oldalsó falának megfelelő méretű táblákat szereltünk fel és bocsátottunk a művészek rendelkezésére. Így a munkák már nem vesznek el, hanem a konténerek külső falára szerelve továbbvihetők a következő építkezésre. 

STRABAG ART konténer a cég bécsi székháza előtt, rajta az 1999-ben díjazott Barbara Höller munkájával (fotó: Rudi Froese)

A mostani tárlattal először jelenik meg a STRABAG ART Magyarországon. Látnak esélyt arra, hogy a gyűjtemény mostaninál is nagyobb szelete bemutatkozzon Budapesten?

V. B.: Igen, amennyiben sikerül ehhez helyi partnert találnunk. De a mostani kiállítás önmagában is fontos lépés, lehetőség arra, hogy gyűjteményünk egyes darabjait bemutassuk és ezt egy – nem csak földrajzi értelemben – más kontextusban tegyük. Ez a kiállítás is partnerkapcsolatok „mozgósításával” jött létre. Egyik bécsi partnerünk, a Vienna Art Week volt az „összekötő láncszem” – munkatársai korábban már jó együttműködést alakítottak ki az Art Weekend Budapesttel, és segítették a mi kapcsolatfelvételünket is.

Az Átláthatatlanság zónái című kiállítás 2026. január 9-ig tekinthető meg a budapesti Brody House-ban. További információ ITT.

Nyitókép: Részlet Az Átláthatatlanság zónái című kiállításból. A kiállított művek (balról jobbra): Catherine Biocca: Marines V, 2019, ipari marker, PVC, 130 x 170 cm; Czene Márta, Az ügyfél, 2011, akril, olaj, farostlemez, 117 x 216 cm és Markus Proschek, Haus der Kunst: A teutoburgi csata, 2006, olaj, vászon, 150 x 220 cm (fotó: Sárközy Mariann)

Lásd még:

Teret adni a kultúrának – Három évtizede elkötelezett a kultúra támogatása iránt a STRABAG építőipari vállalat: kiállításokkal, díjakkal támogatják a képzőművészetet.

Nemes és racionális értékvállalás – Elindul a Magyarországi Vállalati Gyűjtemények Szövetsége

Corporate Art – a kultúrába fektetnek – A  művészet és az üzleti élet egyik látványos találkozása a vállalati műgyűjtemények létrejötte.

A művészet mozgásban: a Renault vállalati gyűjteménye

A corporate art a profit társadalmi-kulturális célú visszaforgatásának egyik formája

Állandó kiállítás a Kempinskiben– a Kempinski Hotel Corvinus gyűjteménye

A világ legjelentősebb vállalati gyűjteményei a bankszektorban

A kortárs művészet szépsége épp az, hogy az adott korban talán fel se ismerjük a jelentőségét – Interjú Britta Färberszel, a Deutsche Bank művészeti és kulturális divíziójának vezetőjével

„Büszke vagyok arra, hogy a Külügyminisztérium számára a művészet jelentősége változatlan” – Interjú Philippien Noordammal, Hollandia Külügyminisztériuma művészeti kollekciójának vezetőjével

„A művészet a társadalom tükre” – Anne Vieth a Mercedes-Benz Művészeti Gyűjteményről

Művészet az irodában – szükség vagy lehetőség? – Ilyen volt a legutóbbi ArkForum