„Bármit csinálok a munkában, azt szenvedélyből és szívből teszem‟
– Interjú a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesével, Daria Dodonovával
A bonni központú Deutsche Telekom magyar leányvállalata 2020-ban nyerte el az Art is Business Díjat, nagyvállalati kategóriában. Idén először hirdettük meg az Innovatív művészeti kezdeményezés kategóriát, amelyet a Magyar Telekom támogat. Daria Dodonovával a közelgő, december 13-ai díjátadónk kapcsán beszélgettünk.
2020-ban lapunk közössége Art is Business Díjjal jutalmazta a Magyar Telekomot a Ludwig Múzeumban rendezett két nagyszabású kiállításukért. Jelenleg milyen művészettámogatói projekteket szponzorál a Magyar Telekom?
Az elmúlt években több projektben is azon dolgoztunk, hogy olyan társadalmilag fontos területeken is felelősséget vállaljunk, mint a kortárs kultúra és a fiatal tehetségek felkarolása. Emellett keressük a digitalizáció és a művészet értékteremtő találkozását: az idei évben így több olyan projektünk is futott, amely ezen törekvés jegyében zajlott. Március 11-én startolt a Music Lab, Debrecen legújabb zenei stúdiója, ahol a fiatal, tehetséges zenészek elsajátíthatják a DJ-zés fortélyait. Itt mindent megtanulhatnak a dalszerzésről, továbbá workshopokon és izgalmas programokon vehetnek részt. A fiataloknak szóló ingyenes alkotóteret, a Kraftlabet másfél évvel ezelőtt nyitotta meg a Telekom Debrecenben. A rendkívül sikeresnek bizonyult kezdeményezés induló podcasterek és videósok otthona lett és teltházzal működik. Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy jól felszerelt zenestúdióval bővítjük a helyszínt, és ezzel a fiatalok lehetőségeit is. Az új stúdióban profi eszközök; két lemezjátszó, keverő, analóg szintetizátor és dobgép várja a zenélni vágyókat. Használatuk ingyenes, mindössze időpontot kell hozzá foglalni.
Idén – a korábbi évek gyakorlatával szemben – nem egy nagy fesztivál mögé állt be a Telekom támogatóként, hanem saját fesztivált rendeztek. Miért?
A nehezebb gazdasági körülmények ellenére is szerettük volna biztosítani az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen, ezért döntöttünk a saját fesztivál megszervezése mellett. A június 1. és augusztus 20. között zajló Telekomosok Fesztiválja tíz állomásból állt és több mint tízezren vettek rajta részt. A nyarat végül az Inotafeszt támogatásával zártuk augusztus végén, amelyet névadó szponzorként a Telekom Electronic Beats támogatott. A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program kiemelt eseményeként valósult meg. Nemcsak a már üzemen kívüli inotai hőerőmű harmincöt focipályányi méretű ipari helyszínével, hanem azzal is újat mutatott, hogy a progresszív zenei kínálaton túl szakmai konferenciával, kortárs színházzal és nagyszabású fényművészeti kiállítással is várta a résztvevőket.
Gyerekkora óta szívta magába a művészeteket. Ötéves korában járt először a szentpétervári Ermitázs Múzeumban, ahonnan öt perc sétára laktak szüleivel. Emellett balett- és operaelőadásokra is eljutott. Miért tartja fontosnak, hogy nagyvállalati vezetőként is támogassa a művészetet és a kultúrát?
Minden vezetőnek és minden szakembernek inspirációra van szüksége a továbbfejlődéshez. Én ennek az inspirációnak egy részét a kollégáimtól és a szakmai konferenciáktól kapom meg, de egy nagyon lényeges része a művészeten keresztül érkezik hozzám. Mind a képzőművészet, mind pedig a zene egyszerre hat az agyunkra és a lelkünkre, és mindig megérintik a szívünket. Ez utóbbi pedig nagyon fontos összekötő kapocs a művészet és az üzleti világ között. Bármit csinálok a munkában, azt szenvedélyből és szívből teszem. Üzleti vezetőként is rengeteg energiát és motivációt merítek a művészetekből. Bár ma már nem zongorázom, azért ma is megdobban a szívem, ha meglátok egy zongorát. Úgy gondolom, a zenei nevelés az ember egész életére hatással van, jellegzetes látásmódot ad. A zenei világ pedig szerintem nem áll távol az üzleti világtól, egy zenekar felépítése ugyanis nagyon hasonló egy nagyvállalat működéséhez.
Milyen művészeti projekteket támogat majd a Magyar Telekom a közeljövőben?
Már formálódnak a terveink a jövőre nézve, de egyelőre még nem tudunk sok mindent megosztani ezzel kapcsolatban. Az idei évet tekintve december 12-én lesz egy egyedülálló komolyzenei rendezvényünk Melody of Connection címmel a Magyar Zene Házában. Itt egyrészt a Deutsche Telekom által 2005 óta minden évben fiatal zongoraművészeknek megrendezett bonni Beethoven Zongoraverseny győzteseit mutatjuk be a meghívott vendégeknek. Másrészt pedig Melody of Budapest címmel egy különleges digitális zenei projektünk is debütálni fog, amelyen adattudósokkal és zenészekkel dolgoztunk együtt.
Forrás: a Telekom Spots Facebook-oldala
A Telekom Electronic Beats-szel közösen indított Telekom Spots-programajánló oldaluk fókuszában a zenén túlmenően megjelenik a színház, a tánc, a kiállítás, valamint gasztronómiai és divattal kapcsolatos események, workshopok is. Milyen visszajelzéseket kapnak a 2023 tavaszán indított programajánló oldalról, folytatják-e, fejlesztik-e?
A program hasznosságáról az indítás óta sok pozitív visszajelzést kapunk: sokak szerint végre egy olyan felület jött létre, ahol minden kultúrával kapcsolatos program együtt megtalálható, és hogy könnyen kereshető az oldal a különböző szűrők szerint. A Spots az indulás óta már webapplikációként is letölthető, így bármilyen készülékről könnyen elérhető. Számos helyszín és programszervező keres meg minket a saját programjuk feltöltésével kapcsolatban, amelyet ingyenesen tudnak megtenni. A felületen emellett a kreatív fővárosi közegből ismert kurátorok írnak kiemelt ajánlókat, valamint a felhasználók is generálhatnak eseményeket, amelyek szerkesztői elbírálás nyomán kerülhetnek ki az oldalra. A jövőben is tervezzük az oldal folytatását: most gyűjtjük a különböző felhasználói igényeket azzal kapcsolatban, hogy milyen praktikus funkciókat lehetne még beépíteni. Szeretnénk ezeket a fejlesztéseket összegezni, és felmérni, hogy mit tudunk továbbvinni, felhasználni az oldalon. Kurátori oldalról is szeretnénk bővíteni a palettát olyan hiteles zenei, kulturális és gasztroszereplőkkel, akik segítségével még jobban irányt tudunk mutatni a programtengerben.
Lásd még:
A művészet és a kultúra az energiaforrásom
BMW Group Magyarország: a művészetek és a kultúra elkötelezett támogatója
A fuvolaművész, aki küldetésének tekinti a fiatalok segítését
„Szerettük volna, ha a hátrányos helyzetű gyerekek már kis korukban megismerkedhetnek a művészettel”
Radnóti Zsuzsa: „Nagyon fontos sokféle formában segíteni a jelentős drámaszövegeket”
„Szerettem volna visszaadni abból, amit megtanultam”
– Rényi Andrea, reklámszakember
„Hiszünk abban, hogy a művészet hosszú távon erősíti és fejleszti a kreativitást”
Újjáéledhet a legendás Tranzit Art Café – Egri Orsolya, a Tranzit Art Café alapító-tulajdonosa nagylelkű mecénás tevékenységéről ismert.
Nyitókép: Daria Dodonova (fotó: Bodó Gábor)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!