by Puskás Panni 2023. Nov 22.

Kis közösség – nagy múltú kultúra

Budapestre szubszaharai afrikaiak az 1960-as, '70-es  években érkeztek először nagyobb számban.

A szocializmusban fontosak voltak Magyarország számára az afrikai országokkal kötött politikai, gazdasági kapcsolatok, a magyar állam ipari létesítményeket küldött Afrikába, és velük együtt szakembereket, akik üzembe helyezték a gépeket, felügyelték a gyártást. Ezzel párhuzamosan sok nigériai, algériai, szenegáli, ghánai, szomáliai és angolai diák kapott lehetőséget, hogy ösztöndíjasként Magyarországon tanuljon, ennek következményeként ma mintegy 8000 Afrikából származó magyar állampolgár, köztük sok orvos és mérnök él hazánkban.

Szilasi Ildikó Hermina Afrika-szakértő szerint „afrikai közösség Budapesten jól körülhatárolható, megfogható módon nem igazán létezik. Inkább a különböző országokból érkező, itt élő afrikai emberek, illetve valamilyen zenei vagy táncmozgalom köré szerveződnek kisebb közösségek.” Példaként a nigériai diaszpórát említi, amelynek tagjai a legnagyobb számban képviseltetik magukat Budapesten, az ő találkozóhelyeik éttermek, hajformázó szalonok, kozmetikák. Ha valakit a kizomba táncmozgalom érdekel, akkor főképp az angolai diaszpóra tagjaival fog találkozni, de fontos szereplői a budapesti afrikai közösség életének a Ballet Camara táncművészei, akik szenegáli és nyugat-afrikai népi táncokat mutatnak be és djembe dobon játszanak.

Ballett Camara (fotó: Erdős Attila)Ballett Camara (fotó: Erdős Attila)

Ha valaki Budapesten afrikai közösséggel szeretne találkozni, akkor látogasson el a VIII. kerületbe: hajfonó szalonjaik, éttermeik és butikjaik a Népszínház utcában és a József körút Blaha Lujza tér felé eső részén találhatók. 

Afrika Szaharától délre eső részéből csak a Dél-afrikai Köztársaságnak, Nigériának és Angolának van akkreditált nagykövetsége, a Maghreb régióból Tunéziát, Algériát, Marokkót és Egyiptomot is megtaláljuk a budapesti nagykövetségek sorában. A többi ország képviseletét tiszteletbeli konzulátusok és egyéb diplomáciai szervezetek látják el. Évente két nagy, kifejezetten Afrikával foglalkozó programja van Budapestnek, az egyik Kelet-Európa legnagyobb, négynapos nemzetközi vására, az Afrika Expo Budapest, amelyet minden évben az Utazás Kiállítás egyidejű rendezvényeként, február-március táján rendeznek meg. A másik a május 25-ei  International Africa Day, amelyet minden évben programsorozat kísér az afrikai nagykövetségek szervezésében. Fontos találkozási pont a Sziget Fesztivál is, ahol a Global Village Stage-en és környékén sok afrikai zenész, táncos és iparművész gyűlik össze.

Global Village (fotó: Sziget Fesztivál)Global Village (fotó: Sziget Fesztivál)

Annak, aki a nagyobb programokat elkerülve szeretne az afrikai kultúrával találkozni, remek lehetőség az Africa Gallery and Shop (csak előzetes bejelentkezéssel látogatható), illetve a Néprajzi Múzeum állandó tárlatán is jó pár afrikai műtárgy látható. 

A zene és a tánc iránt érdeklődőknek érdemes figyelemmel kísérniük a Ballet Camara és a Budapest Kizomba Connection tánccsoport, a Saïd Tichiti és a Chalaban együttes, valamint Sena Dagadu ghánai-magyar énekesnő és formációi, az Irie Maffia és a Sena Dagadub–Ghana Live Sessions programjait. 

Bár Sena az édesanyja révén magyar anyanyelvű, Ghánában angol nyelven szocializálódott, és döntően angolul énekel. Holland, angol és amerikai mintára 2021-ben Budapesten, a városligeti műjégpályán is megrendezték a Passió című zenés show-t, amelyben magyar slágerek feldolgozásai hangzottak el; Sena – Mária szerepében – színpadon akkor énekelt először magyarul. 2023. május 21-én a Budapest Parkban lépett fel egy, az 1960-as éveket megidéző táncdalfesztiválon. 

A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként. 

Lásd még:

Olasz temperamentum Budapest vérkeringésében

Minden kultúrafogyasztó számára komfortos: FUGA

Ahol összeér a múlt a mával: Néprajzi Múzeum

Budapest tereiben járni időutazás

Régi idők földalatti tanúja

„Olyan zenéket hallhattunk ott, amelyeket addig soha”

„Városi falu” – A legfontosabb nép- és világzenei helyszín

A magyar hangversenyélet és zenei oktatás fellegvára

Liszt Ferenc Zeneakadémiája

Unikális kulturális központ a város szívében

Világszínvonalú koncertterem, jazzklub és zenei információs központ egy helyen

Színházak városa

„Nagyon kevés olyan helyet találni, mint amilyen Budapest”
– Interjú Mundruczó Kornéllal

Európában nincs hasonló hely – A Gólem Színház

Baruch Spinoza szellemében – A Spinoza Színház

A38: Az egykori kőszállító uszályból lett koncerthajó

Az egyik legkülönlegesebb koncerthelyszín ott található, ahol nem is gondolnád

„Külön kis világ, amely mindig más volt, mint az ország maga”

„A magyar kultúrából táplálkozom”

Q Contemporary – kulturális híd a budapesti Champs-Élysées-n

„Buda és Pest olyan, mintha egyszerre két helyen élnél, de egy városban”

Kassák Múzeum: Álomgyűjtők és kísérleti filmek az avantgárd jegyében

Mixát – kulturális mixerek bázisa a Mikszáth térnél

„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti”

New York Café: egy szelet magyar irodalom a világ legszebb kávéházában

Budapest Jazz Club – Grammy-díjas óriások fellegvára régi, nyitható tetővel

„Már akkor tudtam, amikor először megláttam, hogy itt kell Wagnert játszani” – Beszélgetés Fischer Ádámmal

Műfajokon átívelő kulturális olvasztótégely, amiért érdemes elhagyni a belvárost

A táncművészet otthona

„Bár Budapest európai város, mégis érződik rajta a keleti fűszer”
– Beszélgetés Kőszeghy Flórával

Art Quarter Budapest: sörfőzdéből lett kortárs művészeti központ

Toldi mozi – minden nap olyan, mint egy alternatív filmfesztivál

„Az igazi kihívás mindig festés közben történik”
– Interjú Szűcs Attilával

Szemrevaló galériák Budapesten

„A városnak te vagy a kovásza”
– Street Art Budapesten

Kulturális kalandok kavalkádja a Bartók Béla Boulevard-on

Kávéházi kultúra a magyar irodalom nyomvonalán

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
– A Házban ma már havi negyven-ötven előadást tartanak négy játszóhelyen.

Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben

Trafó – színház a senki földjén

A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”

Fürdőző Budapest

Budapest, a kávéváros

Budapest, a szórakoztató város

Nemzeti művészet

Az új korszak mecénásai

Társas körökkel a kultúráért

Ipari fejlődés

Új lehetőségek a tömegközlekedésben

Építészeti megújulás

Budapest születése

Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint

Nyitókép: Les Mamas (fotó: Bácsfalvi Lilla / SzigetFesztivál)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!