by Szakszon Réka 2023. Nov 24.

Könyvek, fesztiválok, biciklik: egy csipetnyi Hollandia Magyarországon

Bár sokak számára ismeretlenek ezek a történetek, a holland–magyar történelmi kapcsolódások sok évszázaddal ezelőttre vezethetők vissza.

„Az 1526-os mohácsi csatában meghalt II. Lajos király özvegye, Mária a holland történelemben Magyarországi Máriaként ismert. Férje halála után kalandos úton a holland tartományok kormányzója lett, emellett mecénásként és kultúratámogatóként is tevékenykedett" – mesélte Zech Gábor, a Holland Királyság Nagykövetségének kulturális és kommunikációs tanácsadója a Klasszik Rádiónak adott interjúban. – Közelebb van időben hozzánk, hogy Hollandia volt a legnagyobb befogadója az I. világháború után komoly pszichés és egészségügyi problémákkal küzdő magyar gyerekeknek. A nemzetközi gyermekvonat-akció keretében több mint 30 ezer gyerek költözött holland családokhoz: volt, aki pár hetet, hónapot töltött kint, mások ott is maradtak.” Az európai szolidaritás egyik kiemelkedő kezdeményezéséről tavaly nagyszabású kiállítást is rendeztek a Budapesti Történeti Múzeumban, ahol különböző tárgyakat, leveleket, fényképeket, gyerekjátékokat mutattak be. 

René van Hell (forrás: Embassy of the Netherlands)René van Hell (forrás: Embassy of the Netherlands)

A Magyarországon élő holland nemzetiségűek száma a becslések szerint jelenleg nagyjából 5000 főre tehető. Amellett, hogy közülük több százan élnek és dolgoznak nemzetközi cégeknél Budapesten, jellemző, hogy sok holland család kisebb falvakban telepedett le Magyarország különböző részein. A dombos táj, a klíma és a viszonylag alacsonyabb árak miatt a Dél-Dunántúl már évek óta a legnépszerűbb célpont az új élet kialakítására a hollandok körében. Emellett Pécsre és környékére sokan először turistaként érkeznek, és miután hosszabb időt eltöltenek itt, előfordul, hogy saját ingatlan vásárlása mellett döntenek. Több Baranya megyei településen holland tulajdonosok által üzemeltetett kempingekre és kocsmákra is bukkanhatunk.

Forrás: Embassy of the NetherlandsForrás: Embassy of the Netherlands

A Hollandia iránt érdeklődő helyiek és a magyar fővárosba látogató turisták a következő időszakban számos esemény közül válogathatnak, ugyanis 2021 és 2024 között Budapest Hollandia kiemelt kulturális partnereként a korábbiaknál is nagyobb számban fogad be és szervez holland programokat. „Úgy is fogalmazhatunk, hogy a holland külügyminisztérium kulturális részlegének elit klubjába kerültünk be most, és ennek köszönhetően ebben az időszakban még intenzívebbé válik az egyébként is erős holland kulturális jelenlét Magyarországon” – részletezi Zech Gábor kulturális és kommunikációs tanácsadó. Ebből az apropóból indították el tavaly a Dutchculture_HU-t, a magyarországi holland kulturális programokat népszerűsítő információs oldalt: a honlapon és az Instagram oldalon a klasszikus képzőművészettől és zenétől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a világszínvonalú jazz- és popzenéig sokszínű programok közül válogathatnak az érdeklődők. Az eseményeket pedig – ahogy írják – a hollandokra jellemző nyitottság, befogadás és innováció köti össze.

A nyár a nagy popfesztiválok és a kisebb, tematikus fesztiválok szezonja sok más ország mellett Magyarországon is – a holland jelenlét pedig ezen a területen sem maradhat el. A Glastonbury és a Coachella Fesztiválokat is megjárt Kraak & Smaak holland DJ- és producertrió június 24-én a nagymarosi VéNégy Fesztiválon táncoltatta meg a közönséget. A június végén lezajlott Balaton Sound nagyszínpadán olyan holland sztárok léptek fel, mint Armin van Buuren, Tiësto, Don Diablo, Hardwell és a Blasterjaxx, de az augusztusi Sziget Fesztiválon is találkozhattunk holland előadókkal: a világhírű budapesti könnyűzenei eseményen fellépet többek közt Reinier Zonneveld, a Son Mieux és a Jungle By Night együttes is.

A sűrű nyár után az ősz is tartogatott izgalmakat: az év kiemelkedő kulturális rendezvénye volt a szeptember végére időzített 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége idén Hollandia volt, vagyis ezúttal a holland irodalom került reflektorfénybe, holland szerzők mutatkoztak be a magyar és nemzetközi közönség előtt. Idén szeptember 30-án, a Könyvfesztiválhoz kapcsolódva tartották meg a 11. Holland Könyvnap eseményt szokásos helyszínén, a Bartók Béla úti Kelet Kávézóban. A közkedvelt budai kávézó séfje a holland Tom De Smet, aki aktívan részt vesz a holland kulturális élet és a könyvnap szervezésében. A holland irodalom a kultúrán belül Zech Gábor szerint kiemelt sikertörténetnek számít: „A közép-kelet-európai régión belül Magyarországon kiemelkedő az érdeklődés a holland szerzők könyvei iránt, amit az is jól mutat, hogy a hollandról magyarra fordított könyvek száma magasabb, mint a hollandról lengyelre fordítottaké, pedig Lengyelország nálunk négyszer nagyobb ország.”

A programok mellett a budapesti holland kötődésű helyszínek sem maradhatnak ki. A Goethe Intézet szomszédságában, a Ráday utcában található a Jedermann kávézó, amelyet Hans van Vliet, a budapesti kocsmakultúra éveken át meghatározó holland alakja alapított 2010-ben. „Pest-szerte ott a keze nyoma ennek a magas, mosolygós hollandnak. Követői vele zarándokolnak a belváros különböző zugaiba, akárhányszor munkahelyet vált. Esténként hol elmélyülten fúj a pozanján valamilyen kibogozhatatlan jazzdallamot egy füstös sarokban, hol barátságosan beszélget az italozókkal a pultnál” – mutatja be a NOL.hu cikke a holland férfit. A belvárosban járva a jazz kedvelőinek mindenképp érdemes ellátogatniuk a Jedermannba, ahol a feltörekvő és az ismertebb magyar jazzegyüttesek is rendszeresen fellépnek.

Forrás: Embassy of the NetherlandsForrás: Embassy of the Netherlands

Holland jelenlét valószínűleg sehol a világon nem létezik kerékpárok nélkül: Budapest sem kivétel ez alól. A Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége több mint egy évtizede támogatja a magyar kerékpáros közösséget, együtt dolgoznak az országban működő holland vállalatokkal a biciklis infrastruktúra fejlesztéséért, valamint már hagyomány, hogy a holland nagykövet nyitja meg az I bike Budapest felvonulást, amelynek keretében idén áprilisban is több ezren bicikliztek végig Budapest utcáin.

A cikk a Birth of a Metropolis című kiadványban jelent meg, amely az Art is Business és a Budapest Brand partnerségével valósult meg a Budapest 150 ünnepi sorozat részeként. 

Lásd még:

Kis közösség – nagy múltú kultúra

Olasz temperamentum Budapest vérkeringésében

Minden kultúrafogyasztó számára komfortos: FUGA

Ahol összeér a múlt a mával: Néprajzi Múzeum

Budapest tereiben járni időutazás

Régi idők földalatti tanúja

„Olyan zenéket hallhattunk ott, amelyeket addig soha”

„Városi falu” – A legfontosabb nép- és világzenei helyszín

A magyar hangversenyélet és zenei oktatás fellegvára

Liszt Ferenc Zeneakadémiája

Unikális kulturális központ a város szívében

Világszínvonalú koncertterem, jazzklub és zenei információs központ egy helyen

Színházak városa

„Nagyon kevés olyan helyet találni, mint amilyen Budapest”
– Interjú Mundruczó Kornéllal

Európában nincs hasonló hely – A Gólem Színház

Baruch Spinoza szellemében – A Spinoza Színház

A38: Az egykori kőszállító uszályból lett koncerthajó

Az egyik legkülönlegesebb koncerthelyszín ott található, ahol nem is gondolnád

„Külön kis világ, amely mindig más volt, mint az ország maga”

„A magyar kultúrából táplálkozom”

Q Contemporary – kulturális híd a budapesti Champs-Élysées-n

„Buda és Pest olyan, mintha egyszerre két helyen élnél, de egy városban”

Kassák Múzeum: Álomgyűjtők és kísérleti filmek az avantgárd jegyében

Mixát – kulturális mixerek bázisa a Mikszáth térnél

„Nekem Budapest kisvárosok békés együttélését jelenti”

New York Café: egy szelet magyar irodalom a világ legszebb kávéházában

Budapest Jazz Club – Grammy-díjas óriások fellegvára régi, nyitható tetővel

„Már akkor tudtam, amikor először megláttam, hogy itt kell Wagnert játszani” – Beszélgetés Fischer Ádámmal

Műfajokon átívelő kulturális olvasztótégely, amiért érdemes elhagyni a belvárost

A táncművészet otthona

„Bár Budapest európai város, mégis érződik rajta a keleti fűszer”
– Beszélgetés Kőszeghy Flórával

Art Quarter Budapest: sörfőzdéből lett kortárs művészeti központ

Toldi mozi – minden nap olyan, mint egy alternatív filmfesztivál

„Az igazi kihívás mindig festés közben történik”
– Interjú Szűcs Attilával

Szemrevaló galériák Budapesten

„A városnak te vagy a kovásza”
– Street Art Budapesten

Kulturális kalandok kavalkádja a Bartók Béla Boulevard-on

Kávéházi kultúra a magyar irodalom nyomvonalán

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a független alkotók és produkciók befogadója
– A Házban ma már havi negyven-ötven előadást tartanak négy játszóhelyen.

Madaras Gergely a „budapesti arany háromszögről”, ahol minden sarkon akad zenéhez kapcsolható dolog

Magyar Zene Háza – zenés oázis a Ligetben

Trafó – színház a senki földjén

A díva a boldogító igent is az Operaházban mondta ki
– Interjú Rost Andreával

„Azt elfelejtettem mondani, hogy szebb sem lehet”

Fürdőző Budapest

Budapest, a kávéváros

Budapest, a szórakoztató város

Nemzeti művészet

Az új korszak mecénásai

Társas körökkel a kultúráért

Ipari fejlődés

Új lehetőségek a tömegközlekedésben

Építészeti megújulás

Budapest születése

Budapest a múltból táplálkozik, de a jövőbe tekint

A nyitókép forrása az Embassy of the Netherlands

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!