by artisbusiness.hu 2024. Feb 21.

Ötszázezer fonttal támogatja a brit kormány a Mercury Theatre kibővítését

Az angliai Colchester városában működő intézmény 2021 júniusában nyitotta meg újra a kapuit, miután egy jelentős, 11,9 millió font (5,3 milliárd forint) értékű felújításon esett át.

A bővítésre azért van szükség, mert a meglévő tereket maximálisan kihasználták, az intézménynek azonban meg kell felelnie a művészek, a jótékonysági szervezetek és a közösségi csoportok igényeinek is. 

Az 500 ezer fontot (226 millió forint) a The South East Local Enterprise Partnership (SELEP) biztosította, amely a brit kormány által, az Egyesült Királyságban létrehozott, 38 partnerségi szervezet egyike. A SELEP célja új munkahelyek teremtése és a fenntartható növekedés ösztönzése, ezt pedig partnerségekkel valósítják meg: együttműködnek minden üzleti szektorral, hogy minél több befektetőt vonzanak Anglia délkeleti térségébe, és ezzel fellendítsék a gazdaságot. Magát a finanszírozást a kormány „Getting Building Fund”-jából fedezik: a 900 millió font (407 milliárd forint) értékű nemzeti programot azért hozták létre, hogy segítsék a gazdasági növekedést a pandémia által érintett területeken. 

A színház olyan jótékonysági szervezeteknek is otthont ad majd, mint a Charity Stagetext, amely a siket és nagyothalló embereket segíti. A szervezet – az Arts Council England Transfer Program részeként – az újonnan kialakított térben nyitja meg országos központját augusztusban. A következő három évben a kibővített épület otthont ad az intézmény új Mercury Creatives elnevezésű programjának is, amely olyan helyi essexi lakosokkal dolgozik együtt, akik a kreatív iparágakban szeretnének karriert építeni. Ezenkívül egy új LED-es színpadi világítás kialakítását is tervezik, valamint digitális kamerákat és berendezéseket szerelnek fel, hogy a színház élőben közvetíthesse az előadásokat és egyéb eseményeket. Az újranyitás óta a színházba több mint 320 ezer ember látogatott el.  

(forrás: Gazette Standard)

Lásd még:

Egy angliai színház több mint négymillió fontot kapott mecénásaitól és a megyei tanácstól

Huszonnégymillió fonttal támogatja az Arts Council England az Angol Nemzeti Operát

Kétszázötvenezer fontos támogatást kap a dél-angliai art deco színház

A nyitókép forrása a Mercury Theatre Facebook-oldala

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!