by Horváth Viktória 2023. Nov 20.

Minden kultúrafogyasztó számára komfortos: FUGA

A ház öt, különböző adottságú kiállítóterében átlagosan háromhetente váltakoznak a kiállítások.

A Budapesti Építész Kamara alapította a FUGA Budapesti Építészeti Központot, amely az építészetet – kiállítások, előadások, beszélgetések, konferenciák, filmvetítések, workshopok révén – mint a kultúra részét és mint művészeti ágat, egyszersmind műszaki folyamatot mutatja be. Az intézmény feladata kettős: egyrészt lehetőséget biztosít a szakmabelieknek programok megvalósítására, továbbképzésre, másrészt kapcsolatot teremt a szakma és a nagyközönség között, a laikus látogatók számára láthatóvá és közérthetővé teszi az építészettörténetet és -elméletet, a tervezést, valamint a kivitelezést. A ház öt, különböző adottságú kiállítóterében átlagosan háromhetente váltakoznak a kiállítások.

Fotó: FUGAFotó: FUGA

A FUGA  tevékenysége – bár neve szerint Budapest-centrikus – országos hatókörű, sőt, külföldi kiállítások és események rendszeres befogadásával, nemzetközi kitekintéssel valósítja meg programjait. Aktív kapcsolatot tart fenn a Budapesten működő külföldi kulturális intézetekkel és külföldi építészeti kiállítóhelyekkel. Évente 70 000-en keresik fel a házat, naponta látogatják szervezett csoportok, középiskolai osztályok, magyar és külföldi egyetemi szemináriumok résztvevői és alkalmi turisták. Programjai a koncertek és a színházi előadások kivételével ingyenesek. Évente 4-5 művészeti menedzser, művészettörténet vagy építész szakos hallgató a FUGA-ban végzi szakmai gyakorlatát, és önkéntes segítőkre is számíthatnak időről időre.

Forrás: FUGAForrás: FUGA

A belvárosi Petőfi Sándor u. 5. alatt, a Katona József Színházzal szemközt található házat 1906-ban Kármán Aladár és Ullmann Gyula tervezte a Magyar Általános Hitelbank nyugdíjalapjának. Az épület földszintjén és első emeletén a bank fiókvállalata, a Hermes Magyar Általános Váltóüzlet működött. 1911-ben a második emelet egy részét a Váltóüzlethez csatolták. 1913-ban – Hajós Alfréd és cégtársa, Villányi János tervei alapján – belső átalakítást végeztek, ezt követően az egyik földszinti üzlettel bővült a bank. Az átépítés során a földszinti portál is megváltozott, mintegy két méterrel beljebb került. A II. világháború során megsemmisült az épület tetején álló öt méter magas Hermes-szobor. 

Forrás: FUGAForrás: FUGA

Az 1960-as évek elejétől harminc éven át sok cég váltotta egymást a házban, mígnem kiürült. Az 1992 óta üresen álló belső tér hasznosítására 2008-ban készített tervet (és adományozta azt a Budapesti Építész Kamarának) a Budapesti Műhely Kft., majd 2009-ben megnyílt a FUGA. „A különböző művészeti ágakból érkező kortárs alkotók bemutatásával az építészet és a társművészetek kapcsolatát kívánjuk erősíteni. Célunk, hogy a kultúrafogyasztó közönség a Budapesti Építészeti Központban otthonosan érezze magát” – vallják. 

A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként. 

Lásd még:

Ahol összeér a múlt a mával: Néprajzi Múzeum

Budapest tereiben járni időutazás

Régi idők földalatti tanúja

„Olyan zenéket hallhattunk ott, amelyeket addig soha”

„Városi falu” – A legfontosabb nép- és világzenei helyszín

A magyar hangversenyélet és zenei oktatás fellegvára

Liszt Ferenc Zeneakadémiája

Unikális kulturális központ a város szívében

Világszínvonalú koncertterem, jazzklub és zenei információs központ egy helyen

Színházak városa

„Nagyon kevés olyan helyet találni, mint amilyen Budapest”
– Interjú Mundruczó Kornéllal

Európában nincs hasonló hely – A Gólem Színház

Baruch Spinoza szellemében – A Spinoza Színház

A38: Az egykori kőszállító uszályból lett koncerthajó

Az egyik legkülönlegesebb koncerthelyszín ott található, ahol nem is gondolnád

„Külön kis világ, amely mindig más volt, mint az ország maga”

„A magyar kultúrából táplálkozom”

Q Contemporary – kulturális híd a budapesti Champs-Élysées-n

„Buda és Pest olyan, mintha egyszerre két helyen élnél, de egy városban”

Kassák Múzeum: Álomgyűjtők és kísérleti filmek az avantgárd jegyében

Mixát – kulturális mixerek bázisa a Mikszáth térnél

„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti”

New York Café: egy szelet magyar irodalom a világ legszebb kávéházában

Budapest Jazz Club – Grammy-díjas óriások fellegvára régi, nyitható tetővel

„Már akkor tudtam, amikor először megláttam, hogy itt kell Wagnert játszani” – Beszélgetés Fischer Ádámmal

Műfajokon átívelő kulturális olvasztótégely, amiért érdemes elhagyni a belvárost

A táncművészet otthona

„Bár Budapest európai város, mégis érződik rajta a keleti fűszer”
– Beszélgetés Kőszeghy Flórával

Art Quarter Budapest: sörfőzdéből lett kortárs művészeti központ

Toldi mozi – minden nap olyan, mint egy alternatív filmfesztivál

„Az igazi kihívás mindig festés közben történik”
– Interjú Szűcs Attilával

Szemrevaló galériák Budapesten

„A városnak te vagy a kovásza”
– Street Art Budapesten

Kulturális kalandok kavalkádja a Bartók Béla Boulevard-on

Kávéházi kultúra a magyar irodalom nyomvonalán

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
– A Házban ma már havi negyven-ötven előadást tartanak négy játszóhelyen.

Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben

Trafó – színház a senki földjén

A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”

Fürdőző Budapest

Budapest, a kávéváros

Budapest, a szórakoztató város

Nemzeti művészet

Az új korszak mecénásai

Társas körökkel a kultúráért

Ipari fejlődés

Új lehetőségek a tömegközlekedésben

Építészeti megújulás

Budapest születése

Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint

A nyitókép forrása a FUGA

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!