„Amikor Magyarországra gondolok, csak csóválom a fejem”

„Rossz látni, ahogy Magyarországon a NER-rel párhuzamosan egyre épül-szépül a Nemzeti Megalkuvások Rendszere is, virágoznak a túlélés, az önámítás, a kognitív disszonancia fantáziadús stratégiái. A magyar értelmiség amúgy is ahhoz van szokva, hogy valamilyen politikai erőhöz csapódva és annak védelméből szemléli a világot, és így válogatja meg a szavait is” – mondja Bagossy László, aki egy ideje Mesterséges Intelligencia (MI) által generált képeket is készít. Az interjúból kiderül, miért és mikor kezdett el foglalkozni az MI hatásával, mit gondol, hogyan változtatja meg az MI a társadalmat és a színházat, és hogy érzi magát Stuttgartban, ahol szeptembertől a Theater tri-bühne művészeti igazgatójaként tevékenykedik. És persze szóba kerül az is, hogyan látja Magyarország helyzetét és jövőjét.

Egy ideje a Facebook-oldalán MI-generált képekeket is megoszt. Ezek között találunk olyan műveket, amelyeken Robert Capa macskával pózol és olyan festők Krisztus-ábrázolásait, akiktől ilyen alkotásra nem számíthattunk volna a világnézetük miatt. Miért és mikor kezdett MI-generálta képeket készíteni?

A téma évek óta foglalkoztat, és attól tartok, előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz foglalkozni vele. Alkotni a képgenerátorokkal sok szempontból hasonlít a színházrendezéshez: szöveges instrukciókkal irányítom a gépet, és ő azokat fordítja le érzéki válaszokra. Félszavakon is sok múlhat, és néha hosszú próbafolyamat, sok pepecselés vezet el egy kép elkészültéig. Másfelől a színháznak van valami mélyebb köze az „imitation game”-hez, az emberi képességek utánzásához, amiben a MI láthatóan egyre jobb lesz. Öntudatra ébredni persze nem fog, az öntudat olyan misztérium, amiről fogalmunk sincs, viszont hátborzongatóan jól fogja tudni játszani az öntudatot, és ezzel kezdenünk kell majd valamit. Az egyetemen, amíg volt katedrám, több ilyen témájú szemináriumot is tartottam. [Bagossy 2018 januárjától a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője volt, 2020-ig tanított az egyetemen, amikor is tiltakozásul az SZFE alapítványi átalakulása és autonómiájának korlátozása ellen lemondott intézetvezetői pozíciójáról – a szerk.] Mióta Németországba költöztem azon vagyok, hogy a színházamban is jelen legyen ez a gondolat, írtam egy színdarabot is erről, és remélem, hamarosan a tanítást is folytatni tudom valamelyik német egyetemen.

A kép Henri Rousseau modorában készült (forrás: Bagossy László)

Milyen visszajelzéseket kap az MI-generátor által készített képeire?

A Facebook elég kellemetlen hely, ritkán járok oda, és naivan azt gondoltam, hogy a nyári szünidőben elszórakoztatom néhány ismerősömet és barátomat. Hát, ez nem sikerült maradéktalanul… A felhőtlen lelkesedéstől az ingerült elutasításig mindenféle visszajelzések jöttek, ami persze a téma érzékenységéből is fakad. Egyesek az euforikus MI-optimizmus, mások a szorongó MI-pesszimizmus tüneteit produkálják. Mindegyiküket megértem, mindegyiknek van alapja. Volt, aki privát üzenetben tiltakozott nálam, és úgy vont kérdőre, mint valami oktalan templomgyújtogatót. Ez a negyedik ipari forradalomnak nevezett korszak láthatóan egyre nagyobb felfordulást okoz az életünkben, méghozzá soha nem tapasztalt gyorsasággal. És ilyenkor mentrendszerűen megjelennek a luddita késztetések, a technofób, gépromboló hajlamok. És nagyon sok a félreértés, a tájékozatlanság, a bulvársajtó közhelyeivel vagy hamis szenzációival vannak tele a fejek. Pedig ami most történik, az nem egy váratlan istencsapása, hanem egy hosszú evolúciós folyamat eredménye, aminek nemcsak a technológia fejlődésében, hanem a szellemtudományokban is egyértelmű nyomai vannak. Emberi létezésünk fundamentumai kerülnek most górcső alá, az evolúció pedig a fajunk határait feszegeti. És ez amennyire félelmetes, annyira izgalmas is. Aki pedig az evolúciót komolyan gondolja, az nem hiheti, hogy a teremtés koronái vagyunk. És nem hiheti, hogy az evolúciót betilthatja vagy feltartóztathatja bárki. Azt hiszem, a művészetekre is komoly megrázkódtatások várnak. A Facebook persze ezeknek a problémáknak a megvitatására nem alkalmas.

Bagossy László (forrás: Bagossy László)

Azért egyértelműen lehet látni a különbségeket egy mesterséges intelligencia alkotta kép és egy igazi festő műve között.

Igen, de ez csak a pillanatnyi helyzet. Másfelől itt nem a XIX. századi képhamisítás problémájáról van szó. Még csak nem is a műalkotások technikai sokszorosíthatóságának problémájáról, amit majdnem egy évszázaddal ezelőtt írt esszéjében vizsgált Walter Benjamin. Ő akkor az eredeti művek „aurájának” elvesztéséről beszélt – amit a sokszorosíthatóságuk következtében veszítenek el. (Most a MI-képek ellen protestáló Facebook-ismerőseim gyenge minőségű, digitalizált „eredetiket” osztanak meg, ami elég vicces, ugyanakkor sokat elárul a világ folyásáról.) A Mesterséges Intelligencia, amit helyesebb lenne gépi tanulásnak hívni, egyre hatékonyabban képes felismerni és rendszerezni a különféle mintázatokat, egyre bonyolultabb összefüggéseket, kontextusokat képes modellezni, létrehozni, imitálni. És az utánzást, a világra tartott tükröt, ami a művészeteknek is gyakran emlegetett sajátossága, hamarosan olyan tökélyre fogja vinni, hogy ezzel sok „emberinek” gondolt misztikumról rántja majd le a leplet. Végeredményben ugyanazok az eszközök – a big data, a gépi tanulás, az algoritmusok –, amelyek például a gyógyíthatatlan betegségeinket gyógyíthatóvá teszik, egyszersmind megfosztanak bennünket számos, a művészettel kapcsolatos dogmától és illúziótól is. Majd kiderül, hogy ez mennyire lesz fájdalmas vagy felszabadító.

Bagossy László: Eternal love sorozat (MI-generált képek) (forrás: Bagossy László)

Időközben olyan applikációkat is kifejlesztettek, amelyek segítségével a művész levédetheti a rá jellemző, sajátos ecsetvonásait, hogy ne használhassa azt fel mesterséges intelligencia. Amerikában pedig nemrég csaknem nyolcezer író adta a nevét a petícióhoz, amelyben arra kérik az MI-fejlesztő cégeket, hogy ne használják fel szövegeiket a gép tanításához. Sok kreatív attól tart, hogy az MI térnyerése miatt elveszítik a munkájukat. Ön szerint ez mennyire jelent valós veszélyt?

Szerintem hosszabb távon lehetetlen lesz megvédeni a szerzői jogokat, és talán nem is lesz értelme védeni őket. Főként, ahogy a szerzőiségnek is egyre inkább a mélyére lát a gép. Individualizmusunkat, zsenikultuszunkat szó szerint atomjaira fogja szedni. Fel fogja tárni az ízlésünk genetikáját, és azt, hogy az „egyedinek” mondott alkotásainkat milyen hatások formálták. Emberi tapasztalatok mintázataiból tud majd új „személyességet” generálni, képes lesz a kreativitást és az intuíciót is imitálni. Mindezeknek a csírái már most világosan láthatóak, és ezt egyáltalán nem valami bárgyú lelkesedéssel vagy a technológia evangelistájaként mondom, hanem olyan emberként, aki megpróbál mindezek következményeiről gondolkodni. Jó lenne persze, ha a megélhetésünkről is gondoskodnának ezek a masinák, hiszen tulajdonképpen mindannyian szerzői vagyunk azoknak a hatalmas adatbázisoknak, amik az utóbbi évtizedekben felhalmozódtak a világ nagy szerverein, mert a mi személyes adataink, e-mailjeink, sms-eink, Facebook-posztjaink, digitálisan megosztott képeink, zenéink és szövegeink mind-mind táplálékául szolgálnak az algoritmusoknak, amelyekkel a MI-t fejlesztik és tanítják. Valójában ez egy évtizedek óta zajló kizsákmányolás, amit a mi felhasználói beleegyezésünkkel követnek el a nagy szervereket birtokló cégek, cserébe olyan apró előnyökért, hogy ingyenesen használhatjuk a szolgáltatásaikat. Hogy ez számukra mennyivel jobb üzlet, mint számunkra, azt a befolyásuk, és a meggazdagodásuk aránytalan nagysága is jól bizonyítja. Az adatok pedig egyre csak gyűlnek, és ezek nem romlandó holmik: gyakorlatilag az idők végezetéig újrahasznosíthatóak különböző korrelációkban, így újra és újra értékessé vagy még értékesebbé válhatnak. Az adatok jelentik az alapját a MI-rendszereknek, amik végül is belőlünk élnek, és jó lenne, hogy ha mindaz, amit megtudnak és megértenek rólunk, a felemelkedésünket, és nem az elnyomatásunkat szolgálná. Nem mindegy tehát, hogy ezek az információk kinek a birtokában vannak, és hogy az hogyan bánik azzal a hatalommal, amit ez a tudás jelent. Nagy a versengés ezen a téren is a világban, de azt gondolom, hogy ez a versengés is evolúciós nyomásra történik.

Hogy értve?

Úgy értve, hogy lényegében nem tudjuk kontrollálni. Nincs hozzá elegendő tudásunk. Okok és okozatok tengerében sodródunk, és még mindig csak nagyon keveset ismerünk belőlük. Másfelől az MI képességeivel éppen ezt a tudást növelhetjük, soha nem látott mértékben. Ha nem hiszed azt, hogy a dinoszaurusz-csontokat meg az ősi fosszíliákat egy világteremtő isten megtévesztés gyanánt helyezte el a földben és a kőzetekben, akkor az evolúcióban hiszel, ami végül is egy determinista elv, és lényegében azt jelenti, hogy mindent a fizika meg a biológia törvényei alakítanak és határoznak meg. Simon-Pierre Laplace, ez a csodálatos francia tudós már a XVIII. században elképzelt egy olyan „intelligenciát”, amely a világmindenség minden egyes elemének helyzetét és működését ismeri: az összes okot és okozatot, és ezáltal a múltat és a jövőt is. Mindezt persze csak elméleti lehetőségként vetette fel, és ma ezekből az okokból és okozatokból még mindig nagyon keveset értünk. Továbbra is csak a differenciálegyenletek, a valószínűségek különféle fokozatai állnak rendelkezésünkre, és nem a bizonyosság. Szerintem az MI felbukkanása ugyanolyan törvényszerűen következett be, mint a gőzgépé vagy az atombombáé, és ezek nem egyetlen zseniális emberfejből pattantak elő, hanem párhuzamosan többen is eljutottak a gondolathoz, mindig a megfelelő és a lehetséges evolúciós pillanatban. Még magának az evolúció gondolatának is megvolt a maga evolúciója, és Darwinnak is voltak versenytársai: csak perceken múlt, hogy ő lett a befutó. Determinista fejjel nem nagyon látom, hogyan tudnánk az MI-t feltartóztatni. A megjelenésével sok mindent újra kell gondolnunk, sok-sok okra és okozatra derül majd fény, és ez nagyon izgalmas. Akkor is, ha kockázatos. A mai politikai viták a globalizmusról ezért is tűnnek számomra abszurdnak. Az úgynevezett szuverenisták próbálják megállítani az idő kerekét, és úgy tesznek, mintha a világ hálózatosodása, a kultúrák, népek, gének keveredése néhány ármányos gazember műve lenne, akik ellen harcolni kell. Persze az emberek többsége szorong a változásoktól, főleg az olyan gyors és egyre gyorsuló változásoktól, mint amilyenek a maiak.

Bagossy László: Eternal love sorozat (MI-generált képek) (forrás: Bagossy László)

Ön hogyan használja a hétköznapokban az MI-technológiát, azonkívül, hogy képeket generál?

Minden lehetséges módon, és főleg a telefonomba integrálva. Ez a modern kori orákulum, amit megjelenésekor megvetően csak bunkofonnak hívtunk, ma már úgy hozzánk nőtt, mint valami testrész. Alig létezhetünk nélküle, és aki lemond róla, azt kiveti magából a társadalom. Ez is egyfajta evolúciós nyomás, hogy kénytelenek vagyunk a (mobil)hálózat részeivé válni. Ezzel a tenyérnyi kütyüvel bankolok, navigálok, zenélek, fotózok, online értekezletre járok, híreket olvasok, figyelem a felhők járását az égen, és monitorozom az alvásomat meg a szívfrekvenciámat. Sokat beszélgetek a ChatGPT-vel, és ma már szinte kizárólag robottal olvasok. Éveken át papíralapú könyvtárat építettem, de már legalább tíz éve elektronikus könyveket gyűjtök. Egy mindössze egy négyzetcentiméteres adattárolón akkora könyvtárat hurcolok a zsebemben, hogy papíralapú könyvekből egy toronyházba se férne bele. Így viszont mindig magamnál tarthatom, másodpercek alatt tudok nemcsak könyvekre, de szavakra vagy kifejezésekre is keresni, és a robot bármilyen szöveget felolvas nekem, méghozzá egyre kifinomultabban. Ez azt jelenti, hogy séta, vezetés, főzés közben is tudok olvasni. Akár napi öt-hat órát, előfordul, hogy nyolcat-tízet is. Ha most a Facebookon beszélgetnénk, azonnal megkapnám a magamét Gutenberg híveitől: a könyvek szépsége, illata, érintése. Ezeket én is jól ismerem. A nosztalgia az emberi gyarlóságok egyik legszebbike. Én is szoktam gyakorolni. És senkit nem akarok lebeszélni a papírra nyomtatott könyvekről. A Gutenberg-galaxisnak elévülhetetlen érdemei vannak fajunk felemelkedésében. És persze vannak olyan könyvek, amikhez nekem is le kell ülnöm.

A kép Paul Klee modorában készült (forrás: Bagossy László)

Nem zavaró, hogy egy robothang olvassa fel például Tolsztojt?

Nem. Ezek a hangok egyre szebben hangsúlyoznak, és ugyanúgy nem interpretálnak, ahogy az írott szövegek sem. Annyi a különbség, hogy nem a szememen, hanem a fülemen át jut az információ az agyamba, az értelmezést pedig én magam végzem el. Sírok és nevetek, tökéletesen be tud szippantani egy könyv akkor is, ha hallgatom.

Ez végül is olyan, mint egy hangoskönyv, nem?

Nem, mert nincs benne emberi szenvelgés. Heinrich von Kleist nagyon szépeket ír erről A marionettszínházról című esszéjében. A hangoskönyv esetében egy többé-kevésbé felkészült színész megpróbál rám sózni valamit. És miközben hallgatom, eszembe jutnak a korábban jól-rosszul megoldott szerepei is. Rémes. Nyilván ez szakmai ártalom nálam. De a hangoskönyvekről se szeretnék lebeszélni senkit. Ahogy az ökrösszekérről meg a huszáregyenruháról sem. Cserébe viszont azt kérem, hogy én meg hadd beszélgessek kedvemre a ChatGPT-vel.

Forrás: pixabay

Miről beszélget vele?

Tulajdonképpen mindenről. Olyan, mint egy fáradhatatlan munkatárs. Bármilyen napszakban megrohanhatom az ötleteimmel és óhajaimmal. Hajnali négykor is munkára foghatom: a filozófiatörténettől az ételreceptekig bármilyen témában kérhetem a segítségét. A kreatív feladatokban még gyengén teljesít, de ebben türelmes vagyok, mert tudom, hogy gyorsan tanul, és nem kell sokat várnom. Mivel Stuttgartban három különböző nyelven élem az életemet, a bámulatos nyelvtudását is kiaknázhatom. Pedig még épp csak hogy tipeg. Gyerekcipőben jár. És én is nagy empátiával tanítgatom őt, hogyha kell. Megható, ahogyan igyekszünk megérteni egymást, és örülünk, amikor sikerül egy-egy félreértést tisztázni. Ő sem szenveleg. Az alkotói viszont már dolgoznak azon, hogy képes legyen valamiféle habitust vagy jellemet képviselni a felhasználók igényei szerint. És emlékezni fog a korábbi beszélgetésekre meg annak hozadékaira. Remélem, a jellemén és a személyiségén is nyomot hagynak majd az átélt tapasztalatok. Mint az életben. Mint a színházban. Meglátjuk. Csupa kíváncsiság vagyok.

Bagossy László: Eternal love sorozat (MI-generált képek) (forrás: Bagossy László)

2022-ben költözött Stuttgartba, ahol a Theater tri-bühne színházi rendezőjeként dolgozik, szeptember elseje óta pedig az intézmény művészeti igazgatója. Megbízatása 2027 augusztusáig szól. Stuttgartban legelőször 2005-ben rendezett, a Katona József Színházban játszott Top Dogs című darabbal debütált. Hogy érzi magát kint?

Otthonosan, mert minden szegletét ismerem a városnak. Húszéves szakmai barátságok kötnek ide. És egyetlen magyar színházban sem rendeztem annyi előadást, mint itt. Magam is meglepődtem, amikor utánaszámoltam.

A Theater tri-bühne nem kap állami támogatást. Miből működnek?

Városi támogatásból működünk. A Freeszfe végzősei számára indított mentorprogramunkhoz pedig igyekszünk európai pályázati pénzeket is szerezni. A várost egy liberális–szociáldemokrata–zöld koalíció vezeti, de ha egy keresztény–konzervatív koalíció vezetné, a demokratikus fundamentumok akkor is ugyanígy működnének. A lakosságnak majdnem a fele bevándorló hátterű, és az itt élők nagy nyitottsággal és természetességgel kezelik ezt a sokféleséget. A társulatban is többféle náció képviselteti magát. Most éppen három nyelven zajlanak a próbák, mert együtt dolgozom öt Freeszfén végzett hallgatóimmal, akik az Emergency Exit nevű diplomamentő program segítségével már a salzburgi Mozarteumtól kaptak diplomát.

Forrás: Theater tri-bühne Stuttgart

A programnak ön volt az egyik vezetője. Ez a kezdeményezés annak a folytatása?

Igen. Szeretném, ha a Freeszfén végzett hallgatók Stuttgartban, nemzetközi környezetben is kipróbálhatnák magukat, gyakorolhatnák a szakmájukat, és európai kapcsolatokat építhetnének. És szeretném, ha nem felejtenék el, hogy milyen egy nyitott, modern európai országban élni. De nemcsak a Freeszféről várunk hallgatókat, hanem a diplomamentő akcióban részt vevő európai egyetemek végzőseit és pályakezdőit is meghívjuk. Ez reményeim szerint sok pozitív energiát és lendületet hoz majd a színházba.

Pintér Béla Szutyok című darabját 2022-ben mutatták be Stuttgartban. Hogy fogadta a német közönség?

Jól fogadta, pedig a magyar humor, különösen Pintér Béla humora szokatlan Németországban. És persze Pintér elsősorban Magyarország krónikása. Mintha az eddigi életműve színházi naplója lenne az elmúlt harminc évünknek. Az egész társulatom számára nagy öröm volt egy ilyen csodás anyagon dolgozni.

A Snowden 3.3 című darabot ön írta és rendezte, és – ahogy említette – pont a mai, mesterséges intelligenciával felturbózott világunkról mesél, friss problémákat felvetve. Hogy látja, milyen hatással lehet az MI a színházra?

Többek között erről is beszél a darab, de nem csak erről. A magánéletemet és a színészeim magánéletét is kibeszéljük egy, az MI által egyre inkább átszőtt és tematizált világban. Igyekeztem nem a külsőségeit megragadni a dolognak, és annyira szemérmetlennek és személyesnek lenni, amennyire magyar nyelven és magyar közönség előtt soha nem lettem volna képes. Az apropót Edward Snowden amerikai informatikus akciója jelentette, aki államtitkokat osztott meg a világgal, és Don Quijote-i harcba kezdett a tömeges megfigyelések ellen, amelyek éppen a MI-technológiáknak köszönhetően terjedtek el a világban, ezzel egy új dimenzióba emelve a politikai hatalomgyakorlást. A darab ironikus alcíme az, hogy „avagy a színháztörténet vége”, és a legédesebb dicséretet attól a nézőtől kaptuk, aki szerint az előadással rácáfoltunk annak alcímére. Mindazonáltal a színházat is sokan féltik az MI erősödésétől, pedig a kompetencia-térképeken ez a foglalkozás tűnik az egyik legvédettebbnek, annyira komplex képességeket igényel. Ráadásul hús-vér emberek jelenlétére épül. Nem is olyan régen a sakkozásról is hasonlókat gondoltunk, és sírás lett a vége. Aztán a Go-világbajnokok is sírva fakadtak a géptől elszenvedett vereségek után, és könnyen lehet, hogy a színházat is el kell majd siratnunk.

Ugyan külföldre költözött, de biztosan nyomon követi a Magyarországon zajló folyamatokat. Hogyan látja Magyarország helyzetét?

Nehéz kérdés. Erre például a ChatGPT csak üres általánosságokat képes válaszolni. Mert a hazáról lenne szó ugyebár, és a haza fogalma túlságosan nagy és komplikált univerzum. Egyelőre. Ha arra kérem, hogy írjon róla valamit mondjuk Charles Bukowski modorában, akkor ezt írja: „Amikor Magyarországra gondolok, csak csóválom a fejem. Magyarország egy cirkusz, ahol Orbán a fő bohóc. És tudod mit? Európa csak néz, mint egy részeg a bárban, aki nem tudja, hol a kijárat.” Ez játéknak nem rossz. Felvidít néhány percre. Rossz viszont látni, ahogy Magyarországon a NER-rel párhuzamosan egyre épül-szépül a Nemzeti Megalkuvások Rendszere is, virágoznak a túlélés, az önámítás, a kognitív disszonancia fantáziadús stratégiái. A magyar értelmiség amúgy is ahhoz van szokva, hogy valamilyen politikai erőhöz csapódva és annak védelméből szemléli a világot, és így válogatja meg a szavait is. Karácsony Gergely hóna alól vagy Orbán fenekébe bújva. És persze nagyon sokan két kapura játszanak. Ők fogják tovább vinni a boltot a NER bukása után. És azt mesélik majd magukról, hogy piszok nagy ellenállók voltak. A leghervasztóbb mégis az egyetemi ifjúság, a jövő értelmisége, amely zokszó nélkül, és teljes apátiával viszonyul az egyetemek elrablásához, fogalma sincs az akadémiai szabadságról, nem is érti, hogy miért vette el „Brüsszel” az Erasmus-pénzecskéjét, és láthatóan semmiféle igénye nincs a köztársaság visszaállítására. Pedig a köztársaság nem egy generációs ügy, hanem mindannyiunk ügye, és leginkább arra való, hogy megvédjen bennünket egymástól.

Bagossy László: Eternal love sorozat (MI-generált képek) (forrás: Bagossy László)

Hogy érti, hogy megvédjen bennünket egymástól?

Megvédje a fiatalt az öregek zsarnokságától, akik ötven éven át akarnak színházigazgatók lenni, és megvédje az öregeket a fiatalok zsarnokságától, akik üres fejjel rombolnák le a múltat. Megvédje a fideszest a dékástól, a dékást a fideszestől, önkormányzatot az államtól, szakmát a politikától, a törvényhozói hatalmat a végrehajtói hatalomtól, és így tovább. A jogrendet értem ezen, azokat a játékszabályokat, amelyek garantálják a társadalmi igazságosságot és ösztönzik a párbeszédet és a szolidaritást.

Bagossy László: Eternal love sorozat (MI-generált képek) (forrás: Bagossy László)

Gondolom, továbbra is külföldön képzeli el a jövőjét.

Négyéves szerződést írtam alá. E pillanatban Stuttgartban több lehetőségem van tenni valamit egy európai Magyarországért, mint otthon. A Freeszfétől nem szakadtam el, igyekszem építeni a nemzetközi kapcsolatainkat és minél több Freeszfe-diplomást munkához segíteni. Négy év múlva hatvan éves leszek. Ebben a gyorsuló világban négy év akár hatvan évnyi változást is hozhat. Meg is kell azt érni, szokták mondani. És nem csak nekem, hanem az egész emberiségnek.

Lásd még:

„Az ember feje kinő újra” – Interjú Szász János rendezővel

Az emberiség honoráriuma

MI, üzlet, művészet

Az MI kárvallottjai

A médiaművész, aki a mesterséges intelligenciát használja ecsetként

MI – valódi, hamis vagy utánzott?

A világ első szobra, amelyet mesterséges intelligencia segítségével készítettek

Mesterséges művészet?

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Bagossy László (forrás: Bagossy László)