by Nagy Gabi 2023. Sep 26.

Száz év – a Traviatától a Pillangókisasszonyig, mozitól parkig

Számos oktatási és művészeti intézmény történetéhez hasonlóan az intézményes izraeli opera létrejötte is megelőzi a modern Erec Izrael megalakulását.

Az első professzionális premier – bár a műfaj már jóval korábban jelen volt a térségben – 1923-ban egy Verdi Traviata-előadás révén kelt életre, megfelelő épület hiányában egy tel-avivi moziteremben.
 
Az elkövetkező években már rendszeresen adtak elő operákat, jelentős változás azonban csak 1945 novemberében, Edis de Philippe amerikai szoprán megérkezésével következett be. De Philippe rövid időn belül létrehozta az Izraeli Nemzeti Operát, így a modern zsidó államnak megalakulása idején már volt saját operaháza. Az alapító még a kezdetek kezdetén fiatal sztárokat győzött meg arról, hogy maradjanak egy ideig Izraelben, és tanulják tovább a szakmát Tel-Aviban. Az 1960-as évek elején egy fiatal spanyol tenor három évet töltött az országban, és Tel-Avivban tanulta meg a legjobb tenorszerepeket. Az énekes neve: Placido Domingo.

Az Új Izraeli Opera (forrás: az Új Izraeli Opera honlapja)Az Új Izraeli Opera (forrás: az Új Izraeli Opera honlapja)

A sikeres kezdetek ellenére a Kulturális és Oktatási Minisztérium 1982-ben úgy döntött, hogy megszünteti a Nemzeti Opera finanszírozását, és majd' három évbe telt, mire jelentős társadalmi nyomás hatására a Művészeti és Kulturális Tanács a Cameri Színház és az Izraeli Kamarazenekar égisze alatt létrehozta az Új Izraeli Operát. 

Az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált a műfaj az országban, jelentős fejlődésnek indult az operaélet, ami a rendre alakuló izraeli operatársaságok mellett a színes, nemzetközi szintű előadásoknak köszönhető. A minden izraeli számára ikonikus tel-avivi épületben évente számos klasszikus előadásnak és balettnek adnak otthont, emellett az Opera a kortárs – nem csak izraeli – zeneszerzők műveinek is lelkes támogatója. A világhírű művészekhez csatlakozva olyan nemzetközileg elismert magyar előadók is az állandó fellépők között voltak, mint Marton Éva szoprán, Meláth Andrea mezzoszoprán és nem utolsósorban Fischer Ádám, aki számos alkalommal vezényelt az Operában, illetve más izraeli zenekarokkal is dolgozott együtt.

A Menyasszonytánc (fotó: Kallos Bea)A Menyasszonytánc (fotó: Kallos Bea)

A kárpátaljai gyökerű zsidók számára kétségkívül a Budapest Klezmer Band – Jávori Ferenc (Fegya) Menyasszonytánc című egyedülálló klezmeroperettjének telt házas tel-avivi előadásai  jelentették a legnagyobb élményt. A darabot 2019-ben, a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulója alkalmából, a magyar kulturális évad keretében mutatták be az Operaházban. 

Az Opera általános működési rendszere illeszkedik az izraeli kulturális modellbe: többrétegű támogatottságú intézmény. Az alapkiadások fedezésére irányuló jelentős állami támogatásra, a jegybevételekre, valamint az adományokra, illetve szponzori hozzájárulásokra támaszkodó költségvetése alapvetően a produkciók előkészítését, a művészek, a technikai személyzet és a helyszínek fenntartását és fejlesztését tartja szem előtt. Az előadások számának és színvonalának növelésében, ugyanakkor a mérsékelt jegyárak megtartásában kulcsszerepük van a mecénásoknak és a szponzoroknak.

Másrészről fontos szerepet játszik a művészek karrierjét és előadói lehetőségeit kezelő művészmenedzsment. Az Opera egyidejűleg több olyan külső szolgáltatóval is együttműködhet, akik segítik a művészek menedzselését, az előadói szerződések aláírását és a fellépések szervezését. A zenei világhoz való kapcsolódás és a lendületesség fokozása terén fejti ki tevékenységét az elmélyült hagyományokkal bíró Izraeli Opera Adományozók Baráti Társasága: támogatja és népszerűsíti az operát és a színházművészetet. Az Operaház működési infrastruktúrájának biztosításában, kiemelten a high-tech berendezések beszerzésében és a színpadi helyszínek felújításában is részt vállalnak. A szélesebb körű kulturális ökoszisztéma fejlesztésének jegyében, az operajátszás megőrzésének és megújításának érdekében végzett munkájuk mellett közösségépítő szerepük is köztudottan jelentős.

Az Opera épülete (fotó: Nagy Gabi)Az Opera épülete (fotó: Nagy Gabi)

Az izraeli kultúra emblematikus szervezeteként működő Tel-avivi Opera professzionális adományozói hálózatának köszönhetően számos kiemelkedő előadás valósulhatott meg neves nemzetközi művészekkel, rendezőkkel és karmesterekkel együttműködve. A Baráti Társaság ugyanakkor elkötelezett a frissen végzett művészek és fiatal tehetségek felkarolása iránt, különféle ösztöndíjakat finanszíroz,  támogatásokat nyújt, lehetővé teszi a művészeti rezidenciák használatát,  mentorálást, mesterképzést, műhelymunka-lehetőséget biztosít ígéretes énekesek, zenészek és technikusok számára.

A szervezet egyik fő célja, hogy az opera műfaját elérhetővé és befogadhatóvá tegyék az izraeli társadalom számára. Olyan oktatási programok bevezetését is kezdeményezik, amelyek megismertetik a diákokat és a fiatal művészeket az opera világával. Társadalmi szerepvállalásként a műfaj rajongói számára létrehozott közösségi program különböző eseményekkel, találkozókkal hozza közelebb egymáshoz az érdeklődőket. Az adományozók számára pedig lehetőség nyílik a hivatalos eseményekhez való csatlakozásra, részt vehetnek az előadásokon és kulturális csereprogramokban.

Az Operaház mint intézmény különféle adományozási lehetőségek révén személyre szabott, vagyis célzott területek támogatására ad lehetőséget. Az adományozók és a szponzorok jelentős szerepe mellett a hatékony gazdálkodás és a bevételi források diverzifikálása kiemelten fontos a fenntarthatóság és fejlődés szempontjából. A jegyértékesítési irodák általában hatékonyságra törekszenek, és számos módon igyekeznek mind többeket bevonni. Az adományozók cserébe különleges előnyöket vagy elismeréseket kaphatnak, például VIP belépési lehetőségeket, a nevük feltüntetését a programokban, illetve támogatói rendezvényeken való részvételt. 

Nézőtéri székek jelképes megvásárlása révén emléket állíthatunk szeretteinknek. Az adományozó által kért nevet emléktáblára vésik, amelyet az egyik széken helyeznek el. Az Operaház emellett számos más lehetőséget kínál az aktív felajánlásokra, például fontos események megünneplésével egybekötött különleges operaesteket.

A Hanna Munitz Alapítvány az Oktatásért a felajánlásoknak köszönhetően az opera varázsát több ezer gyermek és serdülő fiatal számára teszi elérhetővé az ország minden részéből, kinevelve ezáltal az operakedvelők új generációját. Külön támogatási keret nyújt lehetőséget az izraeli katonák részére, hogy térítésmentesen élvezhessék az operaelőadásokat. Mindent összevetve az Operaház  léte alapvetően a közönség művészi minőség iránti érdeklődésére és annak támogatására épül. 

Izraelben a klasszikus zene támogatói között a tel-avivi önkormányzat is előkelő helyet foglal el. Idén augusztusban a 20. évfordulóját ünneplő Opera a Parkban kezdeményezés keretében Puccini Pillangókisasszonyának különleges produkcióját a Hayarkon Parkban szabadon élvezhették a műfaj rajongói.

A Ron Huldai polgármester és az önkormányzat által felkarolt előadást az Izraeli Opera zenei igazgatója, Dan Ettinger vezényelte. Emellett az Opera kiváló szereplőgárdát biztosított erre az alkalomra, néhány fiatalabb zenei tehetségnek is lehetőséget nyújtva. A címszereplő Alla Vasilevitsky szoprán mellett a tenor Joseph Dennis (Pinkerton szerepében), illetve Oded Reich bariton és nem utolsósorban Shay Bloch mezzoszoprán előadásának örülhettek az egyik legnépszerűbb opera, a Pillangókisasszony szerelmesei.

Opera a Parkban (fotó: Yossi Zwecker)Opera a Parkban (fotó: Yossi Zwecker)

Az előadás az Opera Outreach and Education programjának része, amely annak is köszönhetően, hogy ingyenes, nagyon népszerű, nagyszabású szabadtéri hagyománnyá vált az évek során. Ron Huldai polgármester közleményében elérzékenyült hangon nyilatkozott a rendezvényről, amely lehetővé teszi több tízezer helyi és nemzetközi operabarát számára, hogy a csillagos ég alatt megéljék a klasszikus zene szépségét és varázsát. 

Opera a Parkban, Pillangókisasszony (fotó: Nagy Gabi)Opera a Parkban, Pillangókisasszony (fotó: Nagy Gabi)

Fontos megjegyezni, hogy az éves rendezvények csúcspontjának számító Opera a Parkban programot az egyenlő esélyek jegyében hívták életre két évtizeddel ezelőtt, és akár százezer érdeklődő számára tud maradandó élményt nyújtani. A szervezők arra is büszkék, hogy adományozók segítségével a tavalyi évtől kezdődően a hátrányos helyzetű lakosság is eljuthatott az előadásra, többek között a vidéki és kevésbé fejlett gazdaságú területekről, valamint több száz fogyatékkal élő gyermek is élvezhette a zene jótékony hatását a szabad levegőn.

Lásd még:

Nem a konzervatív utat választották
– Egy galériává változott ügyvédi iroda története

Valóra vált álom: egy múzeum, amely növeli Tel-Aviv hírnevét

„Művészeket képezni, ez a fő célunk”
– A Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia munkatársai kihívásokról és megoldásokról

„Nem sorban, hanem körben érdemes állni”

Emlékfonalakból szövődő közösség
– A cfáti magyar múzeum

Kultúra és mecenatúra Izraelben
– Interjú a budapesti MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ vezetőjével, Ledniczky Líviával

Izrael, a kulturális kaleidoszkóp

Közös identitásunk lenyomata: Dokuforte

Megnyitották a Zsidó Nép Múzeumát Tel-Avivban

Nyitókép: A Menyasszonytánc 2019-es előadása a Tel-avivi Operaházban (fotó: Kallos Bea)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!