
Kassák Múzeum: Álomgyűjtők és kísérleti filmek az avantgárd jegyében
Narancsfáknak, később selyemgombolyító üzem eperfáinak adott helyet egykor a Zichy-kastély barokk díszkertje.
A 1746 és 1756 között épült kastély csak rövid ideig állt a Zichy család tulajdonában: 1766-től állami kezelésben lévő ingatlanná vált, amely a XIX. században ruhatárként, az 1950-es évektől szükségszállóként, 1974-től pedig művelődési házként funkcionált. A Kassák Múzeum csaknem ötven éve, 1976 óta működik a kastélyban.
Az intézmény egyik fő feladata a magyar avantgárd kiemelkedő alakja, Kassák Lajos (1887–1967) író, költő, műfordító, képzőművész tárgyi és szellemi hagyatékának őrzése, tudományos igényű feldolgozása és széles körű népszerűsítése. Állandó kiállításukon Kassák Lajos munkásságát képzőművészeti alkotásai, kéziratai, valamint az általa szerkesztett folyóiratok – Dokumentum, Ma, Munka, a Tett – mentén ismerheti meg a közönség. Időszaki kiállításaik az avantgárd és a modernizmus hazai és nemzetközi jelenségeit történeti, kulturális és társadalmi kontextusban vizsgálják; a múzeum az avantgárd nyitott háza.
Kassák Lajos a festőállványnál, 60-as évek (fotó: Rédner Márta)
Június 22-én, közvetlenül a Múzeumok Éjszakája előtt nyílt meg a Kassák kortárs művészeti díj tavalyi nyertese, az Igor és Ivan Buharov művészpáros kiállítása „Minket anarchistákat nem nyugtalanítanak morálgiliszták” címmel. A díjnyertes filminstalláció Kassák fiatalkori barátjáról, Szittya Emilről szól. A film a költő, író, festő Szittya kollázsjellegű, fragmentumokból építkező írásaiból, valamint nemrég megtalált festményeiből merít ihletet. A történetben Szittya maga is filmesként jelenik meg, aki csavargásait és az általa gyűjtött álmokat nemcsak írásaiban, hanem kísérleti filmekben is feldolgozza. A kiállítás október 29-ig látogatható.
November 11-én nyílik A tiszta fényképszerűség – Hevesy Iván és a modern magyar fotográfia kezdetei című tárlat. Hevesy Iván a némafilm, az avantgárd képzőművészet egyik legjelentősebb magyar teoretikusa. Életútja során kétszer is intenzív kapcsolatba került a fotográfiával. A harmincas években a modern fotó merész, új útjait nyitotta meg a szélesebb közönséget is elérő szakkönyveivel és saját, máig kevéssé ismert fotóival. A hatvanas években pedig megírta az első magyar fotótörténeti monográfiát, és a Magyar Nemzet hasábjain rendszeresen megjelenő kritikáiban felfigyelt az új törekvésekre, a modern fotográfia második hullámára. A jövő év márciusáig nyitva tartó kiállítás Hevesy és a fotóművészet sokrétű kapcsolatrendszerét elemzi.
A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként.
Lásd még:
Mixát – kulturális mixerek bázisa a Mikszáth térnél
„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti”
New York Café: egy szelet magyar irodalom a világ legszebb kávéházában
Budapest Jazz Club – Grammy-díjas óriások fellegvára régi, nyitható tetővel
„Már akkor tudtam, amikor először megláttam, hogy itt kell Wagnert játszani”
– Beszélgetés Fischer Ádámmal
Műfajokon átívelő kulturális olvasztótégely, amiért érdemes elhagyni a belvárost
„Bár Budapest európai város, mégis érződik rajta a keleti fűszer”
– Beszélgetés Kőszeghy Flórával
Art Quarter Budapest: sörfőzdéből lett kortárs művészeti központ
Toldi mozi – minden nap olyan, mint egy alternatív filmfesztivál
„Az igazi kihívás mindig festés közben történik”
– Interjú Szűcs Attilával
Szemrevaló galériák Budapesten
„A városnak te vagy a kovásza”
– Street Art Budapesten
Kulturális kalandok kavalkádja a Bartók Béla Boulevard-on
Kávéházi kultúra a magyar irodalom nyomvonalán
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
– A Házban ma már havi negyven-ötven előadást tartanak négy játszóhelyen.
Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog
Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben
Trafó – színház a senki földjén
A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával
„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”
Budapest, a szórakoztató város
Új lehetőségek a tömegközlekedésben
Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint
Nyitókép: Kassák-kiállítás (fotó: PIM / Kassák Múzeum)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!