Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog

Madaras Gergely karmester budapesti születésű világpolgár, de saját bevallása szerint budai lokálpatrióta. Mint mondja, feleségével, Győri Noémi fuvolaművésszel – aki viszont a pesti oldalról származik – néha rivalizálnak is emiatt. Londonban élnek, ahonnan a Liége-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatójaként „a zenei családjához” Belgiumba jár vezényelni, miközben vendégkarmesterként a világ legnagyobb operaházaiban és zenekaraival lép színpadra. A nagyvárosokban azt tapasztalja, hogy a sokszínűség egyéni karaktert ad nekik, míg az emberek egymásra hangolódása sajátos ízt, zamatot visz egy-egy metropoliszba.

Madaras Gergely (forrás: Madaras Gergely)

Szenvedélyesen szereti a piacokat, vásárlás közben mindent megkóstol, és a videósorozata első részében [#Conductoratthemarket] Brazíliában egzotikus gyümölcsöket ízlelget. Egyszer azt mondta, egy új partitúra megismerése épp olyan, mint beleharapni egy ismeretlen gyümölcsbe. Honnan ered ez a szokatlan, (ízes) párhuzam?

A francia nyelvterületen a karmestert is chefnek hívják: ugyanazt a szót használják rá, amit a konyhában dolgozó szakácsra. A kotta számomra olyan, mint egy recept: minden hozzávaló és instrukció benne van – föl vannak sorolva a különböző hangszerek; le van írva, hogy pontosan hol és mennyi kell belőlük –, mégis a szakácson múlik, hogy pontosan milyen alapanyagokat választ, milyen arányban és időzítéssel adagolja azokat, és milyen egyensúlyt keres a fűszerezés során. A karmesteri szerep sok ember számára kicsit megfoghatatlan és elvont, és ezekkel a párhuzamokkal talán könnyebben megértik, hogy mi a feladata a figurának, aki első látásra egyszerűen a zenészek előtt táncol.

Madaras Gergely (forrás: Madaras Gergely)

Mintha különösen szeretne analógiákban fogalmazni. Egyszer egy interjúban a vendégkarmesteri munkáját egy rapidrandihoz hasonlította.  Miért?

Amikor egy zenekarral először találkozom, nekem is nagyon fontos az első pár perc, az első benyomás, hiszen ott dől el, hogy milyen kapcsolódási pontokra találunk rá, mit hozunk ki egymásból. Sokszor a legelső próba előtt jobban izgulok, mint a koncert előtt, hiszen akkor a legtöbb az ismeretlen faktor: még nem tudhatom, hogy a zenészek milyen személyiségűek és hogy milyen reakciókat váltok majd ki belőlük. Persze ez az egész a próbafolyamat alatt alakul, hiszen tulajdonképpen az a feladatunk, hogy a kapcsolat, az együttlét a koncertre teljesedjen ki igazán. Azért is hasonlítottam a vendégkarmesteri fellépéseimet a rapidrandi-jelenséghez, mert csupán két-három napunk van egy új zenekarral egymásra hangolódni, aztán már jön is a koncert, ami után a vendégkarmester továbbáll. Egészen más a helyzet, ha az ember a saját zenekarával dolgozik; az inkább egy házassághoz hasonlít, ahol a rendszeres műhelymunkában egészen máshogyan lehet elmélyülni. Ami pedig az analógiákat illeti, próba közben is szívesen használom őket. Amikor a zenészeket instruálom, mondhatnám nekik azt is, hogy itt legyen gyorsabb, hangosabb, magasabb, kevesebb vagy élesebb, de azt is, hogy ezt úgy próbáljuk játszani, mintha népdal lenne, amit egy anya énekel a gyerekének!, vagy itt olyan legyen a hangszín, mint amikor egy sejtelmes fuvallat az erdőben a leveleket rezgeti! Ezekre az analógiákra jobban lehet asszociálni, jobban lehet kapcsolódni hozzájuk és így a közös zenei megfelelőt is egyszerűbb megtalálni. 

Madaras Gergely (forrás: Madaras Gergely)

Éppen Párizsban van, amikor beszélgetünk; a város Champs-Élysées és a Szajna közötti területét arany háromszögnek nevezik. Egyszer a budapesti Bartók Béla Konzervatórium–Opera–Zeneakadémia hármasával kapcsolatban fogalmazott úgy, „itt minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog”. Mit szeret még a fővárosban?

Ez a bizonyos háromszög zeneileg nagyon fontos közeg számomra, mert itt tanultunk, és ma is gyakran lépünk fel ezekben az intézményekben. Ráadásul néhány éve itt vettünk lakást: csodálatos a kapun kilépve rögtön ezekbe az intézményekbe botlani. Budapesttel kapcsolatban nagyon elfogult vagyok, hiszen a szülővárosom, ezért nehéz külső szemmel megítélnem. Egy alkalommal a Szabadság tér környékén sétáltunk külföldi vendégeimmel, akik a látvánnyal eltelve hajtogatták: micsoda fantázia és lelki gazdagság kellett ahhoz, hogy az emberek ilyen házakat, ilyen várost építsenek maguknak! Az ilyesmi megdobogtatja a szívemet.

Madaras Gergely (forrás: Madaras Gergely)

Ha pesti városnézésen vagyok a vendégeimmel, szeretek a Lánchídtól elindulni, a Bazilika mellett elhaladva a Deák térről végigmenni az Andrássy úton az Oktogonig, majd a Liszt Ferenc téren és a Zeneakadémián keresztül vissza a Király utcára, aztán a Gozsdu-udvaron, majd a Múzeum körúton keresztül egészen a Károlyi-kertig, végül ki a Duna-korzóra. Ez az a régió, ami Budapestet világvárossá teszi: a kultúra és az éjszakai élet központja, itt vannak a múzeumok, a színházak, a legjobb éttermek. Rengeteg náció és kultúra keveredik itt a turistákat és helyieket beleértve, és ez a sokszínűség sajátos ízt ad ennek a környéknek.

Budán pedig a hegyek és erdők állnak különösen közel hozzám: szeretek fölmenni a Normafára, a Hármashatár-hegyre, a Sváb-hegyre, mert ezek meg a gyerekkoromra emlékeztetnek és mindig nyugalommal, megelégedettséggel és jó érzéssel töltenek el.

A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként. 

Lásd még:

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben

Trafó – színház a senki földjén

A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”

Fürdőző Budapest

Budapest, a kávéváros

Budapest, a szórakoztató város

Nemzeti művészet

Az új korszak mecénásai

Társas körökkel a kultúráért

Ipari fejlődés

Új lehetőségek a tömegközlekedésben

Építészeti megújulás

Budapest születése

Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint

Nyitókép: Madaras Gergely (fotó: Bielik István)